Hodász András atya blogja az önkielégítésről eléggé megmozgatta a kommentelőink billentyűzeteit, érkeztek hozzászólások, melyek értetlenül állnak a cikk mondanivalója előtt, mások azért aggódnak, hogy az egyház elítéli a szexet, a testet vagy éppen orgazmust. Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Voltál már úgy, hogy egy barátodnak szerettél volna Istenről beszélni, de nem voltál elég bátor hozzá? Vagy épp ötleted sem volt, hogy hogyan kezdj hozzá? Van olyan ismerősöd, aki tényként kezeli, hogy Isten márpedig nincsen, és még gúnyolódik is a keresztényeken? Akkor ez a blog Neked szól.
Szerdán a Facebook felidézett egy emléket a falamon: a feljebb látható kép volt az, amelyet pontosan hat éve rajzoltam és osztottam meg. Akkor tizenhat éves voltam, gimnazista, és nagyon tetszett egy lány, akit még alig ismertem, de teljesen levett a lábamról a mosolya, a jókedve, a kisugárzása; nagyon szerettem volna jobban megismerni…
Előző blogomban a boldogság (hiányának) nyomába eredtünk. Röviden idézzük fel, hogy mik voltak a legfőbb problémák! A halál kultúrája folyik a médiából és járul hozzá korunk hamis, beteg értékrendjéhez, miközben az igazi értékeket próbálják negatív színben feltüntetni. Az emberek hajlamosak mindenféle felesleges tevékenységgel elütni az idejüket, és egyre nehezebben szabadulnak fel maguktól. Jellemző problémák az énközpontúság, a közömbösség, az identitászavar, az önbizalomhiány, és a kiszolgáltatottság érzése, miközben az önuralom hiányát szabadságnak tüntetik fel. És végül megállapítottuk, hogy mindezekre a problémákra csak tüneti kezelési lehetőségek vesznek körül bennünket. Feltettük a kérdést: vajon létezik valódi megoldás? Hogyan lehet megtalálni a boldogságot és a békét? Erről fogok ma írni.
Talán minden ember a boldogságot és a békét keresi az életben. Miért nem találják meg? Sok-sok apró, alattomos, szinte észrevehetetlen dolog igyekszik együttes erővel tenni azért, hogy még véletlenül se legyünk boldogok: ezekről szeretnék most írni. A két részes blog első része korunkra jellemző problémákról és ezek hatásairól szól; a második részben szeretném a saját tapasztalataim alapján feloldani ezt az igen nagy konfliktust.
Két testvér vitatkozott. Csak egy narancs volt otthon, és mind a kettőjüknek szüksége volt rá. Miután órákon át veszekedtek, sokszor meg is bántották egymást, felemlegették az elmúlt tíz év sebeit, valahogy megegyeztek abban, hogy elfelezik a narancsot. Az egyik kifacsarta a saját fél-narancsának a levét, megitta, és a héját kidobta. A másik lereszelte a saját fél-narancsának a héját, és süteményt sütött, a húsát kidobta.
„Most akkor való a gitáros dicsőítés a templomba vagy sem?” Erről az újabban gyakran felmerülő kérdésről nemrég Anna írt egy cikket a 777-re, részben ehhez kapcsolódóan is szeretnék egy érdekes mai tapasztalatomról írni, amely távol Magyarországtól történt…
Ha minden ember őszintén szembenézne az igazsággal, a történelmi tényekkel, a ránk maradt emlékekkel Jézussal kapcsolatban, megváltozna a világ. Vajon az embereket nem érdekli az igazság, vagy csak félnek tőle?
