A nagyböjti bűnbánat közepette nyugodtan örülhetünk a természet ébredezésének. Fű sarjadozik, rügyek fakadnak, és madarak csiripelése hívogat. (Vidékiek előnyben.)
Én személy szerint nagyon nagy rajongója vagyok a teremtett világnak. (Már megtérésem előtt is az voltam.) Van, hogy odakint közelebb érzem magam Hozzá, mint a kápolnában. A Nap fénye és melege, az ég ékessége, mint ragyogó feszület irányítja gondolataimat az Úrra.
hirdetésPersze télen is rengeteg csodálnivaló akad – amikor havazik különösen is – de azt senki sem tagadhatja, hogy a tavasz az egyik legnagyobb csoda. A megfeketedett földből füvek és apró virágok bukkannak elő, a bokrokat bimbók kezdik színesíteni és a fákon kis rügyek jelennek meg. Ami eddig halottnak tűnt, most Jézussal együtt feltámad. Bár még nem olyan látványos, mint majd egy hónappal később, most annál nagyobb boldogság ezeket a finom kis változásokat felfedezni.
Egészen egyszerűen lenyűgöző, hogy milyen aprólékossággal és művészi érzékkel teremtette meg mindezt Isten. Persze már rájöttem, hogy az én fanatizmusom meglehetősen túlmutat az átlagon, de azért arra bátorítanék mindenkit, hogy keresse ezeket a kis örömöket, hiszen mind az Ő nevét dicséri. „Egészen szép vagy, kedvesem, nincsen rajtad semmi folt.” (Én 4,7)
Pusztai Renáta
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás