Egy 75 éve tartó pszichológiai kutatás a boldog élet titkával foglalkozik. Az elmúlt 75 év tapasztalatai teljesen egyértelműek: nem a pénztől, nem is a sikereinktől, hanem az emberi kapcsolataink minőségétől függ leginkább az, hogy boldog és egészséges életet élünk-e. És mégis: ahogy körbenézünk, mennyi szétesett családot, tönkrement barátságot és csalódásokkal teli párkapcsolatot látunk! Meggyőződésem, hogy minden emberi kapcsolatunkon lehet és kell is javítani. Viszont mielőtt ez a javulás elkezdődhetne, van egy olyan dolog, amelyet nem lehet megkerülni: ez pedig a megbocsátás.
Herényi Márk Barnabás
Új sorozatot indítunk a 777-en: a #csakegygondolat-blogsorozat egészen rövid, valóban „csak egy gondolatot” tartalmazó miniblogokból fog állni. Lesznek részek, amelyek egy-egy friss benyomást, megható, vagy épp tanulságos történetet mesélnek el; lesznek kicsit filozofikusabb és természetesen lesznek teologikusabb részek is. Az első résznek meglehetősen különös az eredete: H.A. körülbelül öt és fél éve kezdett engem lelkivezetni, az elmúlt évek során sok emailt is váltottunk a hitről, a keresztény életről. A következőkben az ő sorait olvashatjátok, amellyel annak idején nekem mutatott utat. Fogadjátok szeretettel. :- )
Eljött egy új reformáció ideje. Egy olyan reformációé, amely nem eltávolít, hanem újra összehoz bennünket. Amelynek Krisztus az alapja, és amely imádságból és hitből nő ki. Amelyet tisztelettel és alázattal viszünk véghez, szeretetteljesen, de az igazsághoz ragaszkodva. Itt az ideje, hogy összeszedjük végre magunkat, mert eleget bántottuk már egymást.
Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a papnak nem. Felmászott a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott:
– Kérlek Istenem, ments meg a vízbe fulladástól!
Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odament hozzá, és mondták neki, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy nemsokára elmerül a templomtorony is, nem volt hajlandó beszállni.
Hodász András atya blogja az önkielégítésről eléggé megmozgatta a kommentelőink billentyűzeteit, érkeztek hozzászólások, melyek értetlenül állnak a cikk mondanivalója előtt, mások azért aggódnak, hogy az egyház elítéli a szexet, a testet vagy éppen orgazmust. Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Voltál már úgy, hogy egy barátodnak szerettél volna Istenről beszélni, de nem voltál elég bátor hozzá? Vagy épp ötleted sem volt, hogy hogyan kezdj hozzá? Van olyan ismerősöd, aki tényként kezeli, hogy Isten márpedig nincsen, és még gúnyolódik is a keresztényeken? Akkor ez a blog Neked szól.
Szerdán a Facebook felidézett egy emléket a falamon: a feljebb látható kép volt az, amelyet pontosan hat éve rajzoltam és osztottam meg. Akkor tizenhat éves voltam, gimnazista, és nagyon tetszett egy lány, akit még alig ismertem, de teljesen levett a lábamról a mosolya, a jókedve, a kisugárzása; nagyon szerettem volna jobban megismerni…
Előző blogomban a boldogság (hiányának) nyomába eredtünk. Röviden idézzük fel, hogy mik voltak a legfőbb problémák! A halál kultúrája folyik a médiából és járul hozzá korunk hamis, beteg értékrendjéhez, miközben az igazi értékeket próbálják negatív színben feltüntetni. Az emberek hajlamosak mindenféle felesleges tevékenységgel elütni az idejüket, és egyre nehezebben szabadulnak fel maguktól. Jellemző problémák az énközpontúság, a közömbösség, az identitászavar, az önbizalomhiány, és a kiszolgáltatottság érzése, miközben az önuralom hiányát szabadságnak tüntetik fel. És végül megállapítottuk, hogy mindezekre a problémákra csak tüneti kezelési lehetőségek vesznek körül bennünket. Feltettük a kérdést: vajon létezik valódi megoldás? Hogyan lehet megtalálni a boldogságot és a békét? Erről fogok ma írni.
Talán minden ember a boldogságot és a békét keresi az életben. Miért nem találják meg? Sok-sok apró, alattomos, szinte észrevehetetlen dolog igyekszik együttes erővel tenni azért, hogy még véletlenül se legyünk boldogok: ezekről szeretnék most írni. A két részes blog első része korunkra jellemző problémákról és ezek hatásairól szól; a második részben szeretném a saját tapasztalataim alapján feloldani ezt az igen nagy konfliktust.
Két testvér vitatkozott. Csak egy narancs volt otthon, és mind a kettőjüknek szüksége volt rá. Miután órákon át veszekedtek, sokszor meg is bántották egymást, felemlegették az elmúlt tíz év sebeit, valahogy megegyeztek abban, hogy elfelezik a narancsot. Az egyik kifacsarta a saját fél-narancsának a levét, megitta, és a héját kidobta. A másik lereszelte a saját fél-narancsának a héját, és süteményt sütött, a húsát kidobta.