Hétvégén voltam egy templomi esküvőn, amely kapcsán feljöttek bennem gondolatok a házasság kapcsán. Vajon mikor érdemes a házasság szentségében részesülni? Mi az igazán fontos része egy esküvőnek? Én hogyan tudok rá készülni a jelenlegi élethelyzetemben? Ha érdekel a téma, olvasd tovább és akár beszélgess erről a barátaiddal!
Talán fiatal lányként hamar beleeshetünk abba a „hibába”, amikor az esküvőre gondolunk, hogy előbb jut eszünkbe a ruha, a csokor, a helyszín, a pap vagy lelkész, a szalagok színe, mint az, hogy hogyan mondok majd igent. Kicsit mintha az esküvő fontosabb lenne mint maga a házasság. Rengeteg olyan dologra gondolunk előtte, amelyek fontosak lehetnek, de egyáltalán nem a lényeget adják. Az esküvő, amelyen hétvégén résztvehettem, elgondolkodtatott. Azt láttam, ha a párra néztem a templomban, hogy szinte teljesen mindegy mennyi virág van a padok oldalán, mert ők most értek meg arra, hogy kimondják az igent egymásnak Isten színe előtt. A szeretetük eléggé elmélyült Istenben ahhoz, hogy új szakaszba lépjenek a szerelmükben. És talán nálam is most látta alkalmasnak az időt Isten, hogy felfedjen valamit a lényegből.
Annyira megható volt látni, ahogy a vőlegény várta a menyasszonyt, és amilyen finomsággal volt iránta az egész szertartás alatt.
A prédikáció is megerősített abban, hogy egy párkapcsolatban nemcsak ketten fogjuk egymás kezét, hanem Isten is belénk karol és vezet bennünket azon az úton, amelyen szeretné, hogy járjunk.
Nem hagy magunkra akkor sem, ha nehézség lesz, vagy, ha épp egy nagy vágyunk teljesül. Az volt az érzésem a szentmise közben, hogy itt tényleg csak ők és a Jóisten lényegesek.
Azt éreztem, hogy a lényeg az Ő hármasuk, hogy az Úr is örül annak, hogy ez a házasság megköttetett, mert Neki nagy tervei vannak a párral.
Ahogyan más házaspárokkal is, ha átgondoltan élik át ezt a szentséget! Isten helyet ad nekünk is a teremtés történetében és rajtunk keresztül is szeretné formálni más emberek életét, a környezetünket, a történelmünket.
Felerősítette bennem a hétvégi élmény a vágyat arra, hogy én is majd úgy készüljek fel, éljem meg egyszer az esküvőmet, hogy ne a ruha, vagy a díszek foglalkoztassanak, hanem ennyire erősen szeressem a mellettem álló embert, ahogy az az említett páron érződött.
A lényeg az legyen, mennyire szabadon és mekkora nagy szeretettel tudunk egymásnak igent mondani Isten színe előtt. Minden más elmúlik, de a szeretet örök.
A ruha egyszer tönkremegy, a virágok elszáradnak, a tortát megeszik, de az az érzés, azok az emlékek, amelyeket közösen megélünk velünk maradnak egy életen át.
Nagyon megható és mély tapasztalat volt látni, hogy két ember szerelmét ennyire megáldja az Isten.
Ő nem elvenni akar, hanem még többet és többet adni, megáldani és megsokasítani azt, amit mi emberként elé hozunk.
,,Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.” (Jn 6, 5-13)
Jézus 2 halból és 5 kenyérből jól lakatott több mint 5000 embert. A mi gyarló emberi voltunkat is képes megszentelni, ha kinyitjuk a szívünk ajtaját. Annyira szép látni, ahogy két ember formálódik egymás mellett, és amikor érzik a hívást Istentől, hogy hűséggel mondjanak igent egymásra, akkor minden kegyelmet és ajándékot megkapnak ehhez a házasság szentségében. Valójában ez a lényeg. Nem a tiszta ruha, hanem a tiszta szív, amivel odaállunk Isten elé kérni, hogy vezessen minket azon az úton, melyre meghívott.
A hétvégi esküvő egyik különleges pontja az eskütétel után volt, amikor a zenekar eljátszotta a Szentlélek, úgy kérünk szállj le ránk c. dicsőítő dalt.
A pár egymás mellett állt, és abban a 2-3 percben még időt hagytak arra, hogy életük első perceiben, amelyet már házastársakként éltek meg, hívják a Szentlélek segítségét.
Miközben írom ezeket a sorokat és visszaemlékezem milyen érzés volt ott a templomban átélni ezt és énekelni, imádkozom, hogy egyszer én is ilyen mélységben át tudjam élni ennek a szentségnek a kegyelmét, ahogyan azt a hétvégén a házaspárnál tapasztaltam.
Felmerülhet a kérdés, hogy mit tud ezért tenni, akinek nincs barátja vagy barátnője. Szerintem sok mindent: a tudatos ima, a Szentírás olvasása, amely a keresztény életről tanít, a házastársi viszonyról is szól: ,,A fiatal asszonyokat tanítsák arra, hogy ragaszkodjanak férjükhöz, szeressék gyermekeiket, legyenek komolyak, tiszták, háziasak, gyöngédek, a férjük iránt engedelmesek, nehogy az Isten szavát káromlás érje.” (Tit 2,4-6)
Jézus példabeszédei mind-mind segítenek abban, hogy engedjük magunkat formálni Isten által. Számomra különösen fontos a Szűzanya és a szentek közbenjárása, hogy azokból az életpéldákból, melyek előttem vannak, tanuljak.
Mária elénk éli az anyaság és a családi élet szépségeit és nehézségeit, és szelíden felajánlja, hogy bátran kérjük a segítségét ezen a sokszor nagyon izgalmas úton.
hirdetés
