Egy egész násznépet hagyott szó nélkül Ferenc pápa július 16-án, amikor váratlanul megjelent egy nászmisén, a Vatikáni kertekben található egyik kisebb kápolnában.
Csak a vőlegénynek és a menyasszonynak volt tudomása arról, hogy maga Ferenc pápa is részt fog venni életük nagy napján. Luca Schafer, a Svájci Gárda tagja és Letícia Vera, a Vatikán Múzeum korábbi alkalmazottja fogadott egymásnak örök hűséget július 16-án, a Santo Stefano degli Abissini templomban. A párhoz közeli források szerint a násznépet nagy meglepetésként érte a pápa megjelenése, hiszen csak a misét celebráló pap, és a jegyesek tudtak róla, akik ezt titokban is tartották a rokonok előtt.
A Vatican Media szerint Ferenc pápa három igehelyről prédikált, melyek segíthetnek a pároknak, hogy megtapasztalják a házasság teljességét, hogy milyen „elkezdeni”, „befejezni” és „folytatni az utazást”.
Ez nem az első alkalom volt, amikor Ferenc pápa nászmisét celebrált a Vatikánban. 2014 szeptemberében 20 pár házasságánál volt jelen a Szent Péter Bazilikában, 2016 júliusában pedig egy siket párt adott össze a Casa Santa Marta kápolnában.
Forrás, kép: CNA
Még nem érkezett hozzászólás