Minden ember megtapasztalhatja, hogy egy film sem ér fel a saját élettörténettel. Isten megannyi drámát, nem várt fordulatot ír az ember életébe. De ha nem személyeskedünk, akkor elég csak a szent család és a velük kapcsolatban élők történetére gondolni.
Te még hiszel a Mikulásban? A húsvéti nyusziban? A Jézuskában? Hányszor halljuk ezeket a naivitásra utaló kérdéseket? A gyermeki hit megrendíthetetlen. Ők azok, akik csodálattal hallgatnak történeteket. Nem keresnek apróbetűs részeket, kiskapukat. És ami a legcsodálatosabb bennük, hogy feltétel nélkül tudnak szeretni.
A kamaszkornak megvannak a maga szépségei és ugyanakkor a nehéz időszakai is egyaránt. Az első szerelem, a barátságok, szárnybontogatások és dacolás minden ellen, ami a nézeteikkel szembe megy. Érzékeny ponttá válik megtalálni az egyensúlyt az otthonról hozott értékek és az új környezet „elvárásai” között.
Aki részesült már hitoktatásban, bizonyára él egy emlék a fejében, hogy milyen volt az ő tanára, lelki vezetője. Szigorú, következetes, netán épp ezek ellentétje?! Sokszor nem is a módszerek, hanem az oktató személye az, ami megragad.
A házasság hete kapcsán elgondolkoztam azon, vajon hol lennék, mit csinálnék, ha nem kaptam volna meg a társamat a jó Istentől?
Száraz november. No-shave november. Movember. No skip november. Csak, hogy néhányat említsek a kihívások és a mai trendek közül. Na de tudjuk egyáltalán, melyik mit takar? És miben lehet nekünk, keresztény embereknek is javunkra egy-egy kezdeményezés?
Cikksorozatot indítottunk a Szentlélek gyümölcseiről: a mai írásunk fókusza a türelem. Miért kell várnunk a jó dolgokra és a rosszak elmúlására? Mire tud tanítani Isten ezekben a helyzetekben?
Számunkra fontos ünnepekre, alkalmakra szép ruhát veszünk, kicsinosítjuk magunkat. A vasárnapok lassan már nem tartoznak ebbe a kategóriába, pedig az Úr napja, az Úr házába betérni, ünnep kellene legyen minden ember számára.