Az idei Mladifestre is rengetek fiatal érkezett, 70 ezer résztvevő, több mint 80 országból gyűlt össze. Olvasói vendégírásunkban Utasi Dóra tesz tanúságot arról, hogy Istennel őszinték lehetünk és Nála gyógyulásra lelhetünk.
Véget ért a 37. Nemzetközi Ifjúsági Imatalálkozó, melyet 1989 óta minden évben megrendeznek Medjugorjéban. Olvasónk, Utasi Dóra Mladifesten szerzetett élményeiről szóló tanúságtételét olvashatjátok.
„Istennek az egész kell”
A harmadik Mladifestemre nem ájtatos lélekkel, hanem teljesen összetörve, elkeseredve és dühösen érkeztem. Egy olyan időszak volt mögöttem, amikor kártyavárként dőlt össze minden: véget ért a négyéves párkapcsolatom, elveszítettem a munkámat, és lemorzsolódtak mellőlem a barátaim is. Úgy éreztem, a csupasz földön állok a romok felett. Haragudtam magamra, a világra, de a legjobban Istenre. Vádoltam Őt a veszteségeimért, mégis eljöttem, mert mélyen belül egyetlen dolgot akartam, gyógyulni.
Az első napok nem hoztak megnyugvást. Bár tudtam, hova jövök és mi vár rám, a megérkezés fojtogató volt. Úgy éreztem, ez az ideiglenes fesztivál a maga nyüzsgésével nem gyógyítja, hanem egyenesen tépkedi a lelkemet. Otthontalanul bolyongtam a tömegben, miközben legbelül lüktettek a megválaszolatlan „miértek”. Miért velem? Miért most? Miért engedted ezt meg?
Aztán az egyik tanúságtételben elhangzott egyetlen mondat, ami megállított és mindent átvilágított: „Mindent vagy semmit.”
Abban a pillanatban érintett meg Isten kegyelme, és megértettem a hitem eddigi legnagyobb tévedését. Ráébredtem, hogy eddig alkudozni próbáltam Vele. Fél szívvel kértem a gyógyulást, miközben görcsösen ragaszkodtam a fájdalmamhoz, és feltételekhez kötöttem a bizalmamat: „majd hiszek és megnyugszom, ha megértem, miért történt.”
De a hitben nincsenek félmegoldások. Isten nem langyos kompromisszumokra hív. A „mindent vagy semmit” rádöbbentett, hogy a teljes odaadás nem azt jelenti, hogy csak a szép, a tiszta és a hálás oldalaimat vihetem elé. Istennek az egész kell: a tomboló dühöm, a csalódottságom, a veszteségeim, a sérelmeim és az összes válasz nélkül maradt kérdésem is.
Akkor, abban a csendben végre nem válaszokat követeltem tőle, hanem odaadtam Neki a teljes csomagot. Átadtam a kontrollt. Meghalt bennem a görcsös akarás, hogy a saját erőmből ragasszam össze a darabjaimra hullott lelkemet. Minden egyes szentáldozás után, ima helyett térden állva zokogtam választ várva a „miért vetted el tőlem?” kérdésre. Egyik alkalommal jött egy olyan gondolatom, hogy „Isten szabad akaratot adott az embernek.” Hiszem, hogy ez a gondolat Istentől jött. Ráébresztett arra, hogy igazából nem Ő vette el. Sőt. Megadta neki az esélyt, hogy maradjon.
Nem kaptam kész válaszokat a legtöbb miértemre, és a veszteségeim sem tűntek el nyomtalanul. De a hitem átalakult: az alkudozásból és a lázadásból radikális rábízás lett. Megértettem, hogy nem kell minden miértre választ kapnom ahhoz, hogy Isten kezében biztonságban legyek – és ez a teljes átadás hozta meg az első igazi, gyógyító belső békét.
Utasi Dóra
Ha te is szívesen megosztanád Isten dicsőségére és mások épülésére a Mladifesten tapasztalt élményeidet, írd meg nekünk bátran tanúságtételedet az info@777blog.hu email címre.
hirdetés
