Blog

Három gondolat az egyedülállóságról

Gond-e, ha egyedülállóként hiányt érzek és ettől nem tekintem magam teljesnek? Az embernek társra van szüksége; de egy barát is elég, vagy fontos, hogy házastársunk legyen? Milyen társra van szükségünk? Olvasónk remek írását osztjuk meg ezekről a kérdéskörökről.

A napokban elém került egy Youtube-videó, amely bár egyéves hírt dolgoz fel, a portál algoritmusai mégis most hozták elém. A videóban Emma Watson elmondta, hogy ahogy közeledett a 30. életéve felé, növekedett rajta a nyomás, hogy még nem alapított családot és nincs gyereke. Válaszul erre a szorongásra úgy döntött, hogy a szingli szó helyett a kapcsolati státuszára a „self-partnered” kifejezést fogja használni. Magyarul sajnos nem lehet ilyen frappánsan és röviden megfogalmazni, talán úgy lehet a legjobban visszaadni, hogy „én vagyok saját magam társa.” A színésznő kijelentése nagy port kavart, többen támogatták és éljenezték Watson bátorságát (főleg a feminizmust képviselők), míg mások értetlenkedtek, egyesek pedig nevettek rajta.

Ahogyan gondolkoztam Emma Watson döntésén, úgy érzem, értem, miért hozta ezt a döntést.  Értem, hogy a szorongásán fogást szeretett volna venni, és egy helyzetből – az egyedülállóságból – a legjobbat kihozni. Szerette volna a „szingli” szóval járó negatív konnotációt – ti.: 30 éves nő, még nincs férjnél, „szingli”, nem kellett senkinek, tehát kudarcot vallott – elkerülni, újraírni az egyedülállóság mibenlétét, ezzel csökkenteni a kellemetlen érzéseit.

Az, hogy keresztények vagyunk, nem óv meg minket, egyedülállókat azoktól a kérdésektől és nyomástól, amelyet Emma Watson is érez és megél, és amire keresett egyfajta megoldást. Úgy érzékelem, hogy keresztény körökben nő a témával foglalkozó tartalmak (könyv, cikk, videó, stb.) száma, amit én részben válságtünetként is értelmezek.

Tanulmányozva ezeket az írásokat, sokszor éreztem magam úgy, hogy valamit biztos nem csinálok jól, mert a hiányérzetem nem múlik, hogy a szívem még mindig inkább sietne előre férjhez menni. Igyekszem több barátommal is tartani a kapcsolatot, mivel elméletben ez segít, de még így is be kellett látnom, hogy van egy olyan hely a szívemben, egy „státusz”, amelyet nem lehet bárkivel betöltetni.

hirdetés

Igyekeztem elhessegetni a rossz érzéseket, hogy nekem miért nem elég Jézus Krisztus.

Mindazonáltal rágtam magam ezen, mi lehet a hiba bennem, a hitemben, a hozzáállásomban a dolgokhoz, amíg rá nem jöttem arra, hogy nincs itt semmiféle hiba. Teljesen normálisan működöm.

Ez a felismerés motivált arra, hogy írjak erről, és pár mondatban reagáljak egyes állításokra, amelyek sokszor visszatérnek keresztény cikkekben, és kiegészítsem olyan gondolatokkal, amelyekből többet nálam sokkal okosabb, bölcsebb emberektől kaptam, tanultam, és összecsengnek a tapasztalataimmal.

Legyél „teljes”, mielőtt párkapcsolatba lépsz!

Nos, ebben én így, ebben a formában nem hiszek, és el is mondom, miért. Azt gondolom, hogy a társ utáni vágy egy olyan mélyen, elementálisan bennünk lévő vágy, amelyet semmi nem tud betölteni. Mondom mindezt úgy, hogy tudom, van, akinek valóban nincs szüksége társra. De ebből a típusból van kevesebb, és a továbbiak nem nekik szólnak. A többség ezzel a teljesen természetes hiánnyal teremttetett, épp azért, mert ez a hiány terel minket a másik nem felé. Hadd hívjam itt segítségül Shmuley Boteach rabbit, aki a következőt írja ezzel kapcsolatban:

„A mai világban teljes, hiánytalan személyiségként látjuk magunkat. Bár készek vagyunk elismerni gyengeségeinket és hibáinkat, mégsem gondoljuk magunkról azt, hogy alapvetően tökéletlenek vagy nem teljesek lennénk. (…) Ez a [teljesség érzéséből fakadó] magabiztosság azonban azt is kifejezi, hogy nem látunk semmi sürgős okot a házasságra. Ha semmi nem hiányzik az életünkből, akkor miért keressünk egy élethosszig szóló partnert magunknak? Még ha meg is házasodunk, ez a filozófia akkor is arra ösztönöz bennünket, hogy abban a pillanatban, amikor a dolgok egy kicsit is nehezebbre fordulnak, félretoljuk az útból a házastársunkat. (…)

A szeretetnek a legmagasabb formája az, hogy szükségünk van valakire, de azok, akik nem ismerik el, hogy igazán szükségük van valaki másra, azok sajnos nem képesek igazán szeretni sem. Akik nem ismerik el, hogy sérülékenyek, akik félnek rátámaszkodni valaki másra, azok nem tudnak teljesen eggyé válni a partnerükkel. (…) Olyan személlyel kapcsolatban lenni, aki teljesen biztos személyiség (ha egyáltalán van ilyen), a legmagányosabb dolog, mivel miközben kedvel téged, semmi szüksége nincs rád.”[1]

Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy itt nem a kapcsolatfüggőségről van szó! Boteach rabbi senkit nem biztat arra, hogy legyen kapcsolatfüggő. Arra sem biztat senkit, hogy más emberekből építse fel az önbizalmát, vagy azt várja el, hogy minden lelki problémájára azonnal megoldást kap, ha végre társat talál. Sokkal inkább arra hívja fel a figyelmet – és egyetértek vele –, hogy ismerjük el, van egy hiányunk, nem vagyunk betelve, és merjünk támaszkodni egy másik emberre. És bár ez szembemegy a jelenleg sok helyen hirdetettekkel, nekem nem okoz problémát annak az elismerése, hogy rászorulok Istenre és rászorulok emberekre is.

És bár egyedül is élvezem az életem sok részét, és felelősségem, hogy a legtöbbet hozzam ki abból, amim jelenleg van, attól, hogy érzem a hiányt, nem vagyok kevesebb.

Ezzel szembenézni, és önmagamnak is bevallani igazán felszabadító volt. Felszabadító volt belátni, hogy igen, sokszor erős vagyok, de sokszor meg nagyon törékeny és bizonytalan, és ez rendben van így. Rendben van és helyénvaló.

Jézus a társad!

Nos, igen és nem. Igen, mert Jézus Krisztus a Megváltónk,

  • aki mindig velünk van: „és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Mt 26,20
  • terelgeti az útjainkat: „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.” Péld 16,9
  • és átvisz mindenen: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” Ézs 43,3

Ilyen ígéretek mellett mondhatjuk: soha nem vagyunk egyedül! Soha nem kell kétségbeesnünk, hogy mi lesz velünk, mi vár ránk a jövőben. Nem kell saját bölcsességünkből döntéseket hoznunk, és soha nem kell a céltalanság terhével szembenéznünk, hiszen Isten „Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett [minket, gyermekeit], amelyeket előre elkészített, hogy azok szerint éljünk” Ef 2,10.

Viszont a Bibliát mégis a maga teljességében kell vizsgálnunk, és abból leszűrni következtetéseket a két nemre vonatkozóan is. És így viszont hamar beleütközünk abba, ami kétségkívül fontos, és épp ezért minden párválasztásról/házasságról szóló cikkben visszatérő igeszakasz, amikor Isten a tökéletesre teremtett világban mindenre azt mondta, hogy „jó”, kivéve egy dologra: „nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2,18). Bármilyen furcsa, a tökéletesre teremtett Édenkertben volt olyan, ami nem volt jó. Hiába volt ott Isten, az angyalok, állatok, Ádámnak mégis szüksége volt egy másik emberi lényre.

Nem értek egyet azokkal az értelmezésekkel, melyek szerint itt az egyedüllét nem a társra vonatkozik, hanem úgy általában az emberi társaságra, lehet ez családi vagy baráti.

Szerintem nagyon egyértelmű, hogy igenis a társra, konkrétan a házassággal együtt járó életmegosztásra gondolt Isten, a segítőtársra, akivel Ádám betöltheti az Istentől kapott feladatát, vagyis szaporodik, sokasodik és uralkodik (vö. 1Móz 1,28).

Tehát: rendben van, hogy bár örömöm és békességem teljes Istenben, és napról napra megtapasztalom gondoskodását és szeretetét, mégis érzem a hiányát a társnak. Ez a hiányérzet egy áldás, mert érezhetem, Isten társnak teremtett, és csodálatosak az ő tervei és gondolatai.

Az „eleve elrendelt” társ

Tinédzserként folyamatosan azzal bátorítottak, hogy majd Isten készít nekem egy társat, A Társat, akivel majd megtaláljuk egymást a tökéletes pillanatban, mert Isten vezet minket, és nekem tartogatja, stb. Nagyon romantikus elgondolás, és egy fiatal lány szívét természetesen megdobogtatja. Viszont hoznék egy újabb idézetet, de most Mark Gungortól. Nézzük, mi az ő véleménye erről a gondolatról!

„Azt kezdtük tanítani: >>Isten alkotott egy különleges személyt csak neked.<<

Komolyan?

Hát, ha ez nem az énközpontú, nárcisztikus gondolkodás csúcspontja, akkor nem tudom, mi az! Isten nem teremtett egy másik emberi lényt csak azért, hogy a te szükségeidet betöltse, vagy, hogy attól teljesnek érezd magad. Mégis sok hívő imádkozik azért, hogy Isten vezesse el őt az >>igazihoz<<, ahelyett, hogy józan, biblikus módon átküzdené magát a párválasztás döntéssel záruló folyamatán. (…)

Sokak számára meglepő lehet, de egyáltalán semmilyen bibliai bizonyíték nem támasztja alá ezt a fajta magatartást. A Biblia egyszer sem mondja, hogy keressük meg azt, akit Isten kiválasztott. Arra tanít, hogy éljünk jól azzal, amit mi választottunk. Ez a két elgondolás pedig végtelen messze helyezkedik el egymástól.”[2]

Dr. Szalai András a párválasztásról szóló előadásában (itt meghallgatható) kiemeli, hogy a Korintusbelieknek írt első levelében Pál a következőt mondja: „Az asszonyt törvény köti, amíg él a férje, de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet ahhoz, akihez akar, de csak az Úrban.” 1Kor 7,39. (kiemelés tőlem). Ezt nem szokták idézni az egyedülálló hívőknek.

A fenti igéből látható, hogy egy kikötés van a párválasztásban egy hívő, Istent követő embernek: hogy csak az Úrban választhat társat. Mit is jelent ez? Hogy hívő társat kell választania.

Nagyon fontos helyesen látnunk a párválasztás folyamatát, mert ez meghatározza a magatartásunkat is, ha valóban vágyunk egy társra, és érezzük a hiányát. Amennyiben a mi feladatunk a keresés és választás, akkor aktívabban és felelősségteljesebben állunk majd ehhez. Persze, ha elég bátrak vagyunk beleállni abba, hogy Isten parancsait szem előtt tartva, tetszését keresve, átimádkozva józan és megfontolt döntést hozzunk arra nézve; ki mellett szeretnénk elaludni minden este és felébredni minden reggel életünk hátralévő részében.

Zárszó

Visszatérve Emma Watsonhoz: értem a törekvését, szeretne erős egyedülállónak tűnni, aki boldog így is. Akik nevettek rajta, azok, azt gondolom, nem értik azt a lelki hiányt, amellyel szembesül egyedállóként, hiába gazdag és sikeres.

Egyébként Emma Watsonnak is elsősorban nem egy társra van szüksége, ahogyan egyikünknek sem.

Elsősorban Megváltóra van szüksége.

Mert bár az, hogy ki lesz a társunk, nagyon fontos döntés, és az is, ha van, illetve az is, ha nincs, sok következménnyel jár, mégis ez csak a második legfontosabb döntés lehet az életünkben. Az elsőnek annak kell lennie: elfogadom-e Jézus Krisztust Uramnak és Megváltómnak? Mert a házasság csak a földre szól, az örökkévalóságot viszont a fenti kérdésre adott válaszunk fogja eldönteni. És akinek már van Megváltója, akinek a kezébe bízhatja magát, az tudja, hogy akár társsal, akár társ nélkül mit ígér neki, ami minden helyzetben, mindenkor érvényes vigasztalás:

„Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” Jn 14,27.

Szalai Anikó

[1] Shmuley Boteach (2001): Kóser szex. Sprinter Kiadó. Budapest. 195., 202. p.

[2] Mark Gungor (2018): Férfiagy, női agy. Harmat Kiadó. Budapest. 25. p.”

Borítókép - Fotó: Viktor Gladkov | Dreamstime.com
hirdetés

3 hozzászólás

  • Válasz Filipánics Tibor 2020. 10. 09. 18:41

    “Szerette volna a „szingli” szóval járó negatív konnotációt” Le a kalappal a szép magyar kifejezések használatáért.(ez viszont az,aminek gondolod)
    “Igyekeztem elhessegetni a rossz érzéseket, hogy nekem miért nem elég Jézus Krisztus.” Jézust nem lehet sem helyettesíteni,sem úgy gondolni rá mint valami olyan valakire aki mellé nem szabad helyezni senkit.
    “Teljesen normálisan működöm” Senki sem működik normálisan. Ha bele illünk abba a körbe amit a társadalom normálisnak tart,akkor valóban “normálisnak” tekinthetjük magunkat,de nagyon távol állunk tőle.
    “A szeretetnek a legmagasabb formája az, hogy szükségünk van valakire,” pontosan ezért nem szabad a leg-szót használni! Mert egy másik szövegkörnyezetben “a szeretetnek a legmagasabb formája” az önfeláldozás,akár az életünkkel is. Egy másik környezetben pedig……….. Tehát nagyon komolytalan szóvá tettük a leg-et.
    “Isten a tökéletesre teremtett világban …” A tökéletes felesleges minősítés Istenre és a teremtésére is. Semmi nincs az ellentéte nélkül,tehát ha Isten tökéletességéről beszélünk akkor azt is feltételezzük,hogy van olyan ami nem tökéletes. Valójában csak Isten teremtésére kellene figyelnünk és arra,hogy ebből hozzuk ki a legjobbat.
    ” Isten készít nekem egy társat, ….. Nagyon romantikus elgondolás,.” Nem én írtam,de igaz.
    “Isten alkotott egy különleges személyt csak neked………ha ez nem az énközpontú, narcisztikus gondolkodás csúcspontja, akkor nem tudom, mi az! Isten nem teremtett egy másik emberi lényt csak azért, hogy a te szükségeidet betöltse, vagy, hogy attól teljesnek érezd magad.” Végre feltűnt másnak is. A baj,hogy aki idáig eljutott az is megáll itt,pedig tovább lehetne gondolni ezt.
    “csak az Úrban választhat társat. Mit is jelent ez? Hogy hívő társat kell választania.” Tehát aki nem hívő,az nem lehet alkalmas társ egy hívőnek. Én nem lennék ebben biztos. Ugyan olyan esélye van egy rendes embernek jó társnak lennie,mint egy hívőnek. A “rendesség” nem ezen múlik. Magyarország hány százaléka keresztény? És a válások hány százaléka történik keresztény családokban? Ugye érted?
    “Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek”

  • Válasz Zecghtdc 2020. 10. 11. 22:41

    “a válások hány százaléka történik keresztény családokban?”
    Nem ez a kérdés, hanem az, hogy milyen arányban válnak szét azok, akik úgy házasodnak, ahogy Isten tanitja (szuzen, stb.). Nagyon kicsi százalékban!

    • Válasz Filipánics Tibor 2020. 10. 13. 11:28

      Nagyon kicsi százalékban???
      Így nem fog menni,ha nem látod a válások okait. Ha egy keresztény elválik,nem tudjuk megítélni annak helyességét,mert nem tudjuk a házasság kötés okát és a válás okát sem,hogy hogyan éltek,stb. Én rengeteg keresztényt ismerek aki elvált,a hitükhöz ennek semmi köze.
      Véletlenül sem akarom azt sugallni,hogy a keresztények rossz házasságban élnek,sőt a hit ha jól csinálják,nagyon is segít a házasságban. De a hitnek nem sok köze van az emberi változásokhoz. Kivéve aki fanatikus,mert bizony hallottam a következőt (egy paptól) a nő azt mondta a férjének:”nem tagadom meg a testemet tőled,mert a tiéd de a szexet élvezni nem fogom.” Ezen gondolkodj el,hogy itt a nőnek élvezet e a házasság vagy sem,pedig jó keresztény módjára nem válik el.