A 777 podcast Úton rovatának legújabb adásában Bonifert Rita, a 777 csapatának tagja volt a vendégünk. Rita a párkapcsolati útkeresésről, annak sokszor nehézkes és rögös útjáról, a benne lévő bizonytalanságról, az egyedüllétről, online ismerkedésről és férjével való megismerkedésről is mesélt Annának és Áginak, és persze arról, hogyan kísérte Isten az útja során.
Legtöbbünk hivatása a házasság. Ha úgy érzed, te is erre az útra kaptál meghívást, és már régóta vágysz egy kapcsolatra, de csak nem akar összejönni, jogosan teszed fel a kérdést: miért vagyok még mindig egyedül?
A legtöbb tapasztalat, amit hallunk és olvasunk, mind befejezett sikertörténetek; valamikor a múltban játszódtak, és még ha akkor nem is értette az egyén, miért kell épp azon a dolgon keresztülmennie, idővel megvilágosodott. Az én történetem nem ilyen, vár még valamiféle feloldásra.
Mielőtt anya lettem volna, sosem gondoltam, hogy anyának lenni könnyű dolog. Azt hittem, nagyjából tisztában vagyok vele, milyen nehézségekkel jár, hiszen sokat tanultam a babavárásról, szülésről, gyereknevelésről pedagógiai és életvédelmi tanulmányaim során. Azt hittem, megbecsülöm az anyákat, mert sokat voltam bébiszitter, vannak kistestvéreim, unokaöccseim, sokat forogtam gyerekek között, és mindig tisztelettel gondoltam az anyákra akik egész nap, egész életükben csinálják azt, amit én pár órában. Az igazság azonban az, hogy ebből inkább csak azt tanultam meg, hogy mennyire nehéz bébiszitternek, nagytestvérnek, nagynéninek, gyógypedagógiai asszisztensnek lenni. De azt, hogy valójában, a zsigerek mélyéből anyának lenni milyen nehéz, csak akkor tudtam meg, amikor anya lettem.
Te egyes- vagy többesszámban gondolkodsz? Én nagyon sokáig egyesben gondolkodtam. Pedig évek óta követem Jézust és hiszem, hogy velem van, a nehezebb periódusokban mégis egyedül éreztem magam. Itt az idő, hogy tudatosítsuk: a többesszám teljesen érvényes! Ő velünk van – mindig.
,,Nem tudom, te hogy vagy vele, de egy olyan időszakban élünk, ahol a magány óriási erővel tudja leteperni az embert. Biztos, hogy szerepet játszik az időjárás, hogy korán sötétedik és nyilván az a tudat sem segít, hogy este 8 után nem lehet sehova menni. Ahogy ráfordulunk az év végére, számomra elég nagy kihívás ellenállni annak, hogy a magány teljesen maga alá temessen”. Az Arrivera blog egy nemrég megjelent, remek írását szemlézzük.
Mindenkinek vannak és lehetnek is rossz napjai. Olyan napok, amikor magányosnak érzed magad, egyszerűen semmihez nincs kedved, mindent lemondanál, túl sokat eszel vagy kiéhezteted magad, szólnak a szomorú számok és legszívesebben csak a plafont néznéd bánatodba mélyedve. Ha belenézel a fejedbe és a lelkedbe, biztos vagyok benne, hogy meg tudod állapítani: ez most (félig-meddig) műbalhé vagy igazi gyász. Ha gyász, azzal foglalkozni kell. Ha csak fölöslegesen szenvedsz, akkor gyerünk kifelé, tessék abbahagyni!
Újabb három – igen nehéz – kérdéssel folytatódik A Papp válaszol rovatunk: egyik olvasónk egy papba lett szerelmes, másikuk az önbizalmát keresi, míg a harmadik kérdezőnk mély és őszinte vágyat érez arra, hogy megházasodjon – de egyelőre nincs kivel.
Napokon belül itt a karácsony, mindenki gőzerővel készülődik, hogy az ünnepen minden tökéletes legyen. És ebben a rohanásban nagyon egyedül is érezhetjük magunkat. Vagy ha most nem is, de az ünnepek elmúltával fázósan, üresen és látszólag magányosan nézhetünk a hétköznapok elé.