Életünk folyamán sok különböző emberrel találkozunk, mindenkinek megvan a maga életfelfogása, a saját szabályrendszere, amely alapján éli az életét, de mindenki keres valamit, pontosabban valakit. A szerencsésebbek megtalálják Jézust, de mi lesz a többiekkel?
Amikor valamilyen halálesetről hallok mindig az az egyik első gondolatom, hogy vajon milyen istenkapcsolata volt az elhunytnak.
Vajon tudta, hogy a Teremtő várja őt végtelen szeretettel?
Nemcsak az elhunyt lelkiüdvéért imádkozom, hanem családjáért is, hogy ebben a nehéz időszakban Istenhez forduljanak, és Őbenne találjanak megnyugvást.
Az Istennel való kapcsolatunkat az életünk során tudjuk alakítani. Amíg itt vagyunk mindig kapunk újabb és újabb esélyt az Úrtól, akárhányszor is essünk el. Ez a kegyelem. Annyi elveszett emberrel találkoztam, akik keresik életük értelmét, akik próbálják kitölteni a bennük lévő ürességet mindenféle világi élvezettel. Nem tudják, hogy van Valaki, aki csak rájuk vár, hogy hozzá forduljanak, letegyék elé terheiket és békességre leljenek Benne. Jézus is ezt mondja:
„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes és az én terhem könyű.” (Mt 11, 28-30)
Ezt nekünk, keresztényeknek sem szabad elfelejtenünk: a Megváltóhoz bármikor fordulhatunk, nélküle az életünk üres lenne.
Sosem késő megtérni, amíg élünk, megtehetjük!
Isten tárt karokkal fog várni minket, nekünk csak igent kell mondanunk. Ne féljünk hát igent mondani a Teremtőnek mindennap!
hirdetés
