A fiatalok pápájának, Szent II. János Pálnak sok értékes imádságot köszönhetünk. Ezúttal a családokért mondott fohászát osztjuk meg.

A fiatalok pápájának, Szent II. János Pálnak sok értékes imádságot köszönhetünk. Ezúttal a családokért mondott fohászát osztjuk meg.

Antoine de Saint-Exupéry nevét A kis herceg csodálatos regényének köszönhetően szinte az egész világon ismerik. A francia író – aki pilóta is volt – gyönyörű imát írt, amelyet egyre többen fedeznek fel az elmúlt években.

A függősége ellen harcoló, anonimitást kérő olvasónk remek írást küldött a szabadságba vezető útról, a hazugságokkal való leszámolásról és az igazság felismeréséről.

Gospelsorozatot készít a Netflixnek Pharrell Williams, akit a legtöbben a Happy című slágerrel kötnek össze. Az énekes a műsorban szülőföldje, Virginia híres gospelkórusait mutatja be nagybátyja, Ezekiel Williams püspök segítségével.

Ünnepélyes keretek között kedden felavatták – és felszentelték – Bukarestben Ferenc pápa mellszobrát, amely a római katolikus egyház vezetőjének tavalyi romániai látogatásának állít emléket.

Talán közhelyesnek hangozhat, hogy tegyük Istent az első helyre az életünkben, de ha úgy igazán őszintén a lelkünk mélyére nézünk: vajon hanyadik helyen áll a fontossági sorrendben?

Két család, tíz unokatestvér – összetartoznak, mint a tíz ujjunk a kezeinken. A rokonok nagyszerű ötletet indítottak útjára: levélírásra biztatnak olyan öregek otthonában élő idős emberek számára, akik a karantén miatt nem fogadhatnak látogatókat. A projekt indulása óta eltelt két hét után szinte hihetetlen, ami történt: már 10.000 levelet kaptak és adtak át.

Egy rövid gondolatmenet az idei különleges nagyhétről és húsvétról.
