„Ha a szeretet a keresztre vezet, akkor Jézus azt is vállalja” – Nagypéntek
Jézus logikája a szeretet
Biztosan sokunk életében volt már olyan helyzet, amikor azt éltük meg, hogy nincsen tovább, elveszett minden emberi reményünk, kilátástalannak tűnnek a dolgok, például egy betegség, haláleset kapcsán. Lehet, hogy ilyenkor úgy éreztük, hogy abszurd az élet. Valami ilyesmit tapasztaltak meg a tanítványok is nagypénteken. Úgy látták, hogy minden összetört.
Jézusnak adták az életüket, egy lapra tettek föl mindent, otthagyták a családjukat és régi életüket csak azért, hogy őt kövessék, és most minden összetört.
Jézus halott, keresztre feszítették, és fogalmuk sem volt, hogyan tovább. Mégis, pont ez a hely az, ahol beléphet az igazi, isteni remény. Ugyanis az Isten logikája teljesen más. Az Ő logikája nem valami varázslás, nem bűvésztrükk.
hirdetésAz Ő logikája egyedül a szeretet.
És ha a szeretet a keresztre vezet, akkor Ő azt is vállalja. Mi gyakran úgy képzeljük el Istent, hogy olyan, mint egy varázsló, aki csettint egyet, és mindent megold. És valóban, Jézus rengeteg csodát tett, sokakat meggyógyított, halottakat támasztott fel. Mégis, újra meg újra próbálta megértetni a tanítványokkal, hogy milyen az igazi Messiás, és hogy majd szenvednie kell.
Igen, ő az Isten Fia, de egyszerre a szenvedő szolga is.
A tanítványok viszont ezt abszolút nem értették, nem tudták befogadni.
Valahogy nekünk is ugyanazt szeretné elmondani, amit annak idején a tanítványoknak, csak sokszor mi sem tudjuk befogadni. Mi a dicsőséget várjuk, az örömet, azt, hogy Isten bevezessen minket az örömbe. Néha úgy képzeljük, hogy ha keresztények vagyunk, akkor minden fantasztikus lesz, ha szolgáljuk Istent, akkor mindig minden jó lesz és maradéktalanul szép lesz az életünk…
Gyakran elfelejtjük viszont, hogy igen, Isten a dicsőségbe, a vele való legmélyebb kapcsolatra, az Ő látására hív, de a boldogsághoz a kereszten át vezet az út. Jézus maga mondta: „aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom”. (Lk 14,27)
Ahol felragyog a Kereszt – a megváltás fénye
És pont ez a hely az, ahová eljön az Isten. Pont oda, ahol azt érezzük, hogy kiesett a kezünkből a kontroll. Mi alapvetően a biztonságra törekszünk, szeretnénk irányítani a dolgokat, de amikor mindent kiengedünk a kezünkből, Ő pont akkor jön el. Akkor tud igazán Isten lenni.
Csak az a gond, hogy mi szégyelljük a gyengeségünket, pláne ha bűnökről van szó, és ezért elmenekülünk.
Úgy gondoljuk, hogy Isten itt nem lehet jelen, csak a szépben és a jóban, a mi nyomorúságunkba biztos nem jön el.
Szégyelljük, hogy mennyire kicsik vagyunk, és szégyelljük a bűnösségünket, a sebzettségünket, a félelmeinket. Ugyanakkor Isten pont ide jön el, és ha merjük vállalni azt, akik valójában vagyunk, a legmélyebb félelmeinket, szorongásainkat, a gyászunkat, akár haragudni is merünk Istenre, és ezt el merjük neki mondani, akkor ő pont itt jön el, és itt szeretne minket megváltani. És ez az, ahol felragyog a kereszt, a megváltás fénye.
Ez a mi biztosítékunk
Ugyanakkor nagypénteken ebből semmi sem látszik, a feltámadás szikrája sem, csak a teljes sötétség, legalább is emberi szempontból. Ugyanis az emberi tapasztalatunk nagypénteken nem tud eljutni a húsvétig.
A tanítványok sem tudták elképzelni, hogy lesz feltámadás, hiába mondta el nekik Jézus. Csak annyit láttak, hogy Jézus meghalt, és sírba helyezték.
Mégis, pont ez a kulcs: hiszen így lehetett a feltámadása is valódi. És ugyanakkor ő nem maradhatott a sírban, hiszen Isten. Éppen ezért egészen biztos volt a feltámadás. És ez a mi biztosítékunk is. A keresztre nézve megértjük, hogy nincsen olyan helyzet, ahol ne kiálthatnánk az Istenhez, és ahol Ő ne lenne velünk, amelyből ne támasztana fel. Igaz, mi nem tudjuk, hogyan, de az egészen biztos, hogy minden emberi elképzelésünket felülmúlóan csodálatosan.
Ma, a nagypénteki szertartáson a passiót Szent János evangéliumából halljuk. Nála a kereszten a szenvedés és a dicsőség valahogy egyszerre van jelen. A kereszt a megdicsőülés helye. A mai liturgián a keresztleleplezés után, és a kereszthódolat során nézzünk bizalommal a keresztre, a reményünk jelére, és higgyük, hogy van feltámadás, mindig eljön a feltámadás.
„Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most Isten trónjának jobbján ül. Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek.” (Zsid 12,2-3)
Hadházi Jácinta OP
hirdetés
