Karácsony alkalmából született egy cikk a 24.hu felületén, melynek szerzője az Alaptörvény-módosítás iránt érzett ellenszenvét nemcsak arra vezette vissza, hogy a Szentcsaládot sértegette és Jézust zabigyereknek nevezte, hanem egy kalap alá véve minden egyházi személyt, a hatalom kiszolgálóinak nevezte őket. Köntös László református lelkész egy Facebook-bejegyzésben reagált a vádakra.
A filmipar számos képviselője valamiért évről-évre úgy gondolja, azzal arat majd (kassza)sikert, ha a hagyományos karácsonyi szimbólumokat kifigurázza, gúny tárgyává teszi, alpári filmet készít róluk. Ezek eredménye egy sor “alkotás”, amik hatására inkább menekülnél a moziból – már ha vagy annyira meggondolatlan, hogy egyáltalán jegyet váltasz rá.
Öt éve jött ki a mozikban egy olasz film, “Habemus papam” címmel. Nagy várakozással ültem be megnézni, de csalódnom kellett (leginkább azt nem értettem, hogy miért írták rá, hogy vígjáték). Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy de jó lenne végre egy olyan film az egyházról, amiről nem ordít, hogy az alkotóknak fogalmuk sincs, hogy hogyan mennek a dolgok az egyház berkein belül, és ami legalább egy picit ráérez azokra a kérdésekre, amik valóban foglalkoztatnak minket. Sajnos megint úgy tűnik, hogy egy ilyen filmre még még várnunk kell.
Manapság a kereszténység napi rendszerességgel kapja meg kritikaként, hogy ne legyen ilyen szűklátókörű, mutasson nagyobb nyitottságot, elfogadást a világi trendek (enyhén szólva érdekesen értelmezett egyenlőség-és szabadságjogok, sokszínűség és így tovább) képviselői felé. Igen furcsa elvárás, több szempontból is.