Jézus keresztre feszítésének története sokunk számára annyira ismerőssé vált, hogy könnyen átsiklunk afelett, mit is kellett az Isten Fiának elviselnie a kereszten, amikor meghalt a bűneinkért. Hajlamosak vagyunk alábecsülni a szenvedést, amit Jézus nagycsütörtök estétől a kereszten való haláláig átélt. Ebben a cikkben egy kis betekintést nyújtunk abba, mit jelent, hogy „Jézus Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált” (Zsid 2,9).
1. Fizikai szenvedés
Krisztus fizikai szenvedése a Getszemáni kertben kezdődött a vérrel verejtékezéssel, amit az erős érzelmi megrázkódtatás, a stressz váltott ki. Letartóztatása után Kaifás főpap elé hurcolják, ahol egy katona arcul üti, később pedig bekötik a szemét és az arcába köpnek, megütik. Másnap reggel zúzódásokkal tele, szomjan és fáradtan megkorbácsoltatják. A kor római történetírói szerint a korbácsolás nem tartozott a keresztre feszítéshez; számos tudós szerint Pilátus eredetileg a korbácsolást szánta teljes büntetésnek, s csak akkor döntött a kivégzés mellett, amikor a tömeg azzal vádolta, hogy nem áll ki kellően a császár mellett azzal szemben, aki a zsidók királyának mondja magát. A korbácsoltatás során egy római katona teljes erővel sújt le Jézus vállára, hátára, lábára. Az ólom először csak a bőrt szakítja fel, de az ismétlődő ütések következtében a hát bőre cafatokra szakad, felismerhetetlenségig zúzott, vérző masszává válik. A római katonák ismét gúnyt űznek belőle, fejére töviskoronát tesznek; a fejbőr a tövisek nyomán erősen vérzik, hiszen a test egyik legjobb vérellátású területe. A kereszt mintegy 50 kilogrammos vízszintes fáját Krisztus vállára kötözik. A Via Dolorosán megindul a menet az elítélt Jézussal, aki
hiába próbál felegyenesedni, a nehéz fagerenda és a vérveszteség miatti sokk megtántorítja: elesik.
A rázuhanó fa felszaggatja a sebektől borított vállat, hátat. Megérkeznek a Golgotára. A katona Jézus csuklóhajlatát keresi, hogy mélyen beverje a hatalmas szögeket. A bal lábfejet a jobbnak feszítik, és a boltozaton keresztül mindkettőt a fához szögezik; a térd enyhén hajlított. Megtörtént a keresztre feszítés.
A függés közben a csuklókra nehezedő testsúly borzalmas fájdalmat okoz az ujjakban és a karban, ezért az áldozat megpróbálja a lábakra helyezni a testsúlyát. A karok lankadnak, az izmok görcsbe rándulnak. A hatalmas, lüktető fájdalommal járó görcshullámok miatt alig-alig tudja felnyomni magát. A mellizmok megbénulnak, a bordaközi izomzat nem működik. A belégzés lehetséges, de kilélegezni képtelen. Jézus egy-egy pillanatnyi lélegzetvételért küzd. Képzeljük el azt a küzdelmet, szenvedést, azokat a mérhetetlen kínokat, amiket Jézus órákon át kiáll: az idegtépő fájdalom, a görcsök, a felsebzett hát dörzsölődése a durva fán, az erős, szorító mellkasi fájdalom. Jézus halálát végül nem fulladás okozta, mint általában a keresztre feszítettekét, hanem a sokkos állapot és a szívburokban felgyűlt folyadék nyomása miatti szívmegállás, a szív „meghasadása”.
2. Lelki szenvedés
A fizikai szenvedés szörnyű volt, de a lelki szenvedés talán még nehezebb lehetett Krisztusnak. Hogy miért? Mert a kereszten megtapasztalta az emberiség temérdek bűnének fájdalmát. Jézus tökéletesen szent volt, egyetlen bűnös szava, cselekedete vagy gondolata sem volt. Gyűlölte a bűnt, már annak gondolata is ösztönös lázadást váltott ki belőle. Mégis, mindaz, amit gyűlölt, mindaz, ami nem ő volt, Nagypénteken, ott a kereszten teljes mértékben rázúdult. Bűneinknek súlya kiáradt rá. “Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. A gonoszok közt adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt a szájában” – írja Izajás próféta a Megváltóról.
3. Érzelmi szenvedés
Jézus a kereszten végtelenül elhagyatottnak érezte magát. Amikor mi egy nehéz időszakon megyünk keresztül, érhető módon arra vágyunk, hogy legyen mellettünk valaki, hogy támogassanak minket; a házastársunk, a családunk, a barátaink. Egy hozzánk közel álló ember áldás lehet számunkra a megpróbáltatások idején. Jézus viszont a lehető legnagyobb szenvedés idején teljesen egyedül maradt. Már Júdás árulása miatt is óriási fájdalmat élhetett át, de letartóztatása után azt is meg kellett tapasztalnia, hogy tanítványai elhagyják őt, hogy Péter, a hozzá egyik legközelebb álló személy átkozódva megtagadja. A jóban, a csodák idején mellette voltak, de a halált okozó szenvedés óráiban elpártolnak mellőle.
Ami ezeknél a fájdalmaknál is súlyosabb volt, hogy Jézus azt élte át, hogy még az Atya is elhagyja őt. “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” – kiáltott fel. Bár az Atya valójában nem hagyta el Fiát szenvedésében, megengedte neki, hogy emberségében megtapasztalja az Istentől való elhagyatottság érzését, amelyet mi, emberek gyakran érezünk megpróbáltatásunk és bűneink közepette. Isten Fia a maga emberségében megtapasztalta az emberi szenvedésnek ezt az aspektusát is. Meghalt a bűneinkért, és e bűnök súlya – így az elhagyatottság érzése is – rendkívül nehéz lehetett számára. Amikor Jézus keserves kiáltását olvassuk a Szentírásban, egy kicsit bepillantást nyerhetünk abba, milyen mély fájdalmat és érzelmi gyötrelmet élt át Krisztus. Az elkövetkező szent három nap során emlékeztessük magunkat Jézus különféle szenvedéseire, elmélkedjünk azokon, hogy valamelyest átérezhessük, mit vállalt értünk, a megváltásunkért, az örökéletünkért Isten Fia.
Források: champion.org, gbc-windsor.org
hirdetés
