Az alábbi tippek olyan emberektől jönnek, akiknek sikerült felülkerekedniük saját rossz szokásaikon, így minket is inspirálhatnak, hogy elérjük a céljainkat, és a lehető legjobban végezzük a feladatainkat.

Az alábbi tippek olyan emberektől jönnek, akiknek sikerült felülkerekedniük saját rossz szokásaikon, így minket is inspirálhatnak, hogy elérjük a céljainkat, és a lehető legjobban végezzük a feladatainkat.

Tegnap 90. életévében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja. Egy újabb gyönyörű verssel emlékezünk rá.

Az egyház kivételes engedélyt adott egy rákos kisfiúnak arra, hogy már 6 éves korában szentáldozáshoz járulhasson.

A nagy remények keresztény párkeresőként nem alaptalanok, hiszen Isten valóban megáldhatja majd a kapcsolatot, de nem fog erőszakkal elrugdosni olyan helyekre, ahol ismerkedhetsz, nem fogja a nevedben randira hívni a kiszemeltet, sőt, meg sem szólítja helyetted őt. Könnyebb Istent hibáztatni, vagy kérdőre vonni, mint belátni, többet is tehetnénk.

Elhunyt Kányádi Sándor, a magyar költészet kiemelkedő alakja.
Egyik szép versével emlékezünk Rá és adunk hálát munkásságáért.

Mennyi új lehetőségeket hozott, amikor megjelent a fűnyíró. Az embernek nem kell többé hajolgatnia, kényelmes sétálás közben sokkal gyorsabban végzi el ugyanazt a munkát egy fűnyíró segítségével, mint korábban hajolgatva, munkakesztyűvel, küszködve a szúrós tüskékkel és a becsípődéssel. Azonban ez itt nem egy reklámfelület, sőt nem is csekély kertésztudásomat akarom fitogtatni, csak átadni, Isten mire vezetett rá az elmúlt napokban.

Ferenc pápa nemrég tett kijelentésében a beteg vagy fogyatékos gyermekek abortálását a náci mentalitáshoz hasonlította. De vajon összefügg a kettő? Íme egy videó, ami ezt a kérdést mutatja be.

A mexikói játékosok vasárnap megszentelték az Úr napját, majd legyőzték a világbajnoki címvédőt!
