Kaliforniában az abortusz alapvető egészségügyi ellátásnak minősül!

Kaliforniában az abortusz alapvető egészségügyi ellátásnak minősül!

Gyakran érezzük úgy, hogy kicsit belefáradunk a mindennapokba, feladjuk céljainkat. Az alábbi idézetek segíthetnek, hogy újra motiváltan tegyük dolgainkat, azonban ezek mellé még a hit is nagyon jól jöhet.

A 777 az elmúlt hetekben több labdarúgó hitével kapcsolatos gondolatát közzétette, bizonyítva, hogy a focisták között is sok a mélyen vallásos. Ezúttal azonban egy egész válogatott hite kerül bemutatásra – ez a csapat nem más, mint a világbajnoki címvédő Nationalelf, azaz a német nemzeti tizenegy. A cikk eredeti nyelven itt olvasható.

2016. október 7–8-án harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten, a MOM-ban a GLS (Global Leadership Summit) Nemzetközi Vezetői Konferenciát. A kétnapos vezetői műhelyen nyolc külföldi szakember – többek között amerikai lelkészek, sikerkönyvszerzők és üzletemberek – előadásai hangzanak majd el. A rendezvény célja, hogy a résztvevők jobb vezetővé váljanak, és elsajátítsanak egy olyan korszerű, gyakorlatias és egyben keresztény vezetői szemléletet, melynek alapja a Biblia és Jézus tanítása.

Terence Hill nemcsak a színésztársa, hanem a legjobb barátja is volt Bud Spencernek. A temetésen elmondott beszéde alapján, senkinek nem is marad efelől kétsége.

Egy amerikai produkciós iroda tervezi, hogy bemutatja Jézus életét egy virtuális valóságfilmben (VR – Virtual Reality). Az alkotás jövő télen már megtekinthető lenne az interneten – írja a ProMedien keresztény német oldal.

Az elmúlt hat évben 1018 templom újult meg a Kárpát-medencében, közülük 60 újonnan épült – mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombaton a dunakeszi Szent Péter és Pál görögkatolikus templom felszentelésén – tudatta az MTI.

Lengyelország drámai körülmények között, büntetőrúgások után esett ki a labdarúgó Európa-bajnokságról, a piros-fehér együttesből egyedül Jakub Blaszczykowski hibázott.
