2026.07.21.

„Köldökzsinór a mennyországgal” – 10 férfi vallomása a rózsafüzérről

Tíz férfit kértünk meg, mondják el, hogy mit jelent számukra a rózsafüzér imádsága. Nagyon szép és megható válaszok születtek, kimutatva, hogy Mária Istenanyaként hogyan formálja az embert, és segíti egyre közelebb Jézushoz. Többen kiemelték, hogy ez az ima segít nekik lelassulni a rohanó világ zajában.

10 férfi a rózsafüzérről
Benkovics Péter

„Emlékszem, mikor még protestánsként, de már közeledve a katolikus hithez – először imádkoztam rózsafüzért. Furcsán idegen volt. Más, mint amit addigi imaéletemben tapasztaltam. De valahogy mégis vonzott. Éreztem, hogy itt kincs rejtőzik, hogy a kimondott szavak mögött éltető mélység és magasság van. Így kitartottam. Eleinte időnként, aztán hetente, majd napi ima lett nekem.

A rózsafüzér számomra menedék az időben. Ez a világ – benne velem – egyre gyorsabban rohan, zúdul az információ, és a teljesítmények kényszere alatt nem könnyű a Lélek halk szavának teret biztosítani.

Pedig ebből a szabad térből fakad az Élet. Én a rózsafüzérrel tudok kilépni a fojtogató időből, és belépni egy időtlen, békés, “világfölötti világba”. Látszólag ismételt szavak sorozata ez az ima, de belső világom mélyében csendet terem. A viharból feszített víztükör lesz.

hirdetés

Máriával szemlélni Jézus életét: segít meglátni, mi az igazán fontos, és segít elszakadni az énközpontúságtól. Ilyenkor tudom mások küzdelmeit, fájdalmát is Isten elé vinni.

Isten országa, melyet Jézus meghirdetett, sokszor nagyon más és idegen ennek a világnak az emberileg uralható, sebzett és véges valóságához képest. A rózsafüzérben ez az időtlen “más”, ami mégis itt van, és amiben igazán otthon érzem magam – ez tárul fel nekem.” – Benkovics Péter, háromgyermekes családapa

Csapó Krisztián

„Nekem a rózsafüzér a megnyugvás formája. Egy állandóan mozgó és gyorsan változó világban valami leköti az ember kezét és agyát minimális változósággal. Ki tudja kapcsolni a robotoló, mindenben értelmet és logikát kereső lelket arra a néhány pillanatra, hogy

megtalálja a szeretetben rejlő megnyugvást. És éppen ez a lényeg, hogy nyolc milliárd különböző emberi lény és mégis egyetlen válasz van rá: Isten. Mégpedig a rózsafüzéren keresztül könnyen elérhető”

– Csapó Krisztián fiatal jogász, író

Kovács Zoltán atya

A mariológus pap a következő címszavakkal fejezte ki, hogy számára mit jelent a Szűzanya imája: „Köldökzsinór a mennyországgal; mentőkötél a belső viharban. A gyengéd anyai kéz tapintása. Az égő csipkebokor tüzének közelsége.

Az emeleti terembe vezető lépcső, ahol a tanítványok Jézus Anyjával imádkoznak. Szelíd hívás arra, hogy a Szűzanya holnap is hazavár.”

Keszei Miklós

„Ha egy valami volt, amihez az elmúlt években mindig biztosan segítségül fordultam, az a rózsafüzér és a Szűzanya. Bármennyire is szétszórt, elkalandozott vagy közömbös voltam, esetleg siettem rózsafüzér imádkozása közben, szerencsére nem ezen múlt a „hatásossága”. Időnként meg kellett újulnom benne, és mindig igyekszem őszintébben imádkozni, ami a mai napig nem mindig sikerül,

azonban sok kegyelmet kaptam a napi rózsafüzér imádkozása által. Meggyógyult nagyon sok sebem, szorongásom, zárkózottságom”

– Keszei Miklós egyetemista, a pompeji rózsafüzér honlapjának létrehozója, közös imákat szervez

Habodász István

„A rózsafüzér imádkozása szinte a mindennapjaim része. A feleségemmel minden este együtt elimádkozunk egy tizedet, én pedig reggelente, munkába menet az autóban a teljes Irgalmasság rózsafüzérét mondom el. Fontos számomra, hogy Istennel, Jézussal és a Boldogságos Szűz Máriával kezdjem a napot.

Szűz Mária, az Isten Anyja családunk oltalmazója és pártfogója. Az életünk nehezebb időszakaiban újra és újra megtapasztaltuk közbenjáró szeretetét és segítségét.

Kislányunk születésének napja különösen mélyen él bennem. A kórház folyosóján végig elimádkoztam egy teljes örvendetes rózsafüzért, és az utolsó tized legvégén felsírt a lányunk. Ez a pillanat örökre a szívembe vésődött, és életem egyik legmeghatározóbb emléke marad.” – Habodász István családapa, a 777 egyik szerkesztő munkatársa

Szalai Béla

„Életünk során hozhatunk rossz döntéseket, mert természetünk is rosszra hajló, de ebben a küzdelemben hatalmas fegyver a rózsafüzér, amelyre támaszkodhatunk! Az ima által a Szentlélektől várhatunk jó gondolatokat, melyek előremozdítóak saját magunk, családunk és környezetünk számára is. A rózsafüzér az Úr Jézus életének mozzanatait összefoglaló ima.

Annyira szép, hogy az örvendetes rózsafüzér eleje a hitre, reményre és szeretetre vonatkozó kérésekkel kezdődik! Hiszen szeretet nélkül semmit sem tehetünk!

A Szűzanya fiatal, értelmes lány volt, aki habozás nélkül mondott igent, mellyel példát mutatott nekünk, hogy ne féljünk a jót megtenni akármilyenek is a körülmények. Mindig is tiszteltem a Szűzanyát és így is élem a mindennapjaim!” – Szalai Béla családapa, nagypapa kilenc unokával

Csengeri Tamás

„Nekem a rózsafüzér, vagyis a szentolvasó a feloldhatatlannak tűnő ellentétek iskolája. Ugyanis megmutatja, hogy ezek a látszólagos ellentétek valójában egymást kölcsönösen kiegészítő igazságok, melyek az Igazságban vagyis a Názáreti Jézusban egyesülnek. Nekem a rózsafüzér menekülés a világtól és pihenés a Szűzanya ölében, hogy Jézus életét végigtekintve pihenten és megerősödve vágjak neki az élet küzdelmeinek.

 Erőmerítés az erőtlenségben. Ugyanakkor nekem a rózsafüzér megküzdés és szembenézés is a világgal, edzés és önnevelés, hogy a mindennapos szemlélődésben „kigyúrjam” a lelkem, megerősödjön a hitem

és ezáltal ne érjen felkészületlenül az élet marathona. Tehát a szentolvasó a rekortán és Jézus a bajnok futótárs. Nekem a rózsafüzér az önfeláldozás és az ingyenes végtelen kegyelem helye is egyszerre, mert teljesen Jézusnak adom magam a Szűzanya által, mégis egészen mélyen megtalálom magamat benne.

Jézusra figyelek és magamat látom.

Nekem a rózsafüzér a legerősebb fegyver a sátán ellen, mert folyamatos mondása által nem én tartom a „láncot” a kezemben, hanem az tart meg engem. Kapaszkodó az égbe, mentőöv a kísértések ellen.

Végezetül, de nem utolsó sorban nekem a rózsafüzér a férfiasságom, apaságom, férj mivoltom egyik legfontosabb forrása. A Boldogságos Szűz Mária szemével nézve Jézust, látom a hősi erényeket, a tisztaságot, a család szeretetét és az ezekhez való viszonyulásomat. A szentolvasónak hála minden nap megélhetem, amit a schönstatti családmozgalomban mondani szoktunk: „Mater perfectam habebit curam.” – vagyis Édesanyánk tökéletesen gondoskodik! – Csengeri Tamás családapa, teológus, jogász

A következő vallomásokat a Térden Álló Férfiak Rózsafüzér-Szentolvasó Ima Szövetsége és Missziója, Szívek Szövetsége és Missziója Krisztusban tagjai írták le:

„A rózsafüzér-szentolvasó imádság egy mennyei-kegyelmi szövetség, erőtér, motorlánc, mely Krisztus testében jelenvaló mennyei vérkeringéssel táplál, tesz gazdaggá, szabaddá, éltet Mária Szeplőtelen Szívében, Jézus Krisztusban.

A rózsafüzér-szentolvasó imádság Krisztus szemlélése, önmagam és mások meglátása Krisztusban.

A rózsafüzér-szentolvasó imádság Krisztusban kapott mennyei-kegyelmi identitás tudatosítása, megélése, növekedése, megerősödése… 

A rózsafüzér-szentolvasó imádság Krisztus igája, mely megtör minden más igát az életemben, hogy egyedül az Ő élete legyen elég, adjon teljességet, békességet, szentséget, szeretetet és irgalmat, Szűz Mária Szeplőtelen Szívén keresztül!”

– Gakovic Dániel 

„Nekem a rózsafüzér kapcsolat Máriával Isten jelenlétében” – Keserű Balázs

„Nekem a Szentolvasó rendszeres kapcsolódás Istenhez és a Szűzanyához” – Peterdy Tamás

Blog
hirdetés