Ahogy már korábban is tettük, most is szeretnénk megosztani veletek egy mesét, amely a meseíró pályázatra érkezett. Egy mese nem csak gyerekeknek; szülőknek, felnőtteknek is – Cserkó Róbertné Renátától.
szülőség
Lehet, hogy a kicsi gyermekek szülei nem képesek szakadatlanul imádkozni, de Isten akaratának elfogadása ezekben a pillanatokban a legnagyobb áldozat, amelyet felajánlhatnak Neki.
Szoktál nemet mondani szülőként gyermekednek? Isten is bizonyos dolgokra nemet mond nekünk. Talán így könnyebben megértjük, hogy miért…
Mindenki jó szülő szeretne lenni: szeretetteljes, türelmes, sosem igazságtalan vagy bántó. De nagyon messze vagyunk a tökéletestől. Amikor a gyermekeink, akiket az életünknél is jobban szeretünk, kihívások elé állítanak minket, néha utolér bennünket a harag és kemény szavakat használunk. De miért veszítjük el magunk felett az irányítást?
Talán többünkben nagyon szép képek élnek a Szent Családról, azonban Bese Gergő atya rámutat arra, hogy nekik sem volt egyszerű a szülővé válás, ahogy sokszor manapság sem az.
Az élet tele van szépséggel és olyan pillanatokkal, amelyeket érdemes teljesen átélni. Egy színdarab, amely könnyeket fakaszt, egy kiváló steak egy étteremben a legjobb barátainkkal, egy tengerparti naplemente a kedvesünkkel, egy ima, amiben valóban találkozunk a Szenttel… Ezek azok a pillanatok, amelyekért igazán érdemes élni. De ahhoz, hogy ezeket a pillanatokat, amikor eljön az idejük, teljes valójukban át tudjuk élni, a hétköznapokban kell elkezdenünk a felkészülést; napról napra tanulni jelen lenni, megérkezni az itt és mostba.
Az elmúlt fél évben sok olyan fiatallal találkoztam, akik elkeseredve mondták, hogy teljesen kiábrándultak a kereszténységből, az egyházból, meg úgy általában a vallásosságból. A leggyakrabban előkerülő ok elég meglepő volt: elegük van a sok értelmetlen kötelességből és elvárásból, amit az (egyházi) iskolában, vagy éppen otthon állítanak velük szemben. Úgy érzik, hogy képmutató emberek várják el tőlük, hogy ők is álszentek legyenek… Mi történik itt?
„Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből.” Ef 6,10
Nem könnyű anyának lenni. Az egyik legnehezebb szituáció, amit anyaként megélhetek az, amikor magamat okolom gyermekeim helytelen döntései miatt. Majdnem ilyen nehéz kitalálni, hogyan hozhatom helyre a dolgaikat. Főleg, mikor nagyon jól tudom, milyen komoly következményekkel fog járni az, amibe a gyermekem belekerült. Igen mély az édesanya szomorúsága, aki tehetetlennek érzi magát.