…Hangzik el gyakran a kérdés. A szofisztikáltabbak így fogalmaznak: Biztos, hogy nekik kellene tanácsot adni párkapcsolati, házassági, „ne adj’ Isten” szexuális kérdésekben…? Azt hiszem, értjük, miről van szó, talán legtöbbünkben már fel is merült.
Portik-Bakai Melinda
Kisfiam olyan másfél éves lehetett, amikor egyik nap a konyhából kinézve, arra lettem figyelmes, hogy az előszobában ül a földön, és elmélyülve nézegeti, lapozgatja valamelyik képeskönyvét. Teljesen belém égett ez a kép, és az érzés is, ami akkor átjárt, hogy én „megzabálom ezt a gyereket!”.
…mondják a szakavatottak. Szerintem pedig egy Biblia nem Biblia. Legalábbis nekem nem.
Éppen külföldön tanultam. Ökumenikus egyetemi közösségbe jártam, ahol az egyik társam meghívott egy „Találkozás” hétvégére. Ott ismerkedtem meg velük kicsit közelebbről. A szembecsukós-kézfelemelősökkel. Majdnem kifordultam a templomból, de végül mégsem. Lassan 10 éve történt.
A minap egy szuper előadást hallottam, hívő keresztény fiataloktól. Volt viszont egy mondat, amivel ma már nem annyira értek egyet: „Életünk során, előbb vagy utóbb szembe kell nézzünk azzal, hogy mindannyian meg fogunk halni… ez biztos.” Nos, akkor mi a helyzet a következő igeverssel? „Bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.” (Mt 16,28) Annyira rég mondta már Jézus, el is felejtettük. Pedig akkoriban nagyon várták a visszatérését. Mára valahogy hátradőltünk, erre az életünkre koncentrálunk, nem várjuk már (annyira?) Jézust. Az én elméletem szerint ez sokszor azért van, mert nem tudjuk, mi várhat minket odafönt.