2016. 08. 16.

Huszonöt éve érkezett hazánkba a pápa

Szent István király tiszteletére, társadalmi összefogásra és a keresztény hitre való építkezésre buzdított Szent II. János Pál.

Szent II. János Pál pápa (Forrás: Fortepan)

Szent II. János Pál pápa (Forrás: Fortepan)

A Hősök terén elmondott beszédében hazánk kapcsán kitért a belső feszültségekre és megosztottságra is. Az akkori állapot kapcsán kiemelte, új helyzet állt elő, már nem fenyegetik külső ellenségek, ami egyedülálló lehetőséget nyújt az „ősöktől épített ház megerősítésére”. Ennek a vállalkozásnak sikeréhez azonban szükséges – mutatott rá –, hogy a benne lakók féken tudják tartani az egyéni jólétük önző és gátlástalan keresését, valamint az ellenségeskedés kísértését, amely újra meg újra egymás elleni küzdelemre uszítja az állampolgárokat, a társadalmi rétegeket és osztályokat. Krisztus a szilárd szikla, amelyre maradandóan lehet építeni. Magyarország felszabadult a külső elnyomástól, eljött az óra, amikor meg kell szabadulnia a lelki rabszolgaság különféle formáinak belső kötelékeitől is. A béke neve igazságosság, szolidaritás és szeretet. A nemzet csak akkor remélhet egy jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért – buzdított a pápa.

Bár eddigre az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország területét, a látogatás nemcsak lelki, de politikai szempontból is óriási jelentősséggel bírt. A meghívást egyébként három évvel korábban, 1988. augusztus 20-án jelentette be Paskai László bíboros a Szent István-bazilika előtti téren, az ünnepi szentmise végén. Bár a kommunista rendszer bomlásának már voltak jelei, ebben az évben még nem lehetett megtartani a Szent Jobb-körmenetet. Az 1978-ban megválasztott lengyel pápa a világ számos országába eljutott, a szocialista blokkhoz tartozó országok közül azonban akkor még csak Lengyelországban járt.

A néhai Paskai László a látogatás huszadik évfordulóján felidézte, Giovanni Spadolini, az olasz felsőház elnöke „indította el a lavinát”, amikor 1988 kora nyarán hazánkban járt, és találkozott Grósz Károly miniszterelnökkel. Búcsúzáskor az ajtóból még visszafordult, és Grósznak szegezte a kérdést: a pápa miért nem jöhet Magyarországra? Ha akar, jöjjön – hangzott a válasz, a magyar prímás pedig ezen felbuzdulva munkához látott.

hirdetés

Biztosítás nélkül, fiatalok között

A szentatya közvetlenségére szintén Paskai László hozott jellemző példát korábban a Magyar Kurírnak nyilatkozva. A pápa külön találkozott a fiatalokkal a zsúfolásig megtelt Népstadionban, szokás szerint a pápamobilon először körbement, és utána foglalta el a helyét. A biztonsági emberek ott voltak körülötte, amikor elindult a menet, de a pápa elküldte őket, biztosítás nélkül haladt végig az ujjongó fiatalok között. A testőrök vezetője ez idő alatt tíz évet öregedett.

Égi pártfogónk ünnepe

Osztie Zoltán atya

Miután vasárnap este ünnepi szertartáson Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek megáldotta a megújult belvárosi Nagyboldogasszony-templomot, a hívők két év után ismét „otthon” tarthatták a Nagyboldogasszony-napi búcsút. Az esti szentmisén – amelyet Osztie Zoltán atya celebrált (képünkön) – felhangzott Schubert G-dúr miséje. Mária mennybevétele a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, a dogma szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben a mennyei boldogságba jutott. A magyarok számára különösen fontos, hiszen Szent István király ezen a napon ajánlotta fel Szűz Mária oltalmába országát, később ezen a napon hunyt el. (KD)

Forrás: Magyar Hírlap

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás