A „Szívemre hallgattam” – édesanyák gyermekvállaláshoz kapcsolódó történeteit összegyűjtó rovat legújabb része több generáció abortuszhoz fűződő viszonyát hozza elénk. Zsuzsit az édesapja el akarta vetetni, ám az édesanyja a kisbabájuk mellett döntött. Bár az ő élete megmenkült, később, mikor Zsuzsi lett várandós, szintén elgondolkozott az abortuszon…
Egy anyuka, aki betegen is vállalta volna a gyermekét, egy apuka, aki az abortusz mellett állt, egy nagymama, aki egész életében depresszióval küzdött, miután elvetette legkisebb gyermekét. Kozma Zsuzsi története.
„Minden együttérzésem a kétségbeesett anyáké”
„Amikor a szüleim megtudták, hogy leszek, a legnagyobb meglepetés volt számukra hogy egy új gyermek érkezik a családba. Nem vártak, sőt, fogamzásgátló gyógyszerek ellenére sikerült beékelődnöm anyukám méhfalába és meghúznom magam észrevétlenül mindaddig, amíg már szinte lehetetlen volt az abortusz.
Anyukám ugyanis az első három hónapban nem vett észre, mivel a menstruációja megmaradt.
Egy 6 és egy 5 éves gyermeket már neveltek. A 6 éves bátyám izomsorvadásos betegséggel született. Anyukámnak azt mondták, hogyha újra kisfia születik, könnyen előfordulhat hogy ugyanezzel a betegséggel fog küzdeni. A Duchenne-szindróma gyógyíthatatlannak számított, a kezelések kísérleti fázisban voltak akkoriban.
hirdetésAz ezzel a betegséggel élők nem érték meg a 18 éves kort.
Így amikor a szüleim tudomására jutott, hogy új élet fogant kis családunkban, nem az öröm volt az első érzésük -, jogosan – sokkal inkább a félelem és kétségek. Apukám azt mondta, hogy el kell vetetniük, anyukám azonban igent mondott rám:
„Ha fiú, akkor sem vetetem el, ha a Jóisten őt küldte, akkor is megszülöm.”
Mivel ultrahang vizsgálatok sem voltak akkoriban, a terhesség utolsó heteiben derült csak fény arra, hogy anyukám kislányt vár. S bár ez megkönnyebbülést jelenthetett neki, azt mondta: „Addig nem leszek nyugodt, amíg a szememmel nem látom, hogy valóban kislány.”
Évekkel később, már felnőtt fejjel, anyaként tudtam meg, hogy az apai nagymamám elvetette a harmadik gyermekét. Bár vele erről sosem beszéltem, apukám elmondása alapján
egész életében bűntudat gyötörte, amiért elvetette a legkisebbjét.
Arra viszont emlékszem, hogy élete végéig nagyon sokat küzdött depresszióval. Mindez olyannyira jelen van a családunk mintázatában, hogy amikor a kislányom megszületett, egy álmot láttam ezzel kapcsolatban. Akkoriban még nem tudtam, hogy mi történt a nagymamámmal, ezt csak később hallottam. Nem is értettem az álmomat akkor és nem is tudtam hova tenni a jelentését, sem azt, hogy nekem mi közöm lehet az abortuszhoz.
De abortusszal kapcsolatos élmények hatással vannak a később születettekre és akár a család másik ágán leszármazókra is.
Ami még ijesztőbb, hogy később az abortusz gondolata bennem is megfogalmazódott.
Annak ellenére, hogy édesanyám igent mondott rám és anyai nagymamám és anyukám révén hívő családban nőttem fel, megkísértett a gondolat.
A harmadik gyermekünk nem várt gyermek, nem volt betervezve, az életünk teljesen más irányba tartott, amikor megtudtuk, hogy terhes vagyok. Már készültem vissza a munkába, és vágytam rá, hogy levegőt vegyek a már 4 éve tartó folyamatos otthonlét után – közben egy covid időszakkal.
Szégyelltem, hogy egyáltalán felmerült bennem ez a lehetőség is, hiszen látszólag semmi okom nem volt rá, hogy elvetessem a kisbabámat. Nem is tettem meg végül, csak a helyzet váratlansága miatt gondolkodtam rajta, illetve a fogantatása előtti időszak egy nagyon mély depressziós időszak volt számomra a koronavírus után. Próbáltam türelmes lenni magammal, szakember segítségét kerestem, aki úgy érzem kihúzott az ördögi gondolatok spiráljából.
A legfelemelőbb az volt, hogy a harmadik gyermekemmel éltem meg azt, hogy mindenféle beavatkozás nélkül (oxitocin, eda) születhetett meg a kisbabám. Ez a szülésélmény olyan energiát adott, hogy elhittem magamról, hogy egy hős vagyok.
Azóta is próbálom elhinni, hogy Isten annyira bízik bennem, hogy három gyermeknek elég jó anyukája lehetek.
Minden együttérzésem a kétségbeesett anyáké, akik azokon a kérdéseken rágták át magukat, amiken én is.
Kérlek, merjetek szakszerű segítséget kérni! Nem kell egyedül megbirkózni az érzésekkel, félelmekkel! Legyetek bátrak és erősek!
Az érzelmi teher és bűntudat később erősebb, mint maga az az édes teher, amit el kell hordozni.
Ez az én „családi” tapasztalatom!”
Kozma Zsuzsi
Az elmúlt időszak történései miatt és mivel az abortusz kérdése sajnos nem veszt aktualitásából, közös szolgálatra hívunk Titeket! Várjuk tanúságtételeiteket arról, hogyan döntöttetek minden nehézség ellenére az abortusz helyett a kisbabátok mellett.
Hisszük, hogy ezek a hiteles és őszinte megosztások kapaszkodót és reményt nyújthatnak azoknak a nőtársainknak, akik most vannak ilyen élethelyzetben.
Ezért indítottuk el a ,,Szívemre hallgattam” rovatot, melyhez a Ti személyes történeteiteket várjuk. Küldjétek el őket az info@777blog.hu email címre.
Ha Te is nehézségeken mentél keresztül amikor várandós lettél, vagy egyestleg a saját születésed körülményei voltak erőtpróbálóak az édesanyád számára, akinek a melletted való döntése nélkül most nem lehetnél itt, írd meg nekünk!
Tegyünk tanúságot arról, hogy Isten Úr minden baj felett, Vele az emberileg kilátástalan helyzetek is rendeződhetnek, erőt kaphatunk Tőle a megbirkózáshoz!
Segíts Te is életet menteni!
hirdetés
