Folytatódik a Szerzetes leszek! – Pusztai Renáta ezúttal az első, kolostorban tett látogatásáról ír és arról tesz tanúságot, hogy mondta ki az igent.
egyház
A megfejtéshez vissza kell utaznunk majdnem fél évezredet, hogy az akkori Európa felekezeti és birodalmi feszültségei között jobban beleássuk magunkat a….naptárakba.
A mai napon az 1848-as forradalom kitörésére emlékezik az ország. Mindenhol műsorokat és beszédeket tartanak, amelyek visszatérő eleme a híres 12 pont egy-egy mondata. Kevésbé ismert tény azonban, hogy két ilyen tizenkettes lista létezett, mert a forradalom hevületében a budapesti káplánok is összeültek, és megfogalmazták a maguk követeléseit.
Mielőtt kattintasz, tippelj, miket tartalmaz a lista!
Az etikaoktatás helyett hit- és erkölcstanra beíratott gyerekek harminc százaléka nincs megkeresztelve, további ötven százalékuk az egyházhoz aktívan nem kötődő családban nevelkedik – derült ki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye felméréséből.
Aki már találkozott a KEK-kel, azaz a Katolikus Egyház Katekizmusával, az tudhatja: nem egy pár fejezetes olvasmány, és nem is 15 dkg a nyomtatott verziója. A közel 900 oldalas mű szerves és rendezett módon tárja elénk a katolikus tanítás lényegi és alapvető tartalmát, a hit és az erkölcs igazságait, a II. Vatikáni Zsinat és az egyházi Szenthagyomány egészének fényében.
Az új alkalmazás viszont mindezt már telefonon is elérhetővé teszi minden érdeklődő számára! Forintos Bencével, a fejlesztővel készítettünk interjút.
A napokban publikált „Magyar Ifjúság Kutatás 2016” eredményeit felvonultató tanulmány hamar hatalmasat turnézott az összes on- és offline médiafelületen, elemzések széles skáláját hozva magával. A 777 Bese Gergő atya gondolatébresztő írásával nyitott, amelyben a szerző erős aggodalommal teszi fel a kérdést az egyház(ak)hoz stabilan kötődő fiatalok számának rohamos csökkenése kapcsán: „Hogyan lehetünk hitelesebbek az emberek szemében?”.
Mindannyian ismerjük őket. Látjuk és halljuk, hogy ott vannak hétről-hétre, és bár a legkülönfélébb érzéseket váltják ki belőlünk a mosolytól a dühig, mégis olyanok, akik nélkül hiányérzetünk lenne. Ők nem mások, mint a nénik.
Amikor megrögzött ateisták ragaszkodnak az egyház tudományellenes beállítottságához, felvilágosítom őket némi információval. Akik kevésbé járatosak az egyház tudományt támogató és védelmező tevékenységével, illetőleg a hihetetlen eredményekkel, amelyet világi hívők értek el, olvasásra ajánlom a következő listát, amely fellelhető a Wikipédián.
Aprószentek ünnepe alkalmából Ferenc pápa levelet írt a világ püspökeinek, melyet január 2-án tett közzé a Szentszék. A pápa a gyermekeket érő növekvő veszélyekre figyelmeztetett és védelmükre szólított fel. Elítélte az egyházi pedofíliát, bocsánatot kért érte és a jövőre nézve zéró toleranciát hirdetett meg.
Adventi ebéden látta vendégül a magyarországi egyházak vezetőit Áder János köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában, ahol arról beszélt: az egyházak intézményeik révén mutatják meg a társadalomnak, hogy hitük szeretetet közvetít, gyógyít és irgalmaz.