Élete első podcast interjúját a 777-nek adta Őri-Kovács Anna, aki sok helyről ismerős lehet: a Kertész Imre Intézet munkatársaként rendszeresen készít beszélgetéseket, édesapjával Kovács Ákos Kossuth-díjas énekessel többször lépett már fel az ország legnagyobb színpadain, míg novemberben a ForrásPonton dicsőített. Beszélgetés családi értékekről, a „híres szülő” áldásáról és nehézségeiről – de leginkább hitről és Istenről.
Szerény, kedves, ugyanakkor nagyon céltudatos fiatal hölgy lép be a stúdióba: Őri-Kovács Anna, akit a nagyobb nyilvánosság legutóbb a novemberi ForrásPonton láthatott és hallhatott, hiszen ő énekelt a fiataloknak szervezett dicsőítő eseményen Budapesten. Anna jelenleg Firenzében tanul, a 777 Podcastben többek között arról is mesélt, hogy mennyire magával ragadja az olasz kultúra és az ottani emberek pozitív hozzáállása. Ugyanakkor a beszélgetés elején máris őszintén avat bele bennünket, hogy éppen milyen izgalmas életszakaszban van: a felnőtté válás elején maga szeretné összerakni az életét – de semmiképpen sem hagyná ki ebből sem Istent:
„Egy olyan időszakban vagyok, amikor a bizalom kérdésköre nagyon fontos számomra, szeretnék megpróbálni a legjobban ráhagyatkozni Istenre, de ez nagyon nehéz. Szeretném, hogy vezessen és az életemet Ő alakítsa, ne pedig én próbáljak meg görcsösen kihozni valamit belőle. […] Az önbizalmam is nagyon össze függ az Istennel való bizalommal: ha tényleg el tudom hinni, hogy Ő szeret és elhívott valamire, akkor azáltal jobban bízom magamban is, hogy képes leszek azt teljesíteni, amiért megteremtett. Nehéz számomra a bizalom, sokszor észreveszem magamon, hogy szeretem kontrollálni a dolgokat, de ilyenkor arra is rádöbbenek, hogy ehhez én kevés vagyok – ez pedig szorongást tud okozni.
hirdetésDe Istennek sokkal jobb terve van velem, mint bármi, amit kitalálnék magamtól vagy mint amire képes lennék.
Az a kérdés, hogy hogyan tudom saját magamat megvalósítani – de Isten terve szerint. […] Gyakran kérdezem Istent, de szerintem nem vagyok annyira jó abban, hogy kivárjam és meghalljam a válaszát, sokszor csak utólag jövök rá, hogy mi is volt a terve. Ami igazán nehéz, hogy miután a kérdéseimmel, a félelmeimmel és a bizonytalanságaimmal záporoztam Őt, utána csendben várjam a válaszát, ráhagyatkozzak. Ezt tanulom, ezt gyakorlom.”
Anna vallásos családból származik, édesanyja és édesapja számára is fontos volt, hogy ő és testvérei is ilyen neveltetésben részesüljenek:
„Otthon nagyon erős keresztény nevelést kaptunk, jártunk szentmisére, minden este imádkoztak velünk a szüleink. Már kiskoromban nagyon személyes volt a kapcsolatom Istennel, éreztem hogy ott van velem és tudok Hozzá fordulni. Édesapámmal 13 éves koromban voltam Rómában egy zarándoklaton, ami egy nagyon fontos első igazi élmény volt: az Istennel találkoztam egy olyan városban, amely a katolikus hitünknek az egyik legfontosabb helyszíne. A gimnáziumban elkezdtem a Bibliát olvasni, ami szintén nagy fordulat volt a hitemben, Isten szavában kerestem az útravalót az életre. Ekkor találtam rá a dicsőítő zenére is mint műfajra, ami szintén lendített a saját hitemnek a kialakításán.”
Annát sokan édesapja miatt ismerik, ami teljesen érthető, ha az ember édesapját a keresztnevéről is ismeri egy egész ország: Ákos. Többször – sőt, talán most már nem túlzás úgy írni, hogy rendszeresen – jelennek meg együtt a színpadon, így édesapja után őt is egyre többen ismerik fel. Anna egyszerre érzi áldásnak és bizonyos szempontból tehernek is, hogy nem egy átlagos ismertségű családba született:
„Nyilván nem egy egyszerű helyzet egy ismert ember lányának lenni. Pont most jelent meg édesapámról egy film – Ember maradj címmel -, amelyben arról beszélgettem a húgommal, hogy mivel már a születésem előtt híres volt, ezért én nem nagyon tudom, hogy milyen egy nem híres ember lányának lenni. Ebbe beleszülettem, kisgyerekkorom óta így élek, ennek természetesen megvannak a nehézségei is.
Ezekről nehéz beszélni, ráadásul minden ’20-as éveiben élő fiatalnak nehéz a szüleiről való leválás, a saját identitás kialakítása.
Ezt a szituációt még jobban megnehezíti, ha egy híres ember gyermeke vagy, ráadásul én vele fellépek, együtt dolgozom. Éppen ezért ha engem ismernek az emberek, akkor általában azért, mert az ő lánya vagyok. Ez valahol természetesen hálás szerep, nagyon jó vele együtt dolgozni, szép feladatokat kaptam általa. De igényem van arra, hogy saját magam ki tudjam találni, hogy kicsoda Őri-Kovács Anna. Többek között ezért is tanulok most Olaszországban, mert ott senki nem tudja ki az az Ákos – és azt sem, hogy kicsoda Őri-Kovács Anna. Nincsen ott az a „szerep”, ami itthon kialakult, akár a Kertész Imre Intézetben, akár amikor apukámmal fellépek. Ezek nagyon jó szerepek, rengeteget tanultam általuk és olyan tapasztalatokat kaphattam, amelyeket megbecsülök, de Olaszországban nagyon élvezem, hogy csak egy egyetemi diáklány vagyok, akinek átlagos, egyszerű élete van, ezért rettenetesen hálás vagyok.”
Annában egyszerre van meg az előadóművészi ösztön és az az érzékenység és befelé fordulás, amely szinte kizárja a hírnév iránti vágyat. Ez a kettősség okozza valószínűleg azt is, hogy habár évek óta ír zeneszámokat, azokat azonban mégsem publikálja nyilvánosan:
„16 éves korom óta írok zeneszámokat, de nem véletlen, hogy ebből semmit nem publikáltam. Ez egy nehéz döntés, mert tudom, hogy ha ebből valamit is megmutatok az embereknek, akkor meg kell majd küzdenem, hogy „ő Ákos lánya”, és ebből a szemszögből értékelik majd – az elején legalábbis biztosan. Látom az árnyoldalát és mivel én egy nagyon érzékeny ember vagyok, ezért tudom, hogy nehezen küzdenék meg a hírnévnek a tizedével és századával is, amivel édesapám küzd.
A hírnév nem vonz, ha az éneklést komolyan csinálom majd, akkor azt azért fogom, mert nagyon szeretem és önazonosnak érzem magamat a dalaimban.
Ha ezzel véletlenül kimondottan nagy ismertség járna azt én nehezen élném meg. Nagyon sokat imádkozom, hogy merre lépjek, hogyan folytassam az életemet és ha úgy döntök, hogy publikálom a dalaimat, akkor meg tudjak küzdeni ennek az árnyoldalával. Édesapámon látom, hogy nem egyszerű ismert embernek lenni.”
Minden sikeres férfi mögött áll egy nő – tartja a régi mondás, amely azonban valószínűleg egyáltalán nem elcsépelt. Anna igazi példaképként tekint édesanyjára, aki a család nagy összetartója a mai napig:
„Édesanyám nélkül nem ment volna semmi ebben a családban: ő tartja össze a szálakat, olyan teherbírása van mint senki másnak akit ismerek. Számontartotta, hogy a négy gyermeke mettől-meddig van edzésen, foglalkozásokon, mindenhova hurcibált minket, miközben mindig gondoskodott arról, hogy legyen szendvics a táskánkban. Közben kifaggatott bennünket, nagyon jelen volt és jelen van az életünkben. Édesanyám minden egyes fellépésemen vagy beszélgetésemen ott van, őszintén érdekli, hogy mit csinálnak a gyermekei. Erre van igazán szüksége egy gyermeknek az édesanyjától: tényleg kiváncsi, hogy mi van velem és az életemben.
A családért való részben önfeláldozást tanultam tőle, mert ő tényleg a gyerekeiért élt 20 évig.
Ő is nagyon szereti az irodalmat, klasszikus koncertekre vitt kiskorom óta, sok könyvet ő adott a kezemben, a művészet iránti érdeklődés ugyanúgy megvan benne mint édesapámban.”
A beszélgetésből az is kiderül, hogy Anna hogyan élte meg a novemberi ForrásPontot, milyen jövőbeli tervei vannak és mennyire beszél ismerőseinek arról, hogy ő hívő ember.
hirdetés
