Tanúságtétel

Ismertem egy embert

Egy fiatal fiú megrendítő történetét hoztuk nektek.

Ismertem egy embert, aki mindennél jobban szerette az életet. Kereste mindenben az örömöket, próbálta élvezni azt a rövid időt, amit itt tölthet a földön. Ez az ember egy olyan családba született, ahol ismerték az evangéliumot. Őt azonban ez nem érdekelte. Mivel nagyon ügyes sportoló volt, az egész életét annak szentelte. Minden csak a kosárlabdáról és a haverokról szólt. Nagyon népszerű volt a barátai körében és eredményes a sportágban. Először ifjúsági válogatott lett, majd később megválasztották a válogatott csapatkapitányának is. Még csak 16 éves volt, de az életet már nagy kanállal habzsolta. Kívülről minden úgy nézett ki, hogy rendben van. Jöttek a sikerek, a népszerűség, a haverok és a buli. Mi kell még? – tehetnénk fel a kérdést. A válasz: békesség.

Látszólag minden rendben volt, de belül nagy üresség tátongott.

Közben ez a fiatal elindult a lejtőn, úgy, hogy észre sem vette. A csillogás, a sikerek, a népszerűség megvakították. Fel sem tűnt neki, de rabja lett a dohányzásnak, alkoholnak és a könnyű drogoknak. Az a látszólag tökéletes élet kezdett összedőlni. De ő ezt nem akarta beismerni. Mindenkinek hazudott, még magának is. Egy nap akár több százszor, több ezerszer is hazudott. Már maga sem tudta, mi az igazság, és mi a hazugság.
Szépen lassan kezdett rabbá válni. A sikerek, a csillogás, a népszerűség lassan alábbhagyott. Kikerült az ifjúsági válogatottból, a barátaival is megromlott a viszonya. Nemsokára nem maradt más az életében, csak a megkötözöttségek, a cigaretta és a könnyű drogok. Már nem hajtotta más az életét, csak hogy a napi ,,boldogsága” meglegyen. Megtett ezért mindent, közben pedig óriási űr tátongott a lelkében. A jelek kezdtek egyre súlyosabbak lenni. Már nem lehetett titkolni a nyilvánvaló tényt: az élete kisiklott. A tanulmányait elhanyagolta, inkább az iskola mellé járt. Már a kosárlabda sem volt fontos számára. Nem törődött már semmivel. Pedig milyen szépen indult az élete, milyen csodásnak tűnt minden…
Az a legszomorúbb, hogy ez a fiú még ekkor sem kapott észbe. Már nem tudott mit tenni. Fogoly volt.  A hazugságainak és a bűneinek a foglya. Aztán egy napon Isten közel lépett hozzá. Amikor a tanulmányai elhanyagolása miatt pótvizsgára kellett mennie, ez a fiú végre magába szállt. Akkor már három éve nem imádkozott, teljesen istentagadó, ateista lett. Persze, ha bajba kerül az ember, akkor könnyen ,,nyúl” Isten után. Tudom, hogy ez a fiatal is így volt vele. Az egész nyarat végigbulizta, egyáltalán nem készült a pótvizsgára. Egyetlen tételt tanult meg a hétből. Aztán a vizsga előtti este, amikor egyedül volt a kollégium csendjében, egy isteni küldött, a kollégiumi lelkész csak annyit tanácsolt neki: imádkozz.

A bajban lévő fiú megfogadta a tanácsot. „Na de hogyan kezdjek hozzá, hiszen én már nem hiszek Istenben?” – gondolta magában. Mivel tényleg nem tudott imádkozni, ezért egy alkut kínált Istennek, egyszerű szavakkal. „Istenem, ha létezel, akkor holnap add azt az egy tételt, amit megtanultam és cserébe én meg elmegyek arra az alkalomra, a csendeshétre, ahová a szüleim hívtak.” Valahogy így hangzott az alku. De ez a fiatal annyira távol volt Istentől, annyira részévé lett a hazugság, hogy nem is gondolta komolyan, amit mondott. Be akarta csapni Istent. Aztán amikor ez végigfutott az agyán, akkor beugrott mindaz, amit gyerekkorában otthonról kapott. Ekkor térdre borult, és őszinte szívvel imádkozta újra ugyanezt.
Másnap, talán mondanom sem kell, pont azt az egy tételt kapta a vizsgán, amit megtanult.

Isten teljesítette az alku ráeső részét. Most a fiatalon volt a sor.

Nem volt könnyű döntés, hiszen a haverok egy óriási „hálaadó” bulival várták volna otthon. A fiú döntött és elment a csendeshétre. Minden porcikája tiltakozott ellene, de tudta, megígérte Istennek, ezt kell tennie. Nem akart Istenről hallani, még inkább nem akarta azt hallgatni, hogy ő bűnös, de mégis elment arra a hétre. Már a vonaton tudta, hogy ő most nem véletlenül van úton az alkalomra. Isten még azt is elintézte, hogy külön úton a csendeshét utolsó napjára is befogadják.
Tudom, hogy amikor megérkezett, még lepakolni sem volt ideje, rögtön kezdődött az esti alkalom. Itt pedig valami olyan dolog történt, amire nem számított. Isten kezdett vele beszélgetni az igehirdetésen keresztül. Abban a 20 percben szóról szóra vele beszélt az Úr. Pedig az igehirdető nem ismerte ezt a fiút. Ahogy hallgatta az igét és az igehirdetést, rádöbbent, hogy elveszett ember. És pont amikor már elszomorodott volna, megszólalt Isten örömüzenete, és az evangélium ragyogott fel számára: „Jézus azért jött, hogy téged megmentsen a bűneid terhétől, az ítélettől”. Erre ez a fiatal azt mondta magában: „nekem szükségem van Jézusra, nekem ő kell”. Még aznap este megvallotta a bűneit, és elfogadta Jézus Krisztust Megváltójának.
Tudom, hogy ez a fiatal utána új életet kapott. Megszabadult a drog fogságából, és Isten elkezdte az ő életében is a megszentelő munkáját.
Ismertem egy embert… és most is ismerek. Olyan, mintha az a régi nem is én lettem volna…
Istené a dicsőség ezért.

„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36)

Forrás: Máthétész blog

Borítókép: Unsplash
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás