Talán közhelyesnek hangozhat, hogy tegyük Istent az első helyre az életünkben, de ha úgy igazán őszintén a lelkünk mélyére nézünk: vajon hanyadik helyen áll a fontossági sorrendben?
Most ebben az igen sajátos helyzetben talán sokkal inkább szükségünk van arra, hogy Istenhez forduljunk, mint valaha. Észre kell vennünk, hogy bizony tehetetlenek vagyunk nélküle, nem tudjuk uralni a világot és bizony Tőle függünk. De bármennyire is elsőre talán negatív hangzása és benyomása lehet a „függés” szónak, valójában ez a legszebb állapot, amit megélhet az ember az élete során. Istentől függeni, igazán Tőle függeni azt jelenti, hogy Őt helyezem az első helyre, életem minden területén és ez adja meg számomra a boldogságot.
Ebben csupán az a bökkenő, hogy nem olyan könnyű Istennek megadni azt a bizonyos helyet, mint ahogy az elsőre tűnik.
Talán sokan vagyunk úgy vele, ha igazán a szívünk legmélyére tekintünk, hogy úgy érezzük, hogy a szeretett Urunk áll az első helyen, de valójában ez távol áll a valóságtól. Esendő emberek vagyunk, és annyira magukkal tudnak ragadni a különböző hatások, hogy észre se vesszük és könnyen valami más átveszi a helyét, Ő pedig egyre hátrébb kerül. Elég a legkisebb zavaró tényező is, és ha nem vigyázunk, könnyen felborulhat a sorrend a szívünkben.
hirdetésRádöbbentem, hogy valójában minden probléma innen indul ki.
Minden bűnnek, félelemnek, aggodalomnak, emberi nehézségnek az a forrása, hogy valami más Isten helyére került, és Ő hátrébb csúszott. Legyen szó önzésről, szeretetlenségről, kísértésről, bármiről. Talán még a legszentebb, legbuzgóbb embereknek se sikerül minden egyes másodpercben Istennek megadni az Őt illető helyet. Ha erre képesek lennénk, akkor valószínű bűn se lenne a világon, hiszen pont azért esünk bűnbe, mert az a valami máris Isten elé került és letaszítja onnan. Mert egy látszólag „kisebb jót” választunk helyette, miközben talán magunk is tudjuk, hogy semmi jó nem sülhet ki belőle, csupán csábító. Persze, Istennek hatalmában áll még a legnagyobb bűneinket is a javunkra fordítani, de ha már választási lehetőségünk van, próbáljuk meg ezzel kevésbé „terhelni”!
Valóban nehéz Istennek megadni úgy igazán az első helyet a szívünkben, de ha sikerül, és huzamosabb ideig fent tudjuk ezt tartani, akkor annak garantáltan meg lesz a gyümölcse. Mert valójában tényleg Isten az egyetlen, aki igazán meg tudja adni számunkra a boldogságot. Ahogy Pintér Béla is énekli a „Ki vagyok én” című dalában: „A lelkem mélyén legbelül Isten alakú az űr”. És ezt az űrt senki és semmi más nem tudja úgy betölteni, ahogy Isten, és ne is akarjuk, hogy más helyettesítse!
Arra buzdítok mindenkit, önmagamat is beleértve, hogy próbáljuk meg kinyitni Isten felé a szívünket őszinte bűnbánattal és vágyakozással! Engedjük meg Neki, hogy betöltse és elfoglalhassa az Őt illető helyet! De most már tényleg!
Nagy Barbara
Kép: Unsplash/Joshua Golde
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás