„Ha nem hallod a dallamot, érezd!” Egy olvasónk könyvajánlóját hoztuk el nektek – Deborah Lytton Csend című regényéről.

„Ha nem hallod a dallamot, érezd!” Egy olvasónk könyvajánlóját hoztuk el nektek – Deborah Lytton Csend című regényéről.

,,Jézus számtalan csodát tett: kenyeret szaporított, vízen járt, vihart csendesített, ördögöt űzött, beteget gyógyított, sőt még halottakat is feltámasztott. Van azonban egy csoda, mely nem csak hogy kiemelkedik a többi közül, hanem egyenesen A Legnagyobb Csoda, sőt ez mindannyiunkat érint. Ezt ünnepeljük húsvétkor.”
Monostori László atya felemelő húsvéti írása.

Ódor Fanna kifejezetten nagyböjti novelláskötetéből hoztunk egy nagycsütörtöki történetet. Színe-visszája. Merjünk idén mindnyájan új szemmel, nyitott szívvel tekinteni a szent három nap történéseire!

Jézus keresztre feszítésének története sokunk számára annyira ismerőssé vált, hogy könnyen átsiklunk afelett, mit is kellett az Isten Fiának elviselnie a kereszten, amikor meghalt a bűneinkért. Hajlamosak vagyunk alábecsülni a szenvedést, amit Jézus nagycsütörtök estétől a kereszten való haláláig átélt. Ebben a cikkben egy kis betekintést nyújtunk abba, mit jelent, hogy „Jézus Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált” (Zsid 2,9).

Ha nincs is időnk minden nap tudatosan jelen lenni Istennel a nagyhétben, álljunk meg ma legalább egy zeneszám erejéig – és csak merüljünk el abban, mit is jelent valójában Jézus megváltása.

„A keresztút állomásai az életünknek nagyon markáns pillanatait jelenítik meg. Az ítélkezését, az elbotlásét, elesését, a segítségnyújtásét, a vigasztalásét, a másik mellé szegődését, ugyanakkor a szenvedését, a kiszolgáltatottságét és a halálét” – mondja Bellovics Gábor. A Neked szól! című műsor adásában a jezsuita atya Dsida Jenő gyönyörű versét is felelevenítette.

Te is érezted már, milyen, amikor túlcsordul benned az Istentől kapott szeretet? Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan lehet viszonozni? Erről szól Rákovics Nóra vendégszerzőnk írása.

Akár egyedülálló vagy, akár készülsz a házasságra vagy már benne élsz, fontos feleleveníteni az ige alapján, hogy mi Isten eredeti elképzelése a házasságról. Hiszen ez az Ő találmánya! Szabados Ádám teológus Divinity blogját szemlézzük.
