Biztos sokan olvastátok már Hodász András egykori katolikus pap farizeusi lelkületről szóló írását. Az erre adott kommenteket is érdemes böngészni, sok izgalmas téma felmerül az Isten igazságossága és irgalma között húzódó feszültség mentén. Engem nem hagy nyugodni, hogy a végletek közötti útról eddig kevés szó esett. Mi van, ha sem ítélkező farizeusok, sem mindent megengedő keresztények nem szeretnénk lenni? Hogy lehet rátalálni a helyes útra?
Nem először mutatkozott meg Lackfi János verseiben a zsenialitás és a hit együttese. Alábbi verse is elgondolkodtató tükröt tart nekünk a megváltásról és a saját érdemeinkről.
Egy fiatal fiú megrendítő történetét hoztuk nektek.
Teológiai bullshit, vagy a megmenekülés útja?
A napokban egy dicsőítésen az „Erő van a te nevedben, Jézus” kezdetű éneket énekeltük a közösségi alkalmon, melynek egyik sora, hogy „ingyen adtad a megváltást”. Ekkor villant be a gondolat a fejembe, hogy többek között miért lehet, olyan nehéz felfognunk a megváltás értékét.
Gyönyörű, katartikus vers érkezett hozzánk. Közeledve az adventi időszakhoz, egyre többször gondolunk bele a megváltás történetébe, mely a karácsonnyal kezdődik és évről évre megünnepeljük. Ennek a megváltásnak a történetét írta meg olvasónk egy különleges versben.
A Notre Dame katedrálisának tüzéről rengeteg fotót osztottak meg, de kevesebbekhez jutott el az a fotó, amelyet az eloltás után közvetlenül készítettek – valószínűleg egy tűzoltó. Forintos Bence munkatársunk figyelmét nem kerülte el a megrendítő kép.
Vajon egy átlagos ember hány bűnt követ el élete során? Ezen még soha nem gondolkoztam el, de a vasárnapi szentmisén egy kis „matekozással” nagy szám jött ki. Jézus ezeket a terheket is vitte a vállán és miután elesett a kereszttel, mindig felállt. A nagyböjtben különösen is fontos tudatosítanom magamban, hogy ha elesek, akkor álljak is fel!