Keresztút. 14 stáció. Jézus. És mi hatan, akik a 777 szerkesztői közül megírtuk a mi keresztutunkat. Elmélkedjük át együtt Jézus kálváriájának állomásait.
1. stáció: Jézust Pilátus halálra ítéli – Papp Dorka
„Már megint jogtalanul ítéltek meg, már megint ártatlanul küldtek a keresztre, Uram! Meddig hallgassak még? Meddig tűrjem a rágalmaikat?” – hangozhat bennünk sokszor a kérdés.
De vajon én hányszor küldök mást ártatlanul a keresztre?
Hányszor döfök tőrt mások szívébe a szavaimmal, hazugságaimmal, pletykálkodásaimmal? Én vajon hányszor vagyok Poncius Pilátus mások életében a gyávaság miatt? Hiszen olyan könnyen ítélek meg másokat, mert úgy gondolom, látom a hibájukat. Csak éppen azt felejtem el, hogy én sem vagyok bűntelen. Ha másképp nézem, ha igazán őszinte akarok lenni, akkor vajon én is mostam volna kezeimet? Vagy lett volna elég bátorságom szembemenni a kiabáló tömeggel, a császárral? Pedig Isten Fia állt volna velem szemben…
Miközben ezen elmélkedem, feljön bennem Jézus irgalmas arcképe, amint csendre int, hogy jól tudjak választani. Belső csendre hív, hogy ne nyomja el a Szentlélek figyelmeztetését az ordító világ zaja, ne befolyásoljanak a gazdasági körülémények, a politika, a társadalmi divatok. Olyan csendre hív, ahol felismerhetem, hogy ki is áll előttem, hogy azt tudjam mondani minden helyzetben:
hirdetésÉn Jézust választom!
2. stáció: Jézus vállára veszi a keresztet – Marton-Gazdag Rita
Mennyi keresztet cipelünk? És hányszor kell újra és újra vállunkra venni azt? Mindenkinek megvan a maga keresztje, tartja a mondás. Ezeket van, hogy mi saját magunk vállaljuk, akár egy újrakezdéssel, egy munkahelyváltással, egy kapcsolat kiépítésével vagy épp megszakításával, de lehet egy káros szenvedély kialakítása is… Számos út elé sodor minket az élet, ahol van lehetőségünk választani. Akármi is lesz a döntésünk, az kereszthordozással fog járni. Ez lehet édes teher is, vagy épp nagyon fájdalmas.
Van, amikor nincs választásunk, mert el kell fogadni azt a keresztet, amit az élet, a Jóisten rak ránk. Nem tudunk megváltoztatni egy halálesetet, tudomásul kell vennünk, hogy vannak betegségek, amik nem gyógyíthatók, vagy épp a kor előrehaladása, ami minden embert érint. A test öregszik, ez ellen sokan próbálnak tenni, de vissza nem fordítható. Keresztvállalás az is, ha a múltban történt dolgokat már nem tudjuk kijavítani, bármennyire is szeretnénk.
Egy el nem mondott bocsánatkérés, egy meg nem történt ölelés, egy fel nem vett hívás…
Cipeljük a terhét nem csak a megtörténteknek, hanem az elmulasztott dolgoknak is. Néha ez fájdalmasabb, mert benne van a mi lett volna, ha…
3. stáció: Jézus először esik el a kereszt terhe alatt – Marton-Gazdag Rita
Ezek a keresztek, ha mi választjuk, ha nem, olykor akkora terhet tesznek ránk, hogy összerogyunk alatta. Az édesanyám váratlan halálakor úgy éreztem, páros lábbal rúgták ki alólam a talajt. Nem volt könnyű felállni. Ma is összeszorul a szívem, és könny szökik a szemembe, ha rá gondolok. De már együtt tudok vele élni. Minden ember, életében legalább egyszer átél egy olyan mélypontot, ahol földre rogyik.
Hogy mi segít visszatérni a hétköznapokba? Nincs rá recept. Van, aki munkába temetkezik, van, aki magába roskad, van, aki terápiára jár, van, akinek környezetváltozásra van szüksége… Ahány ember, annyiféle gyászfeldolgozás, kereszthordozás.
Jézus az első esésénél nem kap segítséget, maga áll fel és folytatja az útját.
Mi is érezhetjük sokszor, hogy nincs, akire támaszkodhatunk, vagy épp azt veszítjük el, aki eddig a biztos pont volt az életünkben. Isten ilyenkor sem hagy magunkra. Sokan persze Őt hibáztatják, hogy nem segített, nem állt ki mellettük. Ő azonban engedi, hogy haragunkat rázúdítsuk. Küldeni fog segítséget, akivel vagy amivel újra vállunkra vehetjük a keresztet és nem leszünk egyedül a hordozásában.
Fotó: Dreamstime
4. stáció: Jézus találkozik anyjával – Gál Petra Júlia
Mitől fél egy szülő a legjobban? Hogy el kell temetnie a saját gyermekét. Mária előttünk jár ebben is. Korán megsejthette, mi vár majd a fiára, hosszan kellett szembenéznie a tehetetlenség fojtogató tényével, hisz ha akarta volna is, hiába oltalmazta volna mindig és mindentől a gyermekét, be kellett teljesednie az írásoknak.
Mekkora felelősség szakadhatott rá azzal, hogy annak idején egy kis csepp élettel a szíve alatt, azt mondta az Úrnak, ,,Fiat voluntas tua!”, vagyis ,,Legyen meg a te akaratod!”. Milyen nehéz ezt nekünk, embereknek kimondani teljes szívből, őszintén a Mátyánkban. Máriának sikerült. És most ott áll a poros úton, ami felvezet a Golgotára, meglátja Jézust, aki a saját vesztőhelyére indul és ott az a sok, keményszívű ember, aki a Megváltó halálát kívánja…
Nagypénteken elvettünk egy anyától egy fiút, Mária kétségbeeséséről mégsem olvasunk.
Adj Istenem olyan bízó, alázatos szívet, mint a Szűzanyáé, hogy ne maradjunk ott a keresztút fájdalmában, hiszen nagypéntek után ott a húsvét világrengető csodája: ,,nincsen itt, mert feltámadt”. (Mt 28,6)
5. stáció: Cirenei Simon segít vinni a keresztet – Kissné Berta Rita
Nehéz a kereszt súlya, már-már alig elviselhető. Fizikai segítség gyanánt Cirenei Simon siet Jézus segítségére. Simont kényszerítették a teher viselésére, egy szabad embernek megaláztatás volt akkoriban egy elítélt keresztjét vinni. Szent II. János Pál pápa csodálatos szavakkal fogalmazza meg 2000. évi jubileumi keresztúti elmélkedésében: „Simon mégis megragadja a keresztet, hogy segítsen Jézusnak. Egy nagyböjti ének mondja:
,,Jézus a kereszt súlya alá fogadja a Cirenei Simont”.
E szavak szerepcserét mutatnak: az isteni Elítélt úgy jelenik meg, mint aki ,,odaajándékozza” a keresztjét. Vagy talán nem ő maga mondta: ,,Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám” (Mt 10, 38)? – Simon ajándékot kap. ,,Méltó” lett rá. … Miközben vitte a keresztet, kezdte megismerni a kereszt Evangéliumát. Attól kezdve hány de hány Cireneinek szólt ez az Evangélium, s hív megszámlálhatatlan sokaságot arra, hogy vigyék Krisztussal együtt a keresztet!”
Saját életünkben is előfordul, hogy amikor roskadozunk a keresztünk alatt, valaki jön, és segít hordozni. Ennek a segítségnek a másik ember meghallgatásától kezdve a tevékeny szeretetig számtalan formája lehet. Ne habozzunk figyelni a másik emberre, és legyünk elég bátrak ahhoz, hogy odalépjünk és segítségére legyünk a kereszthordozásban. Életünk során mindkét szerep előfordulhat, lehetünk mi a segítők, de azok is lehetünk, akinek segítségre van szüksége. Hiszem, hogy minden emberben benne él a vágy az irgalmas szeretet iránt, mind az adok, mind a kapok oldalon. Csak elő kell csalogatni szeretettel, hittel, bátorsággal.
6. stáció: Veronika kendőt nyújt Jézusnak – Ujhelyi Dóra
Amikor a hatodik stációra tekintek, mindig eszembe jut, hogy
Veronika nem tett látványos dolgot, csak odalépett Jézushoz a szenvedés kellős közepén;
nem kérdezett, nem magyarázott, nem akarta megváltoztatni a megváltoztathatatlant, egyszerűen jelen volt és segített. Ez a csendes, együttérző szeretet ma is ott él körülöttünk. Olyan sokszor nem a nagy szavakra vagy a tökéletes megoldásokra van szükségünk, hanem valakire, aki mellénk áll és egyszerűen érezteti velünk, hogy nem vagyunk egyedül. Veronika tette arra emlékeztet, hogy a szeretet sokszor egészen egyszerű gesztusokban válik láthatóvá.
Hálásak lehetünk a mai világ „Veronikáiért”, akik észrevétlenül kísérik az életünket. Ők azok, akik ott vannak, amikor elfáradunk, amikor talán már szólni sincs erőnk. Nem várnak érte elismerést vagy viszonzást, csak csendben támogatnak, meghallgatnak, bátorítanak. Számomra ilyenek a családom tagjai, akik újra és újra megtapasztaltatják velem ezt az önzetlen, megtartó szeretetet. Isten sokszor ilyen kedves, tiszta szívű embereken keresztül érint meg bennünket, és az Ő jósága az ő figyelmességükben válik kézzelfoghatóvá. Törekedjünk mi is arra, hogy mások segítő társai legyünk, akik nem fordítják el a tekintetüket a szenvedést látva, hanem mernek odalépni, jelen lenni és szeretni.
Legyünk mi is „Veronikák” a hétköznapokban!
7. stáció: Jézus másodszor esik el – Habodász István
Jézusom, másodszor is elestél a kereszttel, másodszor is földre roskadsz. A teher – a nehéz, vaskos fa, amit cipelned kellett – nehéz. De Te mégis viszed, első bukásod után felállva viszed tovább; értünk, emberekért.
Szégyenkezem, ha belegondolok abba, hogy hányszor adjuk fel, mert nem sikerül valami elsőre.
Hányszor siránkozunk és panaszkodunk, majd inkább nem folytatjuk, mert elsőre sem sikerült. Feladjuk újra és újra. Te, Uram nem adtad fel, pedig megaláztak, megkorbácsoltak, fejedre töviskoszorút raktak – és ennek ellenére vitted a nehéz keresztet. Kérlek, Úr Jézus Krisztus, hogy legyen erőm vinni a keresztet, amelyet nekem szántál, legyen elég kitartásom cipelni a vállamra nehezedő súlyt; akkor is, ha fáj, akkor is, ha nem értek vele egyet, ha kényelmetlen. Panasz helyett alázattal és kitartással vállaljam a nehézségeket annak tudatában, hogy mindennek oka van, minden Tőled származik, Jézus, mert Te jobban szeretsz engem, mint én saját magamat.
Légy segítségemre, hogy elfogadjam keresztemet, akkor is, ha fáj!
8. stáció: Jézus szól a síró asszonyokhoz – Gál Petra Júlia
Jézusom, bűneimmel szegeztelek keresztre, minden ütés a testeden, minden sípoló levegővételed vétkeim által való. Most mégis a jeruzsálemi asszonyok között állok könnyáztatott maszatos arccal ráeszmélve, mit is tettem: kínhalálra adtalak. Köszönöm a könnyek ajándékát, mert ,,boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Mt 5,4)
De hát Te vigasztalsz engem?
Azt, akiéért annyi szenvedést kellett átélned, amennyit fel sem foghatok? Hányszor vétek ellened és ostorozom magam miután megbántam tetteim és mennyi ideig hitetem el magammal, hogy méltatlan vagyok szerető megbocsátásodra. Ez talán a legnagyobb bűn: kételkedni a kegyelmedben. Mert bár méltatlanok vagyunk, kegyelmedből mégis mindannyian méltatlanul méltóak irgalmadra. Ezért kérlek, ne a kétségbeesés, hanem az őszinte megbánás könnyeit add nekem.
9. stáció: Jézus harmadszor esik el – Papp Dorka
„Már megint ugyanazt, ugyanazokat kell meggyónnom” – jöhet fel bennünk néha gyónás előtt a gondolat. Mitnha újra és újra földre zuhannék, mert ismét leránt a bűn. Elesek egyszer, kétszer, háromszor, de
felállni csak azért tudok, mert van Valaki, aki értem is elesett háromszor.
De Ő nem bűnöktől megkötözve, hanem a mi bűneink alatt roskadozva. Mert vállára vette a keresztet úgy, ahogyan nekünk is tanítja, példát mutatva: ,,Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” (Lk9, 23)
Látszólag érthetetlennek tűnhet, hogy a Mindenható Isten háromszor elesik és szenved.
De Ő nem egy palotában, trónon ülve akart bennünket szeretni, hanem egészen közel jött hozzánk, és magára vette az összes keresztünket és bajainkat. Egy lett az örömünkkel és egy a szevedéseinkkel. Valóságos emberként! Nem Supermanként repült végig a világon, hanem
számunkra is járható utat mutatott.
Megmutatta a tökéletes utat a boldogság felé, és világossá tette, hogy a legmegalázóbb, legmélyebb pontjainkon is Rá számíthatunk! Még, ha újra és újra el is esünk, és ugyanazokkal a dolgokkal, bűnökkel küzdünk, nézzünk Jézusra:
nem maradt a porban feküdve, hanem erőt kért az Atyától, felállt és tovább vitte a keresztet!
Szeretetből és igaz hitből!
10. stáció: Jézust megfosztják ruháitól – Gál Petra Júlia
Ott állok a római katonák között és tajtékos álsággal vetek sorsot köpenyedre. Nem leszek rá büszke, meg fogom bánni, tudom, meg sem leszek képes magyarázni, miért tettem.
Ezt Te már tudtad, még a megalázásod előtte, mert így szóltál: ,,Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34) Valóban nem tudták, nem tudjuk, nem tudom. A bűn megkötöz, kifordít és elveszejt. Az fáj a legjobban, ha ellened vétek. Neked is rossz, bántalak vele, Te mégis előre irgalmat kérsz nekem.
Eszembe jut, gyerekként sokszor mennyire megvetettem ezeket a katonákat, haragudtam rájuk, nem értettem, hogy tehették ezt, miért bántottak, miért nem esett meg a szívük Rajtad?! Aztán hirtelen magamra eszmélek közöttük versengve ruháidért, Istenem. Bocsásd meg ezt nekem!
11. stáció: Jézust keresztre feszítik – Habodász István
Véget ért az út, odaszögezték Jézust a keresztre. Szögekkel szúrták át kezeit és lábait. Értem és értünk szögezték oda, mert Ő volt a Felkent, a Messiás, az Isten Fia. Jézusom,
Te az életem mellé is odaszegeződtél,
de sokszor nem értjük és nem érezzük ennek súlyát és fontosságát. Te a keresztre feszítésed közepette bocsánatot kértél az Istennél azoknak, akik ezt tették Veled. Megbocsátottál azoknak, akik elítéltek, akik megvertek, leköptek, kereszthez szegeztek. Az odaadás legmagasabb foka, nincs ennél nagyobb, Te vagy maga az igazság. A legnagyobb kegyetlenség és fájdalom közepette is szeretni tudtál. Uram, Jézus, amikor valamin tényleg nem tudok változtatni, amikor valami tényleg megfordíthatatlan, akkor kérlek add, hogy el tudjam fogadni.
Add, hogy mindennap jusson eszembe a Te megfeszítésed, ezzel érezve a valódi súlyát a Te odaadásodnak, szeretetednek.
Segíts abban, hogy tudjak én is megbocsátani a rosszakaróimnak, azoknak, akik leköpnek. Űzd távol lelkemből a haragtartást és bosszúállást, helyezd helyébe az önzetlen szeretetet!
Légy segítségemre, hogy tudjak megbocsátani!
12. stáció: Jézus meghal a kereszten – Kissné Berta Rita
Jézus halála előtt a zsoltáros szavaival imádkozik: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) II. János Pál pápa a Salvifici doloris (az üdvözítő szenvedés) kezdetű enciklikájában így értelmezi ezt a jelenetet: „ezek az elhagyatottságot panaszoló szavak Atya és Fiú elválaszthatatlan egységében születnek, mégpedig azért, mert
az Atya „az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát”.
[…] Krisztus a szörnyű teherrel együtt annak a rossznak teljességét is átérzi, amit a bűn – az Istennek való hátatfordítás – foglal magában. Az Atyához való fiúi ragaszkodásának isteni mélységében emberileg kifejezhetetlen mértékben éli át az Atyától eltávolodó, őt elutasító, az Istennel szakító ember szenvedését. De épp e szenvedés útján viszi végbe a megváltás művét s mondhatja el, midőn haldoklik: „Beteljesedett”. (Salvifici doloris 18. pont).
A tökéletes szeretet elment a végsőkig.
Engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig (Fil 2,8), ezzel a szenvedés igazsága révén tanúsítva a szeretet igazságát. (Salvifici doloris 18. pont).
Jézus halála előtti utolsó szavaival Atyjához fordul: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” E szavakkal kilehelte lelkét.” (Lk 23, 46) Ezzel beteljesedett Krisztus földi küldetése, eljött a megváltás pillanata. Jézus immár odaadott mindent, elhordozta és megváltotta bűneinket Ádám és Évától egészen a világ végéig.
Tudjuk-e hinni, hogy ott és akkor minket is megváltott?
Amikor ezt az ember úgy igazán megérti, megérzi a mögötte rejlő végtelen és gyengéd szeretetet, az igazán határtalanul felszabadító érzés és tudat. Szeretve vagyok, már 2000 évvel ezelőtt is szeretve voltam. Hiszem ezt? Tudom ezt? Egyáltalán, be lehet ezt fogadni a véges emberi elmének? Imádunk téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
13. stáció: Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik – Habodász István
A tragédia és fájdalom fokozása folytatódik. Ennyi szenvedést követően Jézus testét Mária ölébe helyezik.
Piéta. Szívfacsaró pillanat.
Szülő a gyerekét, anyja a fiát fogja, holtan.
Mária, ott voltál minden örömteli pillanatban Jézus mellett, ott voltál a nehezebb helyzetekben is, és most a legkegyetlenebb jött el. Végignézed fiad szenvedését és halálát. Hasonlót érezhet az apa, akinek a születendő kisfia életéért küzdenek az orvosok. Nem tudja, mi lesz, csak imádkozik szüntelen a folyosón, hogy sikerüljön megmenteni a fiát és annak édesanyját. Aztán szembesülnie kell a hírrel, az újszülött fia meghalt. Megmutatják neki, magához öleli és imádkozik. Majd minden ereje elhagyja a fájdalomtól, elkezd összeesni, de valaki megtartja hátulról és nem engedi el. Köszönöm, Uram, hogy megtartottál, köszönöm, hogy nem engedtél el. Fogtad a kezünk – és fogod azóta is. Tapasztalhattam a fájdalmat, a legkegyetlenebbet, amiben tényleg a szív is meg tud repedni, és tapasztalhattam azt, hogy mindenhonnan van kiút. Mindenben megsegítesz minket, mindenben.
Légy segítségemre, ne engedj el, Uram!
14. stáció: Jézust sírba teszik – Kissné Berta Rita
A Mester meghalt és a sírban fekszik.
Úgy tűnik, a halál győzött az élet felett. Évekkel ezelőtt egy temetésen hallottam azt a gondolatot, hogy azért nem kell félnünk majd egyszer a sírba szállni, mert Jézus már a sírban is előttünk járt, előkészítette az utat. A keresztút stációi itt véget érnek, de tudjuk, hogy Krisztus legyőzte a halált. Nagypéntek csak egy állomás, de nem a végállomás.
Életünk nagypéntekjein jusson eszükbe, hogy Nagypénteket Húsvét vasárnap követi.
Életünk keresztútját azonban nekünk is végig kell járnunk. Épp azt, ami nekünk rendeltetett, és aminek minden keresztje és állomása az üdvösségünket szolgálja. És Ő ott vár minket az út végén. Tomislav Ivancic atya keresztúti elmélkedésében az egyes stációkat az emberi élet keresztjeiként határozza meg, arra buzdítva, hogy fogadjuk el azokat, mert ezzel minden egyes állomás bevezet minket Jézus Krisztus mélyebb jelenlétébe. A tizennegyedik állomásnál ezt írja: „Mennyire örülök hiúságod sírjának! Te még mindig nem akarsz a sírba menni, te még mindig küzdesz a meghalás ellen. Ezért is vagy halott. Ha befeküdnél hiúságod sírjába, és meghalnál önmagadnak, akkor feltámadnál az én életemre.” Jézus is megmondta, hogy „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát”. (Mt 16,24) Csak az tud feltámadni Krisztussal, aki meghalt a világ és önmaga számára. Nagy misztérium. Ízlelgessük!
Áldott, mély nagyböjti időszakot kíván a 777 csapata!
hirdetés
