Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a papnak nem. Felmászott a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott:
– Kérlek Istenem, ments meg a vízbe fulladástól!
Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odament hozzá, és mondták neki, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy nemsokára elmerül a templomtorony is, nem volt hajlandó beszállni.
Nemsokára egy másik csónak vetődött arra, de ő ugyanúgy elküldte őket. Végül egy helikopterrel akarták kimenteni, de azt sem fogadta el, hogy őt majd Isten menti meg. Végül összedőlt a torony és megfulladt.
hirdetésA mennyben Isten előtt állva megkérdezte:
– Uram, imádkoztam hozzád, hittem Benned, és mégis megfulladtam?! Miért nem segítettél?
– Fiam – szólt Isten – küldtem érted két csónakot, és az utolsó pillanatban még egy helikoptert is, de hát neked semmi sem volt elég jó…
***
Ez a rövid tanmese felvet néhány érdekes kérdést. Vajon mit gondolt a pap, Isten hogyan fogja őt megmenteni? Hatalmas angyali sereggel leszáll a mennyből és elröpíti valami biztonságos helyre? Vagy megajándékozza a repülés vagy víz alatt lélegzés képességével?
Az ilyen történetek egy csöppet sem lennének érdekesek, ha nem valós, hétköznapi szituációkat mutatnának be.
Van valami furcsa elgondolás az emberekben arról, hogy ha Isten cselekszik, az mindig csodálatos és természetfeletti.
És ez a gondolkodásmód szüli az olyan kérdéseket, amelyekben Isten és a tudomány szembeáll.
Ősrobbanás vagy teremtés? Evolúció vagy isteni terv? Hormonbomba vagy vallásos élmény? Ez utóbbi kérdésről nemrég az Index cikkezett; ezt írták: „A vallásos élményt megtapasztaló emberek többnyire az öröm, a béke és a melegség szavakkal írják le, hogy mit éltek át. Egy új kutatás szerint ezek az élmények nem feltétlenül egy magasabb létszintről, hanem az agy jutalomközpontjából érkezhetnek. A tanulmány szerint a vallásos áhítat és a spirituális érzések ugyanazokat az agyterületeket aktiválják, mint a jutalmazás vagy a kellemes élmények – például a szerelem, a szex vagy a drogfogyasztás.”
Amit én a fenti kérdésekben nem értek:
Hol van itt az ellentmondás?
Isten találta ki a fizikát, a kémiát, a biológiát, a matematikát. Minden embernél jobban ismeri ezeknek a törvényszerűségeit, ő hozta létre az egész rendszert, amiben élünk. Miért ne használ(hat)ná ezeket az eszközöket arra, hogy rajtuk keresztül cselekedjen?
Miért ne kezdhette volna el a teremtő munkáját a nagy bummal? Miért ne alkothatta volna meg a jelenleg a Földön élő 8,7 millió különböző fajt évmilliók alatt, szépen lassan alakítva, változtatva? És miért ne használhatná az általa kitalált és teremtett emberi agy természetes mechanizmusait arra, hogy vallásos élménnyel ajándékozzon meg bennünket?
Isten és a tudomány nem kizárja, hanem kiegészíti egymást.
Hiába keresik és kutatják a tudományos érveket arra, hogy Isten nem létezik; biztos vagyok benne, hogy soha, semmilyen bizonyítékot nem fognak erre találni. Egyszerűen azért, mert a tudomány végső soron Istenről tesz tanúbizonyságot.
„De akkor a Biblia miért szól egészen másról? Ezek szerint a Biblia téved?” – tehetnék fel ezek után a kérdést. Hadd zárjam a blogot Christopher West igen találó válaszával: „Képzeljük el a különbséget aközött, amikor egy nő szemébe egy szemorvos néz bele és aközött, amikor a férje vagy kedvese néz a szemébe. A szakember a szaruhártyát nézi, és tudományos tényeket jegyez fel. A szerelmes a nő lelkébe tekint, ami valami költőibb és ihletettebb szavakra készteti. Vajon a szakember „helyteleníti” amit a szerelmes tesz? Nem. Ez egyszerűen két különböző szemlélete ugyanannak a valóságnak. A Teremtés könyvének szerzője nem tudós szakember volt, hanem szerelmes, akit Isten arra ihletett, hogy a világ és az ember eredetének szellemi misztériumait hirdesse.” (A test teológiája kezdőknek)
Herényi Márk Barnabás
hirdetés
