Az ISIS terrorszervezet nyilvánosságra hozta két elrabolt kopt pap lefejezését. Az áldozatokat narancssárga ruhába öltöztették és az ítéletük után a feketébe öltözött hóhér lefejezte őket.
Bese Gergő
Ismét egy jó hír számunkra a világ másik oldaláról! Mint keresztény hírportál, fontosnak tartjuk, hogy tudósítsunk olyan eredményekről, amelyek értékrendünk szerint valók.
Újabb labdarúgó-válogatott látogatta meg Ferenc pápát: ezúttal a világbajnoki címvédő német együttes tette tiszteletét a Vatikánban. A Nationalelf a találkozót követően unalmas döntetlent játszott Milánóban a házigazda olaszokkal.
Wim Eijk, az utrechti egyházmegye római katolikus bíborosa szerint a gender elmélettel szemben meg kell védeni az embereket, ezért üzent Ferenc pápának is: enciklikát kell kiadni a véleménye szerint
99 évvel ezelőtt, 1917. október 13-án Fatimában, 70.000 imádságos zarándok, kíváncsiskodó jelenlétében Mária megmutatta a kételkedőknek, hogy a három kis gyermek Francesco, Jacinta és Lucia igazat mondanak. A Nap táncolt az égen (napcsoda). Mária ténylegesen megjelent és ezáltal megnyílt a mennyország ajtaja a kis falu felett.
Szeptember 23-án, immáron a második szezonját kezdte a Felház ifjúsági dicsőítő mozgalom. Nehéz megfogalmazni, definiálni a közösséget, mert ők maguk is keresik a helyüket a színes vallási palettán. Egy biztos, már közösségről beszélhetünk, hiszen rendszeres időközönként összejönnek, hogy dicsőítsék az Istent, énekeljenek, imádkozzanak, hallgassák az Igét.
Az elmúlt napokban futótűzként terjedt a világhálón a „nagy hír”, hogy Belgiumban végrehajtották az első eutanáziát kiskorú gyermeken, a saját kérésére. Az eutanáziát felügyelő szövetségi bizottság elnöke, úgy nyilatkozott, hogy hasonló eset kizárólag reménytelen esetekben jöhet létre. Itt azonban szeretnék megállni. Hová jutott az a társadalom, ahol a szülő elengedi a gyermeke kezét…? Amikor hagyja, hogy a betegségével küzdő gyermek feladja a küzdelmet. A reménytelenség lesz úrrá rajtuk. Ez történik akkor, amikor a hitet kidobjuk az ablakon…
Szombaton tartották Pannonhalmán a Szent Márton Év keretében az Ökumenikus Ifjúsági Találkozót, melyen sok száz fiatal vett részt az ország minden részéből és határon túlról is. A találkozót a Taize közösség priorja, Alois testvér és társai vezették, a házigazda bencés atyák és testvérek mellett. De mi van Taize-ben, és mi volt most pontosabban Pannonhalmán? Bese Gergő atya beszámolója következik.
Nemrégiben jelent meg egy cikk, amelyben az imádság erejét, gyógyító képességét vonták kétségbe. Számomra megdöbbentő volt e sorokat olvasni, hiszen már számtalanszor megtapasztaltam az ima gyógyító erejét. Ha őszintén tükörbe nézünk, nem lehet, hogy az imádság hiánya okozza életünk nehézségeit?
Augusztus 15. Nagyboldogasszony Főünnepe. Mária mennybevételéről emlékezünk meg katolikus templomainkban és ilyenkor tartják a legtöbb Mária kegyhely búcsúját is a világban. Hazánkban is zarándokok ezrei keltek útra a hétvégén, hogy mennybéli születésnapján köszöntsék Máriát.