2016. 07. 22.

Evangelizáljunk Pokémonokkal?

Biztos sokan hallottatok a július eleje óta működő Pokémon Go játékról, amelyet okostelefonokra terveztek. Az ötlet alapja a régi animációs film, amelyben a különböző képességekkel felruházott Pokémonok (kis állat szerű lények, barátok, szörnyek) és gazdáik különböző kalandjait mutatta be. A mobilalkalmazás Amerikában 5 órán belül nem várt sikereket ért el: hihetetlen sokan kezdték el a nem létező lényeket a létező, valóságos helyeken gyűjtögetni. De mi köze van ennek a keresztény valláshoz? Erről írt az evangelikus.hu oldal!

A játék pontos leírása az interneten több helyen is megtalálható. Ami számunkra most kifejezetten fontos, hogy vannak benne „csalik” is, amelyekkel a Pokémonokat egy bizonyos helyre összegyűjteni, összecsalogatni és a Pokémonokkal együtt természetesen megjelennek majd a játékosok is azon a helyen. A játékosok tehát eljönnek, hogy összegyűjtsék a Pokémont, majd kihasználják az időt arra, hogy az illető helyen egyenek, vásároljanak vagy szórakozzanak. Erre jöttek rá pillanatok alatt az amerikai éttermek, üzletek és most már ezzel a játékkal reklámozzák magukat valamint termékeiket.

De éppen lehetne az alkalmazás segítségével népszerűsíteni egyházi intézményeket, templomokat, gyülekezeteket is, ahová az emberek betérnének, majd az ottani lelkészek és gyülekezeti munkatársak, gyülekezeti tagok velük szóba elegyedhetnének. Így aztán olyan helyekre is el lehetne vinni az játékosokat, ahová maguktól egyáltalán nem mennének el.

Egy áhítatra, istentiszteletre, gyülekezeti bibliakörre, szeretetvendégségre vagy a templomi iratterjesztés elé pár Pokémont néhány euróért/forintért oda lehet csalogatni, aztán később megjelennének a játékosok is. Ezzel az első lépést meg is tesszük, és talán egy személyes beszélgetés is kialakulhat Istenről, a világról, a Pokémon rajongó életéről. Kalandra fel, nincsen jobb és aktuálisabb lehetőség az emberek megszólítására!

Az első magyarországi példa a szarvasi Ótemplomnál található furcsa kis lény.

 

Forrás: evangelikus.hu
Kép: ludens.blog.hu

Hírek
hirdetés

1 Komment

  • Válasz b 2016. 07. 23. 08:10

    A fenti megközelítés a rosszul értelmezett inkulturáció példája. Ezt nem ragozom tovább…

    Információk a pokemon jelenség szellemi hátteréről:
    http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/teveszme-kritika-oesszefoglalo-irasok/332-pokemon.html

    (Én már öreg vagyok, emlékszem 15-20 éve amikor a fiam az óvodából hozta haza a pokemon kártyákat és olvasgattam rajtuk a mágikus feliratokat…)