2021. 08. 30.

A lány, aki azért született, hogy kapocs legyen a hátrányos helyzetű és az ép emberek között

Aranyérmet szerzett Tokióban 100 méteres mellúszásban Illés Fanni, a Vasas 29 éves, végtaghiányos úszója. A fiatal lány halva született, végtaghiánnyal, és az orvosok is le akarták beszélni szüleit arról, hogy felneveljék. Ők mégis az életet választották, és minden lehetőséget meg akartak adni lányuknak, hogy teljes életet éljen.

„Mindig szoktam mondani, hogy ha Isten mindenkit a saját képmására teremtett, akkor ez rám is vonatkozik” – vallja Illés Fanni paralimpiai bajnok úszó. A pozitív életszemléletű lányt bár az orvosok kezdetben lemondtak róla, szülei mindig kitartóan támogatták. Életútját az Újságmúzeum zseniális posztban foglalta össze:

„Mikor Illés Fanni 1992. május elsején megszületett, az orvosok azt mondták a szüleinek, nyugodtan hagyják a kórházban… Fanni ugyanis combtól lefelé lábak nélkül érkezett erre a Földre és az orvosok úgy gyanították, értelmi fogyatékos is. A szülei viszont a sokkhatás közben sem hallgattak a rémes hangokra, nem volt kérdés számukra, hogy a kisbabát hazaviszik és mindent megtesznek, hogy megszépítsék az életét. Fanniról aztán kiderült, értelmileg nem fogyatékos, majd a gerince miatt elkezdett úszni. Ahol rendszeresen lehagyta az édesapját. Aki talán hagyta is kicsit, hiszen mindent meg akart adni a lányának. Fanni aztán paraúszó lett. Korábban három olimpián is ott volt, ám nem jött össze az aranyérem. Tokióba úgy ment, hogy elengedte, nem hajszolta tovább az elsőséget.

Korábban úgy fogalmazott, sokáig úgy érezte, azért született, hogy paralimpiai bajnok legyen. Később rájött, valójában azért született, hogy kapocs legyen a hátrányos helyzetű és az ép emberek között.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett és már egy alapítványt is létrehozott, amellyel a fiatal paraúszókat és családjukat támogatja. Illés Fanni, a nagy küzdő néhány perccel ezelőtt Tokióban, a negyedik paralimpiáján 100 méteres mellúszásban aranyérmes lett. Ma már tudjuk, 1992 májusában abban a bizonyos kórházban nem egy sérült kislány született, hanem egy nagy bajnok. Az egyik legnagyobb! Gratulálunk, Fanni!” – írja az Újságmúzeum

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás