Két év alatti gyermek halt meg eutanáziában Hollandiában. 1-12 éves korig is legalizálták az országban az asszisztált öngyilkosságot, dobogósok a hollandok a kiskorúak halálba segítésében. Mit gondol erről a holland bíboros? Willem Jacobus Eijk atya elmagyarázta, hogyan jutott idáig a hazája. És elmondta: van más út, az emberi méltóságot meg lehet őrizni miközben a szenvedést is csökkentjük. Vajon valóban vesztésre áll a kereszténység az eutanázia és az abortusz kérdéseiben Nyugaton?
Sokan megütközhettek a Hollandiában történt gyermek-eutanázia hírét olvasva. A napokban nagy sajtóvisszhangot kiváltó eset még 2025-ben történt: egy, még a 24 hónapos kort sem betöltő gyermek életét oltották ki Hollandiában az orvosok eutanázia alkalmazásával, aminek ténye még az erősen eutanázia-párti hollandok között is felkorbácsolta a hullámokat.
Az eutanázia jogi keretei Hollandiában
Hollandia volt az első ország a világon, amely legalizálta az eutanáziát a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők számára már 2002-ben.
A hollandok körében egyértelműen széles körű társadalmi elfogadottságot élvez ez a törvénykezés,
legalábbis ez idáig egységet mutatott a társadalom többsége, míg a szabályozás 2024-től való kiterjesztése a kisgyermekekre már viták tárgyát képezi, hiszen eddig az említett korosztályra vonatkozóan nem volt egyértelmű szabályozás.
Ugyanis két éve lehetővé tette a holland törvénykezés az orvosi közreműködéssel történő életkioltást az 1-12 év közötti, súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek számára is. Ezt megelőzően az országban a gyerekek tekintetében kizárólag újszülöttek és 12 év felettiek esetében volt legális a beavatkozás végrehajtása. Jelenleg viszont a holland jog értelmében a 12 év alatti gyermekeknek bár szükségük van szülői beleegyezésre, de azzal rendelkezve szabadon élhetnek a lehetőséggel, amennyiben annak a kritériumnak is megfelelnek, hogy „elviselhetetlen szenvedést élnek át, és a felépülésükre nincs kilátás”. Ezek a feltételek a 12 év feletti kiskorúak és a felnőttek esetében is élnek. Különbség, hogy esetükben a kérést magának a betegnek kell beterjesztenie. Az eutanázia törvényes lebonyolításához továbbá egy második orvosi véleményre is szükség van, illetve annak megerősítésére is, hogy
a beteg nem nyomás vagy kényszer hatására cselekszik.
A legfiatalabb eutanázia-áldozat
Az ominózus eset, az első két év alatti gyermek eutanáziájának előzményéről és körülményeiről tudjuk, hogy a csecsemő koraszülöttként, a 26. hétre született, amelynek következtében számos egészségügyi probléma állt fenn nála: agyi bénulással, súlyos látássérüléssel, gyógyszeres kezelésre nem reagáló epilepsziás rohamokkal, valamint a tüdejében felgyülemlő váladékkal küzdött, amely jelentősen megnehezítette a légzését.
A gyermek orvosai, szüleivel egyetértésben arra a következtetésre jutottak, hogy az állapota semmilyen orvosi beavatkozással nem kezelhető, a fennálló problémák pedig elviselhetetlen szenvedést okoznak neki.
Az esetet elsőként megvizsgáló orvosok úgy ítélték meg, hogy az állapot súlyossága ellenére a gyermek nem élt át „folyamatos, elviselhetetlen szenvedést”, mivel az epilepsziás rohamok – bár súlyos megpróbáltatást jelentettek számára – nem voltak folyamatosak. Ugyanakkor megjegyezték, hogy bizonyos alternatív lehetőségek még rendelkezésre álltak, például a palliatív ellátás, illetve különböző gyógyszeres kezelések, amelyek enyhíthették volna a tüneteket. Viszont egy újabb orvosi vizsgálatot követően arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermek elviselhetetlen szenvedése egyértelműen fennállt, azaz „teljesültek az életének befejezéséhez szükséges feltételek”. A bizottság elfogadta ezt az értékelést, megjegyezve, hogy a gyermek emberi működésének minden területe – a motoros képességektől a viselkedésen át a személyiségig – súlyosan károsodott, és nem volt várható javulás. Ahogy a jelentésben olvasható: „minden orvosi és nem orvosi beavatkozás ellenére a szülők és az orvos nem tapasztaltak javulást a gyermek állapotában, és meg voltak győződve arról, hogy a gyermek szenved, anélkül, hogy enyhülésre lenne kilátás”.
Így az eutanázia mellett döntöttek, mellyel az ő esete az első, hogy az országban 12 év alatti gyermek életét orvosi közreműködéssel, eutanázia útján vették el.
A történtek azt követően váltak ismertté, hogy közzétették a Késői terhességmegszakítások és az újszülöttek, valamint gyermekek életének befejezését vizsgáló felülvizsgálati bizottság jelentését, amely vizsgálta az említett precedens végrehajtásának körülményeit is. Ezt azonban megelőzte Sophie Hermans egészségügyi miniszter júniusi parlamentnek írt levele, melyben elárulta, hogy egy 12 év alatti gyermek 2025 végén súlyos betegség miatt eutanáziában halt meg. Az viszont csak a vizsgálat nyilvánosságra hozatala után, a napokban derült ki, hogy egy két év alatti gyermekről volt szó, aminek ténye sokakat felzaklatott.
Az illetékes bizottság megállapította, hogy az eutanáziát végrehajtó orvos az előírt protokolloknak megfelelően járt el, és kellő gondossággal végezte munkáját, aki a jelentés szerint független szakemberek véleményét is kikérte egy második értékelés céljából.
De mit mond az Egyház az eutanáziáról, és hogy vélekednek a holland egyházi vezetők hazájuk döntéseiről?
Bíborosi állásfoglalás
Willem Jacobus Eijk bíboros, a Holland Püspöki Konferencia orvosi etikáért felelős püspöke a Crux Now-nak nyilatkozva tiszta vizet öntött a pohárba.
A közel kétéves gyermek közelmúltbeli eutanáziája Hollandiában azt mutatja, hogy a kegyelem fogalmát „napjainkban gyakran használják etikailag megkérdőjelezhető cselekedetek igazolására”
A fentebb említett holland felülvizsgálati bizottság ugyan megállapítása szerint az esetet „megfelelően kezelték”, az is beszédes, hogy
az érintett orvosok közül néhányan nem értettek egyet a döntéssel.
De az orvosok többségénél mégis hogyan győzhetett az az álláspont, hogy helyeselték ennek a kisgyerek életének kioltását? Eijk bíboros meglátása szerint „a nyugati társadalomban sokan a halált részesítik előnyben a fogyatékossággal járó élettel szemben. Az 1960-as évekig az emberek többsége sokkal jobban meg tudott birkózni a szenvedéssel, a nehézségekkel, valamint a betegséggel és a fogyatékossággal is, mint napjainkban. A mai kultúra kevésbé képes erre.
Ez a legvilágosabban abban a tendenciában mutatkozik meg, hogy napjainkban a legtöbb ember a tökéletes megjelenést tekinti eszménynek. Még akkor is sokan plasztikai sebészeti beavatkozásokhoz folyamodnak, amikor szinte semmilyen látható tökéletlenségük nincs, és valójában semmi szükségük rá. Ennek a tendenciának a részeként az emberek rendkívül nehezen fogadják el a betegséget és a fogyatékosságot, különösen akkor, ha nincs elérhető kezelése a problémának.
Emellett az emberi élet sérthetetlen méltósága iránti tisztelet az elmúlt évtizedekben meggyengült.
Következésképpen betegség és fogyatékosság esetén gyakran döntenek úgy, hogy véget vetnek az életüknek, mert az emberek többé nem akarnak szembesülni az ilyen állapotokkal” – fejtette ki gondolatait a főpásztor.
Fotó: Willem Jacobus Eijk bíboros, Vatican Media
A bíboros arra a kérdésre, hogy miért lett Hollandia is egyike annak a mindössze három országnak, amelyek a kiskorúak eutanáziáját legalizálták, elmondta, hogy 2024-ig nem létezett olyan jogszabály, amely az egy és tizenkét év közötti gyermekek eutanáziáját szabályozta volna, de a gyermekorvosok úgy vélték, hogy bizonyos súlyos, gyógyíthatatlan betegségekben szenvedő gyermekek esetében lehetővé kellene tenni az eutanázia végrehajtását anélkül, hogy az orvosokat a büntetőjogi felelősségre vonás veszélye fenyegetné. Ezért arra sürgették a politikusokat, hogy vezessenek be erre vonatkozó jogszabályt, ami két éve meg is történt. A szülők és orvosok beleegyezésével hajtható végre eutanázia 1-12 éves gyerekeken,
„lehetőség szerint a gyermekkel konzultálva szeretnék meghozni ezt a döntést. A szabályozás ugyanakkor kimondja, hogy nem szabad az élet befejezésére irányuló intézkedéseket végrehajtani, ha a gyermek kifejezi azt a kívánságát, hogy tovább szeretne élni”
– avatott be a részletekbe hazája törvénykezésével kapcsolatban Eijk atya.
De azt is megtudhattuk, hogy Hollandiában az abortuszt is a lehető legdrasztikusabb engedékenységgel kezelik: a terhesség késői szakaszában végrehajtott művi terhességmegszakítás, vagyis amikor a magzat már életképes lenne az anyaméhen kívül is, azaz a 24. hét után is elvégezhető a magzatelhajtás. Ráadásul ez a szabályozás az újszülöttek életének egyéves korig történő befejezéséről is rendelkezik.
Hogy jutottunk idáig?
A keresztény szempontból elfogadhatatlan felfogás mögöttes gondolatvilágát megvilágítva a bíboros egészen az 1960-as évekig ment vissza, amikortól a jólét lehetővé tette, hogy az emberek másoktól függetlenül éljenek. Ebből kifolyólag a kultúra individualistává, majd az évtizedek során hiperindividualistává vált. Eijk szerint ennek a kultúrának az etikai eszménye az egyén autonómiája.
„Kezdetben ez az autonómia azt jelentette, hogy az egyént nem szabad megakadályozni abban, hogy azt tegye, amit akar, kivéve, ha ezzel másoknak árt. Fokozatosan azonban az eszmény úgy változott meg, hogy az autonómia azt is jelenteni kezdte: az ember azzá válhat, ami lenni akar – férfivá, nővé, nem bináris személlyé -, vagy a nemi átalakító eljárások révén a lehető legközelebb kerülhet az ellenkező nemhez.
Ez az autonómia azt is jelenteni kezdte, hogy az egyén bizonyos feltételek mellett jogosult arra, hogy eutanázia útján véget vessenek az életének.
Emellett a mai kultúrában az ember kettős természetéről alkotott dualista szemlélet uralkodik. A tudatot tekintik a valódi emberi személynek: annak az agyon belüli központnak, amelyben a gondolkodás, az önálló döntések meghozatalának, és a másokkal való emberi kapcsolatok kialakításának képessége található.
A testet, amelyben az ember nem különbözik az állatvilágtól, másodlagosnak tekintik, olyan eszköznek, amelynek révén az emberi személy – vagyis a tudat – kifejezi önmagát.
Ha valaki arra a meggyőződésre jut, hogy a teste, és így a testi élete is elveszítette az értékét, dönthet úgy, hogy lemond róla, és véget vet az életének.
Objektív szempontból azonban az ember nem pusztán test, és nem is csupán lélek, hanem a kettő együtt.
A test az emberi személy lényegi része.
Testének megszüntetése ezért az ember eredendő méltóságának alapvető megsértése” – tisztázta a kérdést a bíboros.
Mi kegyes és mi kegyetlen?
Az eutanázia támogatói a személy szenvedését látva kegyesebbnek látják annak halálba segítését. Ezt a felfogást viszont az Egyház veszélyes iránynak gondolja. De miért is?
„A „kegyes” szót napjainkban gyakran használják etikailag megkérdőjelezhető cselekedetek igazolására” – szögezi le a bíboros, aki felteszi a kérdést, vajon valóban kegyes dolog-e megsérteni az emberi személy alapvető méltóságát azzal, hogy véget vetünk az életének? Eijk szerint a valódi kegyelem ennek az alig kétéves gyerek számára is a megfelelő gondoskodás biztosítása lett volna, ebben az esetben palliatív ellátás formájában. „Ha a palliatív ellátás szokásos formái nem bizonyulnak elegendőnek ahhoz, hogy a szenvedést elviselhető szintre csökkentsék, a palliatív szedáció jelenthet megoldást” – folytatta.
Az eutanázia valójában szükségtelen?
A főpásztor leszögezte, hogy a szenvedés enyhítésére más módszerek is léteznek, olyanok, amelyeket az Egyház szerint sem aggályosak, sőt bizonyos esetekben megengedett a tudat elnyomása akkor is, ha ez végül halálhoz vezet: „ha a fájdalomcsillapítók és a nyomasztó tünetek elviselhető szintre csökkentésére szolgáló egyéb intézkedések ellenére is szükséges, megengedhető lehet a tudat elnyomása nyugtatók alkalmazásával, olyan mértékben, amennyire a tünetek elviselhetővé tételéhez szükséges. Időnként ez a tudat teljes elnyomását is jelentheti. Ebben az esetben a beteg többé nem vesz magához ételt vagy vizet, így bizonyos idő elteltével meghal.
A halál azonban nem a cselekedet célja, hanem annak mellékhatása, amely igazolható, hiszen a tünetek kezelésére semmilyen más eszköz nem áll rendelkezésre” – magyarázta Eijk bíboros.
Arra a kérdésre, hogy milyen konkrét lépéseket tehet az Egyház az eutanázia terjedésének visszaszorítására az atya egyértelműen kijelentette, hogy az Egyháznak továbbra is hirdetnie kell az élet alapvető méltóságát, amely minden embert kivétel nélkül megillet a fogantatástól a természetes halálig. „Ez azt jelenti, hogy a természetes erkölcsi törvény szerint az ártatlan emberi lény élete sérthetetlen. Ezen az alapon az olyan cselekedetek, mint az abortusz, az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság, lényegüket tekintve erkölcsileg helytelenek.
Az Egyháznak emellett továbbra is hangsúlyoznia kell a megfelelő palliatív ellátás fontosságát.
A palliatív ellátás – beleértve a palliatív szedációt is – szükségtelenné teszi az eutanáziát.”
A bíboros atya szerint az is fontos, hogy az Egyház továbbra is hirdesse a szenvedés keresztény lelkiségét, amiről általában túl kevés szó esik. II. János Pál pápára hivatkozva a holland főpásztor megerősíti azt a szemléletmódot, amellyel a szenvedésünkben felfedezhetjük a meghívást arra, hogy különleges módon kövessük Krisztust az Ő szenvedésében: „ekkor Jézussal együtt hordozzuk keresztünket. A szenvedésében és keresztjén Jézussal való egységben különleges kegyelemből és erőből meríthetünk ahhoz, hogy elviseljük szenvedésünket.
Valójában ilyenkor Jézus az, aki helyettünk hordozza a keresztünket.”
Wim Eijk bíboros szerint az Egyház azért látszik veszítőfélben lévőnek az eutanáziáról vagy az abortuszról szóló vitákban a nyugati világban, mert a mai individualista kultúra nem nyitott a közösség által osztott erkölcsiségre. De tapasztalatai szerint vannak fiatal hívők, akik hajlanak arra, hogy teljes egészében elfogadják az Egyház tanítását, beleértve az emberi élet tiszteletére vonatkozó tanítást is, amit biztató jelenségnek tart:
„Visszafordítja-e ez a jelenlegi kultúra folyamatát?
Nem, de elveti annak a magját, amit XVI. Benedek pápa „kreatív kisebbségnek” nevezett. Egy napon, amikor a jelenlegi hiperindividualista kultúra saját ürességének súlya alatt összeomlik, ez a kisebbség hozzájárulhat egy új keresztény kultúra kialakulásához.”
Forrás: cruxnow.com, people.com
hirdetés
