Az már szinte közhelynek számít, amikor sopánkodva kijelentjük, hogy a társadalom morális válságban van. Nyalogatjuk a sebeinket, mindig másokra mutogatunk, közben pedig a Sátán és a többi gonosz szellem tombol köreinkben.

Az már szinte közhelynek számít, amikor sopánkodva kijelentjük, hogy a társadalom morális válságban van. Nyalogatjuk a sebeinket, mindig másokra mutogatunk, közben pedig a Sátán és a többi gonosz szellem tombol köreinkben.

Világunk múlásának törvényei szerint, az Isten várásának legszeretetteljesebb ünnepkörében is történhetnek olyan dolgok, melyekkel ugyanúgy Hozzá kerülhetünk közelebb, csak épp nem úgy, ahogy mi azt elterveztük. Egy ima, mikor az Isten másképp látta jónak.


Az ima célja, hogy kommunikáljunk Istennel. Ez egy ajándék mégis néha feladattá, teherré, vagy közönséges napi rutinná válik. Időnként száraz időszakokat is megtapasztalunk a lelki életünkben, amikor azt érezzük, hogy eltávolodtunk Istentől, aki olyan mélységesen szeret minket. Sokszor egy idő után teljesen lemondunk arról, hogy próbáljunk beszélni Istenhez.

A keleti és nyugati kereszténység közötti egyik legszembetűnőbb különbség az, hogy eltér a keresztvetés iránya. Amellett, hogy más vallásokban hasonló gyakorlatok ugyanúgy léteznek, ez a szokás már a kereszténység korai időszakától eredeztethető.

A hétfő reggel, mint fogalom, kevesünkben ébreszt szép gondolatokat. Itt egy ima, amivel megadhatjuk lelkünknek a kellő lendületet a hétkezdéshez. Kávé mellé ideális; az ima, a lélek koffeinje.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én sokszor süppedek a megszokottság mocsarába az imádsággal kapcsolatban. Elmondom a szokásos imákat, dicsőítem az Urat, kérek és hálát adok. Igyekszem munkába menet az üres, csendes és sötét utcán a figyelmemet rá fordítani, de gyakran elkalandoznak a gondolataim.

Eléggé zavar, hogy az imaéletem nem olyan, mint azt szeretném, nehezemre esik reggel meg este Istenre figyelni, rászánni az időmet. Reggel, amikor felkelek, akkor már az jár a fejemben, hogy mit veszek fel, mit fogok enni, mennyi időm van még indulásig. Este meg hullaként dőlök be az ágyba.
