Újabb gyönyörű verset olvashatunk Lackfi Jánostól, aki ezúttal az Isten-moziról ír #jóéjtpuszi könyvében.

Újabb gyönyörű verset olvashatunk Lackfi Jánostól, aki ezúttal az Isten-moziról ír #jóéjtpuszi könyvében.

„Mit jelent számomra ez a zsoltár részlet? Mindenekelőtt egy utat. Egyszerre jelenti az út végét, ugyanakkor egyúttal egy új útnak a kezdetét is.” Vas Krisztina írása érkezett nemrég a postaládánkba, ezt hoztuk ma el nektek.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hivatalos közleményben tudatta, hogy a tervek szerint Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával találkozni fog Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel. A közlemény arra is kitér, hogy az elmúlt napokban számos médiumban hamis információkat tettek közzé.

Az Efezusi levélben Pál apostol arra buzdítja a keresztényeket, hogy imádkozzanak egymásért (Ef 6,18). Ebbe az is beletartozik, hogy a házastársak – akiket egymás gondjaira bízott Isten – imádkozzanak a másikért. Megtisztelő kiváltság ez, ugyanakkor a családunk lelki békessége és gyarapodása érdekében is elengedhetetlen, hogy imádságban hordozzuk házastársunkat, és ilyen módon is megáldjuk őt. Az is lehet, hogy még nem ismered a férjedet, de ez ne tántorítson el attól, hogy végigcsináld ezt a harminc napot! Áldd meg azt a férfit is ezzel az imádsággal, akiről most még csak Isten tudja, hogy egy napon a férjed lesz.

Régóta vártunk már egy olyan Jézus életéről szóló alkotásra, mint a The Chosen című sorozat. Értelmezi, átgondolja az evangéliumokat, közelebb hozza a modern emberhez a Bibliát és lelkesíti, hogy vegye fel és kezdje olvasni. A közösségi finanszírozásból készülő sorozat éppen ezért is hatalmas népszerűségnek örvend, számtalan önkéntes vesz részt statisztaként a forgatásokon. Az egyik statiszta, aki korábban a buddhizmustól kezdve mindenféle vallás kipróbált, egy videóban mesélte el megindító tanúságtételét és azt, hogyan segít neki friss hívőként a sorozat a Biblia értelmezésében.

Nem ez az első eset, hogy életvédőket tartóztatnak le abortuszklinikákon. A Red Rose Rescue (Vörös Rózsa Mentőakció) megmozdulásának keretében márciusban egy Manhassetben található abortuszklinikán az életvédők vörös rózsákat adtak az abortuszra várakozó édesanyáknak és információt szolgáltattak nekik az egyéb lehetőségeikről. A rendőrség nem sokkal az akció kezdete után megérkezett és letartóztatta az életvédőket, köztük egy katolikus papot is.

Megrendítő történetet osztott meg egy horvát plébános, aki csütörtökön elsőáldozásban részesített egy súlyosan beteg, 13 éves kislányt. Tamara – aki tíz éve küzdött meg nem nevezett betegségével – másnap korán reggel elhunyt – avagy ahogyan plébánosa írta: miután szívébe zárta Jézust felment a mennyországba.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, vasárnap délelőtt a koronavírus-járvány áldozataiért imádkoznak és harangoznak a magyarországi keresztény templomokban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) közös közleményében hívja imádságra a híveket.
