Kérdések, várakozás, csend, fájdalom és fáradság. Az utóbbi hetekben többször volt nehéz lelkileg úgy élni az életemet, ahogy korábban: örömmel és könnyű lélekkel. Ahogy küzdöttem, elfelejtettem valami fontosat. Kerestem a megoldást, mígnem Isten egyszer csak válaszolt, és újra emlékeztetett egy fontos igére.
Az utóbbi hónapokra tényleg igaz, hogy többször küzdelmes volt lelkileg. Megtapasztaltam milyen az, ha az ember tervei nem úgy alakulnak, ahogyan előre eltervezte. Sok könny és várakozás jellemezte ezt az időszakot, de Isten újra és újra megmutatta az Ő végtelenül irgalmas szeretetét, újra és újra felkarolt valakiken vagy valamin keresztül, egy szentségimádáson, imában, vagy dicsőítő dalban. Ám mégis küszködtem azzal, hogy újra és újra rám tör a szomorúság. Imádkoztam és emberileg próbáltam „kilogikázni”, hogy mi kell ahhoz, hogy újra könnyebb legyen. De Isten nem gép, és
ha nem kérjük a Szentlelket, hogy segítsen imádkozni, akkor kevésbé lehet gyümölcsöző az imaidőnk.
Bár talán nincs rossz ima, de biztos, hogy az imádságnak elsősorban Istennel töltött, bizalmas időnek kell lennie.
Nálam néha a bizalmas rész hagyott maga után némi kívánni valót. Mivel sok felgyülemlett érzésem volt, ezért szépen-lassan kialakult bennem egy fal Isten és bizonyos érzelmek közé. Elnyomtam, mondván, hogy akkor majd jobb lesz. Mígnem a Szentlélek egy barátnőmön keresztül üzent egy ima során. Azt mondta: Jézus is ostort font és fonhatok én is ostort. Ez rávezetett, hogy nyugodtan éljem meg az érzelmeimet, de tartsam őket kézben Istennel, ne az elfojtott érzelmeim irányítsák a tetteimet, kedvemet.
Ha átadom őket az Atyának, ahogyan Jézus is átadta a félelmét a Getszemáni-kertben, akkor megszenteli azokat és ezáltal engem is.
Ha feltárom, hogy épp mi fáj, vagy mit nem értek, mitől félek, akkor hagyok teret az orvosnak és Ő szabaddá tesz a betegségemből. Ne féljünk emberek lenni, megélni azt, amiben épp vagyunk, hogy aztán újult lélekkel járhassuk az utunkat!
A másik, amit ebben az imában kaptam Istentől, az hogy legyek Vele!
Ez megérintett, mert bár imádkoztam, de nem mindig szívvel tettem. Falak voltak bennem, gát, amin már kezdett átcsordogálni az a bizonyos ár…
De az Úr nem akar pusztítást, hanem tanít helyesen szenvedni és feldolgozni az elengedést.
És ekkor Isten csendesen újra visszahívott magához, Jó Pásztorként utánam jött, hogy figyelmeztessen: nem volt jó az irány.
Isten őszinteségre hív minket, mert ez kétoldalú kapcsolat.
Ő is megmutatja nekünk a sebeit, közel jön hozzánk, hogy rejtőzzünk el Szent Sebeiben, és meghív minket arra, hogy feltárjuk Neki mi is a sebzettségünket, hogy meggyógyulhassunk.
Megtisztít, és kimossa a sebeinket, ahogyan az irgalmas szamaritánus tette az útszélén fekvő emberrel.
Személyes, mély és őszinte imaidőre hív minket Isten. Ne féljünk megmutatni Neki azokat a részeket, amelyek nagyon fájnak! Ne féljünk feltárni, ha megbántottak, vagy éppen nem értünk valamit! Ne féljünk kérdéseket feltenni Neki, csak fogadjuk el a választ is és higyjünk Jézusban, akkor is, ha még nem értünk mindent! Ezáltal is növekszik bennünk a hit.
Isten gyógyít, és hallgat minket, hogy mi is segíthessünk Ő általa másokat és megtanuljuk hallgatni a Szeretetet.
,,Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15, 5)
hirdetés
