2017. 10. 26.

Imával nyert csaták

Nem tudom, ki hogy van vele, de én sokszor süppedek a megszokottság mocsarába az imádsággal kapcsolatban. Elmondom a szokásos imákat, dicsőítem az Urat, kérek és hálát adok. Igyekszem munkába menet az üres, csendes és sötét utcán a figyelmemet rá fordítani, de gyakran elkalandoznak a gondolataim.

Ami pedig még rosszabb, gyakran megfeledkezem róla, hogy az ima nem egyszerűen beszélgetés Istennel, hanem harc is. Harc, amivel lelkeket lehet megmenteni, házasságokat, barátságokat lehet megtartani, felemelni és legfőképp a Sátán munkáját lehet megállítani. A legjobb pedig az, hogy ezzel az a fegyverrel csak nyerhetünk. Az ima olyan eszköz a kezünkben egy halálos kimenetelű csatában, amivel minket nem érhet bántódás, mert mi teljes védelemben lehetünk. Az igazi harcot Jézus már megvívta a kereszten és győztesen került ki belőle!

Nekem időről időre szükségem van figyelmeztetésre, hogy rádöbbenjek mennyire fontos az ima és mennyire fontos lenne, hogy ne legyen vérszegény. Nekem ehhez kiváló dopping az Imával nyert csaták (War room) című film. Egy házaspárról szól, akiknek mindenük megvan: ház, munka, gyerek, de a házasságuk kezd tönkre menni. Az asszony szinte az utolsó pillanatban ismerkedik meg Miss Claraval, aki megtanítja imádkozni. Az ima pedig megmenti a házasságukat, családjukat és az egész életüket. Az idős hölgy olyan elszántsággal beszél arról a stratégiai harcról, amit imádsággal kell megvívni, hogy minden alkalommal én is elszántabb leszek. Én is újra erőt merítek a kitartóbb és erőteljesebb imához.
Ha van egy szabad estétek, nézzétek meg!

Előzetes:

Link a filmhez

Kép: taringa.net

Ima Videók
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás