Néha előnyünk is származhat a hibáinkból! 🙂

Néha előnyünk is származhat a hibáinkból! 🙂

Az USA evangélikusai és a katolikusai közelednek egymáshoz: közel 500 évvel azután, hogy Luther Márton közzétette 95 pontját, az Egyesült Államok legnagyobb lutheránus egyháza elfogadott egy nyilatkozatot, mely kijelenti, hogy nincsenek többé egyházaink különválását indokló nézeteltérések a Római Katolikus egyházzal. A Kötőszó Blog cikkét közöljük.

A szégyenlős felhő címmel kiadásban is megjelenik Szécsi Dorka első meséje, pedig a nyíregyházi kislány még csak hétesztendős. A történetet fejből találta ki.

Tom Riles egy sikertelen állásinterjút követően éppen az utcát tisztította, amikor hirtelen ráeszmélt, hogy változtatnia kell az életén. Rossz volt az élethez való hozzáállása, ami sikertelenségének egyik forrása volt. Nem sokkal ezután hozzájutott Norman Vincent Peale: A pozitív gondolkodásmód ereje című könyvéhez, mely hozzásegítette ahhoz, hogy változtatni tudjon az életén – számol be róla a Catholic News Agency


Leendő történelem tanárként sokszor elgondolkozom azon, hogy mit is jelent magyarnak lenni. Egy olyan történelemmel rendelkező nemzethez való tartozást, mely szent királyokat, nemzeti hősök sorát, vagy éppen egymással versengő, politikai csaták sorát vívó politikusokat nemzett? Esetleg a kulturális értékeinkben rejlik magyarságunk? A rengeteg népdalban, népmesében, művészek és tudósok százai fémjelzik hazánkat? Biztos vagyok benne, hogy ezek is mi vagyunk, de ezek mellett a jelenünkben kell élnünk, kortársaink között kell magyarrá válni, magyarnak lenni.

Böjte Csaba ebben a videóban a Férfiak Klubjának adott interjút a férfiasságról, a férfi szerepéről.

A 777 viccrovatában igyekszünk olyan tartalmakat (is) kiválasztani, amelyeknek mögöttes tartalma bizony elgondolkodtató.
