Olyan könnyen bele tudunk süppedni a kétségbeesésbe, az önsajnálatba, a kilátástalanságba. Még azok után is, hogy Isten csodái végig kísérték eddigi életünket. Még Mózes is állandóan kételkedett, azonban Isten keményen figyelmeztette arra, hogy ki is ő valójában.
Rengeteg szó esik az érettségiről, de talán kevesebb az érettségizőkről. Akik tizenkét évet készültek erre, akik eddig mások kedvéért öltöztették virágba az iskolát és remélték, hogy egy nap értük fog díszbe borulni az épület. Ők most nem ballagnak sehová.
“Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?” – kérdezi Jézus remegő tanítványaitól, miután lecsendesítette a tengert. Ugyanezt a kérdést nekünk is feltehetné.
A népszerű ferences szerzetes, Böjte Csaba oldalán olvastam nemrég, hogy átlagosan egy nap 7-8 percet töltünk a családtagjainkkal. Megdöbbentett ez a soványka kis szám, főleg azért, mert az életemet szemlélve teljesen reálisnak tűnik.
Amikor Magyarországon megjelentek az első hírek a fertőzés terjedéséről, vőlegényemmel úgy döntöttünk, hogy a szüleink és mások érdekében nem találkozunk egy darabig. Akkor még nem gondoltuk végig rendesen, hogy mivel is állunk szemben: fél év van hátra az esküvőig és talán hónapokig nem fogjuk látni egymást.
Itt a lehetőség arra, hogy ne csak magunkkal foglalkozzunk, hanem másokkal is. A családunkkal, a szeretteinkkel, a számunkra ismeretlenekkel. Rá kell jönnünk, hogy az élet nem csak rólunk szól, az egónk építéséről, a fogyasztásról, hanem az emberi kapcsolatokról. Ha ezt felismerjük, akkor hirtelen megvilágosodik előttünk Isten második legfontosabb parancsolata: szeresd felebarátodat, mint magadat.
Gondolkoztál már azon, vajon milyen hatással lehet a hited mások életére? Érezted már frusztrálva magadat egy olyan beszélgetésben, ahol ki kellett állnod a hited mellett? Elkeseredtél, amikor azt láttad, talán a másik sosem fog megérteni?
Nincs olyan dolog, amit ne szeretnék az unokaöcsémben. Vicces, ravasz, huncut és be sem áll a szája – bár még nincs három éves. De a kedvencem az az ártatlan őszinteség, amivel rácsodálkozik a világra.
Vasárnap este tartották a Golden Globe díjátadóját, ahol egymást követték az emlékezetes felszólalások. Míg az egyiken nevettünk és tapsoltunk, a másikon inkább sírni támadt kedvünk, és nem a meghatottságtól, hanem az elkeseredéstől. Michelle Williams ugyanis beszédében sikereit és díját annak tulajdonította, hogy véget vethetett számára nem kívánatos terhességének. (Vagy terhességeinek.)
Bárcsak a hit kősziklája lehetnék! Akit senki és semmi nem hoz ki a sodrából, akiről leperegnek a gúnyos megjegyzések vagy pillantások. Akinek az emberek véleménye nem számít, csak Istené.