Hamarosan húsvét, amikor a legnagyobb ajándékot ünnepeljük, méghozzá azt, hogy Isten egyszülött fia meghalt értünk, hogy örök életünk legyen. Ennek ellenére magamon is észre szoktam venni, hogy nem élek mindig úgy, mintha tudatában lennék ennek a hatalmas ajándéknak.
„A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
Akarsz-e mindig, mindig játszani,”
Gondolatok egy sikersorozatnak ígérkező történet margójára. Andrew Peterson: A hajnalszárnya-sorozat 1. – A Sötétség sötét tengerének peremén.
Gondolatok egy cserkészregény margójára, amely nemcsak cserészeknek szól.
Pörgős hangszerelés, mély mondanivaló. Ez jellemzi Szabó Balázs „Ámulatba ejt” című legújabb dalát. Egy újabb fülbemászó dallam a magyar keresztény könnyűzenei palettán.
Homonnay Gergely halálának híre az elmúlt napokban szinte mindenkihez eljutott Magyarországon, azokhoz is akik nem ismerték. Nemcsak halála, hanem annak szomorú körülményei is beszédtémát szolgáltatnak sokunk számára. Írás a jó halál kegyelméről, a haláltól való félelemről és az emberi méltóságról – egy méltatlan módon bekövetkező haláleset kapcsán.
Nem vagyok valami kitartó típus a szokások kialakítása terén, ha nincs valami jó motivációm. Önmagában az, hogy valami hasznos, nem mindig elég számomra. Ilyen például a Biblia olvasása is. Kellenek tematikák, célok vagy érdekes kérdések, amelyek rávesznek, hogy rendszeresen forgassam. Ugyanez a helyzet a lelkiségi könyvekkel, elmélkedésekkel is.
A szexuális jellegű bántalmazás nem csak a megerőszakolást jelenti. Ez már jóval korábban, jóval kisebb dolgokban is megnyilvánul: megjegyzések, illetlen érintések, kérések, tekintetek és még ezer dolog. Egy igen hosszú sor végén áll csak a megerőszakolás mint az egyik legdurvább szexuális abúzus. Éppen ezért nem is olyan könnyű észrevenni, tudatosítani, ha valaki ilyen zaklatás áldozata, hát még kilépni belőle!
Életem egyre több területén kezdem megtapasztalni azt az alapigazságnak tűnő dolgot, hogy ha valaki nagy hangon panaszkodik, akkor arra úgy tekintünk, mintha valóban nagy lenne a baj. Aki pedig csendben teszi a dolgát, hajlamosak vagyunk úgy tenni, mintha nem lenne semmi nehézség az életében.
A napokban hallgattam egy podcast adást, aminek a szexualitás volt a témája. Fel voltam készülve rá, hogy nem éppen az én értékrendem szerint való lesz a beszélgetés, hiszen egyáltalán nem vallásos műsor volt. Ennek ellenére sok hasonló következtetésre jutottak, mint én, de egy gondolatra nagyon felkaptam a fejem.