Kikapcsolt telefon, elmélyedés a Szentírás szövegeiben, napi több óra imádság, lelkivezetés, séta a természetben… ezek néhány jellemzői a csendes lelkigyakorlatoknak. A legfontosabb elemet azonban még nem mondtam; ez az Istennel való, mély, szeretetteljes együttlét, amelyre mindannyian vágyunk és mindannyian meghívást kapunk.
Nehéz megtalálni a módját, hogy elcsendesítsük a lelkünket. Sokszor csak esünk egyik teendőnkből a másikba és így van ez vasárnap is, így van az Istennel töltött időnkkel is. De mit tanítanak nekünk az elcsendesedésről, a lelki felkészülésről a múlt század vasárnapjai?
A koronavírus-járvány miatt idén a nyár is egészen más. Sem külföldre nem igazán ajánlatos utazni, sem nagy tömegben rendezvényeket tartani – így sorra maradnak el a fesztiválok. Amellett, hogy ez sokaknak szomorú hír, legyen szó előadókról vagy közönségről, azt hiszem, minden rosszban lehet valami különlegeset és jót találni.
Kivettem három nap szabadságot, mielőtt elkezdődik a szezonális nagy hajtás a munkahelyemen, és elmentem egy lelkigyakorlatos házba. Éreztem, hogy szükségem van a pihenésre és a lelki feltöltődésre, új lendületre. A Jóisten nagyon megáldotta ezt a döntést (áldozatot!), csak ajánlani tudom mindenkinek.
Amikor azt kezdjük hinni, hogy Isten ugyanolyan csalódottsággal tekint ránk, mint mi magunkra, akkor álljunk meg, és nézzünk az Ő szavára, az igére. „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” /Jn 15,9/ A teljesítményünket teljesen leválaszthatjuk az értékünkről, még ha elsőre ijesztőnek is tűnik – erről szóló blogbejegyzést szemlézünk ma.