2019. 12. 08.

„Nem lehet jónak lenni belső indíttatás nélkül” – Bese Gergő atya

Miért lehetne Keresztelő Szent János a klímaharcosok példaképe? Milyenné ne váljunk december 26-a estére? Mit tegyünk az adventi időszakon túl is? Bese Gergő atya gondolatai advent második vasárnapjára.

Advent második vasárnapján karácsonyi készületünket egy emblematikus személy is segíti, ő pedig Keresztelő Szent János. Jézus unokatestvére, aki már édesanyja méhében örvendezett a Megváltó eljövetelének, most sok évvel később a júdeai pusztában hirdeti a megtérést és igaz bűnbánatra hív.

Az utolsó ószövetségi próféta lehetne a klímaharcosok példaképe is, hiszen egyszerű öltözete mellett sáskát fogyasztott és vadmézet evett, az ökológiai lábnyoma igen szerény mértékű volt, tanítása viszont annál komolyabb és határozottabb. Erősen odaszólt a jeruzsálemi, júdeai és jordán vidéki embereknek. Nem virágnyelven, költőien fogalmazott, hanem egyértelműen és határozottan. Akik hallották őt, mind azt gondolták, hogy a várva várt Messiás érkezett el, a felszabadító, aki lerázza róluk a római iga terheit. A hallgatóság egy részét mély elköteleződés vezette, de voltak szép számmal olyanok is, akik saját javukat, érvényesülésüket keresték a jánosi keresztségben. Ilyenek voltak azok a farizeusok, szaddúceusok, akik szándéka nem volt őszinte. Cselekedetük nem szívből való volt. Életük fája nem terem már gyümölcsöt, csak úgy vannak a nagyvilágban, néha elkiáltják magukat, hogy „Uram! Uram!”, de szívük üres marad.

Ezek azok az emberek, akik karácsony közeledtével gyorsan próbálnak jónak látszani: megjelennek a templomban, nagy adományokat adnak, jótékonykodnak, ajándékkal elhalmozzák szeretteiket, de lelkükben nem történt semmi változás. A feldíszített fák, kirakatok szépsége és a fogyasztói társadalom vonzása elkápráztatta őket. Keresztelő Szent János őket figyelmezteti leginkább.

Nem lehet ünnepelni az ünnepelt nélkül, nem lehet szeretni szív nélkül, nem lehet jónak lenni belső indíttatás nélkül.

Ma már két gyertya világít az adventi koszorúnkon és egyre közelebb a találkozás, Jézus születése. A héten vizsgáljuk meg egy kicsit a cselekedeteink indíttatását: mit, miért teszünk. A társadalmi elvárás csupán a jóságot gyakorolni, vagy belső indíttatás mindez. Ha bizonytalan vagy, akkor tudatosabban élj! Keress egy rászorulót, egy karitatív szervezetet és hétről-hétre segítsd, támogasd. Ne hasonlíts azokhoz az emberekhez, akik december 26-án estére elfelejtik, mindazt, amit adventban megéltek, cselekedtek.

Bese Gergő atya

Fotó: mariaradio.ro

Bese Gergő Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás