Váratlan élet, elzárkózó férj, megszégyenítés – egy édesanya szeretet mégis erősebbnek bizonyult. A 777-en elindítottuk a „Szívemre hallgattam” – édesanyák várandósságukhoz kapcsolódó megerősítő történeteit összegyűjtő rovatot. Ebben a tanúságtételben Katalin férjével szembeni határozott kiállásának lehetünk tanúi és megelevenedik előttünk a ’80-as évek abortusz bizottságainak légköre is.
Gyakran hallunk történeteket arról, hogy anyagi okok, egyetemi tanulmányok miatt veteti el a gyermekét egy nő, mivel nem érzi optimálisnak a körülményeket és átírná a terveit egy új élet. Kormosné Tóth Katalin ugyanezt élte meg, ám neki leginkább a férje elzárkózásával kellett megküzdenie.
„Harcolok érted!”
„1982-ben már férjnél voltam és volt egy négyéves tündéri kislányunk. Visszamentem dolgozni három műszakban laboránsként egy vegyigyárba. A férjemmel megbeszéltük, hogy még két-három évig nem vállalunk másik gyermeket, mivel ő még munka mellett főiskolára járt és egy garázst is szeretett volna építeni.
Ezt terveztük mi, de az Úrnak más terve volt.
Észrevettem, hogy áldott állapotban vagyok. Mit sem sejtve, örömmel újságoltam a férjemnek, de teljesen kiborult, ordítozott:
„most nem, most még nem! Nem ezt beszéltük meg!”
Sírtam, zokogtam, alig aludtam, míg végül elmentem a tanácsadóba, megállapították, hogy valóban terhes vagyok és megkérdezték, megtartom-e?
Elmondtam, hogy én szeretném megtartani, de a férjem teljesen elzárkózik tőle, így megbeszéltük a folyamatot. Abortusz bizottság elé kell mennem, és ha engedélyezik, akkor mehetek a kórházba. Elmentem az időpontra a bizottság elé, ami a megyeszékhely nemibeteg gondozójában működött. Előttem többen jöttek ki, volt aki boldogan, volt aki szomorúan.
Behívtak engem is, öten ültek az asztalnál: négy nő sminkben, aranyozva fülükön, kezükön és egy férfi.
Feltették a kérdést, hogy miért nem akarom a gyermeket, én pedig elmondtam, hogy nem rajtam múlik.
Ezután megkérdezték, miért nem védekeztem? Azt válaszoltam, hogy szedtem fogamzás gátlót, de valószínleg a három műszak miatt kimaradt, mert mindig más időpontban feküdtem le és keltem fel. Elfelejtettem. Erre az egyik nő keresetlen stílusban megszólalt: „de szexelni nem felejtettél el?”
Ekkor jött el az a pont, hogy faugrottam, lesöpörtem a poharakat és a kancsó vizet az asztalról, ahogy felkaptam az irataimat és zokogva rohantam kifelé az épületől. A villamos megállóban is sírtam, nem láttam semmit, csak éreztem, hogy valaki átölel, felsegít és megkérdezi, hol kell leszállnom. Hazaértem, még otthon is zokogtam, majd csendesen megsimogattam a hasam és azt mondtam a babámnak:
harcolok érted!
A férjem hazajött, megkérdezte mi történt, megvan-e a döntés, amit a bizottság hozott. Azt feleltem, igen, a baba marad, ha nem tetszik, el lehet menni!
Egy pár napig fagyos volt a levegő, aztán ahogy a férjem látta az eltökéltségemet, soha nem beszéltünk többé az abortuszról.
Amikor ez történt, még nem voltam hívő, de ma már biztos vagyok benne, az Úr ott volt velem ebben a döntésben.
Legyen Neki hála!
Ma 44 éves a fiam. A férjem elvégezte a főiskolát és meglett a garázs is.”
Kormosné Tóth Katalin
Az elmúlt időszak történései miatt és mivel az abortusz kérdése sajnos nem veszt aktualitásából, közös szolgálatra hívunk Titeket! Várjuk tanúságtételeiteket arról, hogyan döntöttetek minden nehézség ellenére az abortusz helyett a kisbabátok mellett.
Hisszük, hogy ezek a hiteles és őszinte megosztások kapaszkodót és reményt nyújthatnak azoknak a nőtársainknak, akik most vannak ilyen élethelyzetben.
Ezért indítottuk el a ,,Szívemre hallgattam” rovatot, melyhez a Ti személyes történeteiteket várjuk. Küldjétek el őket az info@777blog.hu email címre.
Ha Te is nehézségeken mentél keresztül amikor várandós lettél, vagy egyestleg a saját születésed körülményei voltak erőtpróbálóak az édesanyád számára, akinek a melletted való döntése nélkül most nem lehetnél itt, írd meg nekünk!
Tegyünk tanúságot arról, hogy Isten Úr minden baj felett, Vele az emberileg kilátástalan helyzetek is rendeződhetnek, erőt kaphatunk Tőle a megbirkózáshoz!
Segíts Te is életet menteni!
