Legtöbbünk hivatása a házasság. Ha úgy érzed, te is erre az útra kaptál meghívást, és már régóta vágysz egy kapcsolatra, de csak nem akar összejönni, jogosan teszed fel a kérdést: miért vagyok még mindig egyedül?

Legtöbbünk hivatása a házasság. Ha úgy érzed, te is erre az útra kaptál meghívást, és már régóta vágysz egy kapcsolatra, de csak nem akar összejönni, jogosan teszed fel a kérdést: miért vagyok még mindig egyedül?
Gond-e, ha egyedülállóként hiányt érzek és ettől nem tekintem magam teljesnek? Az embernek társra van szüksége; de egy barát is elég, vagy fontos, hogy házastársunk legyen? Milyen társra van szükségünk? Olvasónk remek írását osztjuk meg ezekről a kérdéskörökről.
Ha épp egyedül vagy, ismerős érzések lesznek ezek. Ha nem vagy egyedül, akkor vagy talán még emlékszel, vagy látod a barátnőiden (barátaidon?) a “frusztrációt”, amit okoz a magány és az egyedüllét. Ha egyedül vagy, akkor ezeket az elég rossz belső hangokat kell(ene) elhallgattatni, átformálni. Ha nem vagy egyedül, akkor ezek miatt kell(ene) megértened másokat és segítened őket.
Ebben a bejegyzésben nem keresek megoldásokat, csak helyzeteket, érzéseket tárok fel, amiket az elmúlt 1,5 évben tapasztaltam.
Volt egy pont az életemben, amikor a nyarat hirtelen eluralták az esküvők. Szinte minden hétvégére jutott egy, és azóta is folyamatosan eljegyzések vesznek körül. A gólyák is megérkeztek már, először csak a kerekedő pocik tűntek fel a közösségünkben, mostanra azonban masszívan kezd kialakulni a baba-mama szekció. És én még mindig egyedül vagyok. De baj ez?