A Lengyel Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetést vehette át június 2-án Bese Gergő Péter, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papja Roman Kowalskitól, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetétől a lengyel nagykövetségen.

A Lengyel Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetést vehette át június 2-án Bese Gergő Péter, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papja Roman Kowalskitól, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetétől a lengyel nagykövetségen.

Szeptember 16-án és 17-én ismét jön a Kattárs, azaz a Katolikus Társadalmi Napok, amely ezúttal az irgalmasságra és a sport társadalmi szerepére épít. A rendezvény vidéki kitérők után idén visszatér Budapestre, a programok a Március 15. téren várják majd az érdeklődőket.

Jövő héten kerül megrendezésre a Deák Téri Evangélikus Templomban a 27. Budapesti Bach Hét: minden este ingyenes Bach-koncertet lehet hallgatni a szinte mindig zsúfolásig megtelt templomban, kiemelkedő magyar művészek előadásában. Az esemény Facebook oldalát itt találjátok.

Egy újabb keresztény zenekart mutatunk: a Newsboys egy ausztrál pop rock zenekar, mely immáron 17 stúdióalbumot tudhat magáénak. Ebben a számban – mely egy pár évvel ezelőtti keresztény film főcímdala is volt – „világgá éneklik”, hogy „Isten NEM halott!”.

Súlyos sérüléseket szenvedett az anyuka, mégsem fogadta el a fájdalomcsillapítót, hogy megszoptathassa kisbabáját.

Május 15-én mutatták be az udvarhelyi zarándokoknak a Székelyföldi Legendárium csapatának legújabb produkcióját, a csíksomlyói kegyszobor legendáját feldolgozó Babba Mária című animációs filmet. A rajzfilmben a nemrég elhunyt Botár Gábor plébános is megjelenik.

Az ökumenizmus kiemelkedő eseményének számít Franciaországban, hogy a reformátusokat és evangélikusokat tömörítő Francia Egyesült Protestáns Egyház elfogadta a francia Katolikus Püspöki Konferencia által javasolt Miatyánk új fordítását.

Május 28-án, szombaton a Szent Egyed közösség budapesti csoportja hajókirándulást szervezett a bicskei menekülttáborban élők számára, május 29-én, vasárnap pedig úrnapi szentmisében ünnepelte Krisztus testét és vérét szegény barátaival a ferencvárosi Kaniziusz Szent Péter-templomban.
