Az Életed kérdései rovatban ezúttal a hűtlenség, a házassági hűség terhe, valamint a szenvedélybeteg szülővel való együttélés fájdalmas dilemmái kerülnek előtérbe. Olvasóink kérdéseire Gájer László és Szilágyi Szabolcs római katolikus papok válaszolnak őszintén, együttérzéssel és a hit perspektívájából – nem kész recepteket adva, hanem kapaszkodókat azoknak, akik nehéz döntések előtt állnak.
Éva: 32 éve vagyunk házasok, három felnőtt gyermekünk van. Nemrég derült ki számomra, hogy a férjemnek évek óta viszonya van egy munkatársával. Azt mondja, szeret, de „másképp már nem tud”. Hívő ember vagyok, nem akarok válni, de belül teljesen összetörtem. Meddig kötelességem kitartani, és hol kezdődik az önbecsülésem?
Gájer László atya:
Kedves Éva! Köszönöm az őszinteséget, nem lehetett könnyű szembenézni a helyzeteddel. Egy közösen leélt életről van szó, amelyből három gyermek felcseperedett, és amelyben az egyik fél – talán érezve, hogy öregszik, talán új érzelmeket, új impulzusokat, új kalandokat keresve – hűtlenné vált a másikhoz, miközben elhagyni nem szeretné őt. Sajnos nem egyedi ez az eset. Az öregedés, a változó kor nőknél és férfiaknál is hoz szokatlan helyzeteket és reakciókat. A férfiak ilyenkor néha új kapcsolatban keresnek megújulást.
Fenntartani egy kettős életet azonban semmiképpen sem egészséges, nem integráns, ráadásul nem tisztességes a vétlen féllel szemben és Isten előtt súlyos bűn.
Ha a vétkes fél kérdezett volna, akkor felszólítottam volna ennek a kapcsolatnak a megszakítására. Persze kellő odafigyeléssel, pásztori tapintattal tettem volna, de mást nem tehetek. Amikor azonban a vétlen, vagyis a megcsalt fél szól hozzám, akkor nehezebb helyzetben vagyok. Tudom, hogy egy kapcsolat három évtized után el tud szürkülni, megszokottá tud válni. Azonban ez nem szolgáltathat okot arra, hogy valaki kettős életet tartson fenn.
Mindenképpen javasolnám, hogy lépjetek előre a nagyobb őszinteség irányába. Mert a hazugságok, és még inkább az élethazugságok nem hoznak jót, csak károkat. Egy hamis látszat fenntartása a család és a külvilág felé ilyen élethazugság. A hazugságban nem tud növekedni Isten Országa. Kezdeményezned kell azt, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba. El lehet vegetálni még így, évekig, évtizedekig, hazugságban, de az egy hamis kompromisszum. Az nem a szeretet tette, hogy elveszítve a méltóságomat mindent elviselek. Beszélgetéseket kezdeményezve fel kell tárnod a férjed előtt a saját szempontjaidat. Nem azt javaslom, hogy dobd ki őt. De egy időre akár az életközösség megszakítását is kezdeményezheted. Ha másként nem megy a helyreállítás, akkor köztes megoldást kell választani.
Imádkozz ezért nagyon sokat, a beszélgetéseitek imából szülessenek meg.
De kezdeményezz, a hazug mocsárban nem jó maradni. Ekkor persze annak a lehetősége is fennáll, hogy ő úgy dönt, hogy kilép ebből a házasságból és az új kapcsolatát választja. Ez számára egy bűnös helyzet lesz, azzal a kilátással, hogy idős korban kicsi eséllyel tud az ember új életet kezdeni. Számodra pedig kiszolgáltatott helyzet lesz, mert egyedül maradsz, megalázva. De az a helyzet legalább nem a hazugságban gyökerezik. És persze fennáll annak a lehetősége is, hogy bűnbánatot tart és hazatér.
Fontosnak tartom még, hogy magadat is vizsgáld meg: Mi vezetett ide? Miben vagy te vétkes? Elhanyagoltad a kapcsolatot? Nem figyeltél az igényeire? Elhanyagoltad magadat? Belekényelmesedtél bizonyos helyzetekbe? Vizsgáld meg, hogy tudsz-e érte tenni valamit! Tudsz-e magadon változtatni? Légy őszinte önmagaddal is, mert az elhidegülés okát önmagadban is kell keresned!
Életed második felében szembe kell nézned azzal, hogy esetleg sokmindent te is elrontottál, vagy együtt rontottatok el. És ez mély önvizsgálatra, megtérésre, változásra adhat okot. Imádkozom azért, hogy mindketten meg tudjatok térni, leginkább nem is egymástól, hanem az Atyától várva a vigaszt és a gyógyulást. A válasz nem embereknél van, és ha valaki emberi szeretetben keres megújulást, az csak kizsákmányolja majd a másikat, és végül nem lel boldogságra. A másikat csak az Atyai Házba hazatérve fogod helyesen szeretni.
Szilágyi Szabolcs atya:
Kedves Éva! Nagyon sajnálom, hogy ez történt! Kevés ehhez mérhető fájdalom és csalódás létezik. Ekkora fájdalomról és összetörtségről hallva nagyon nehéz mit mondani, én is leginkább csak csöndben és együttérzőleg tudok jelen lenni. Látva szüleim jó házasságát, ezek a helyzetek mindig mélyen érintenek. De kérdeztél, ezért megpróbálok pár mondatban válaszolni, és remélhetőleg segíteni.
Kétségtelen, hogy ilyenkor összetörik a másikról és a házasságunkról kialakított képünk (és előfordul, hogy a magunkról megalkotott elképzelésünk is), és elindul egy gyászfolyamat, aminek megvannak a maga lépései. Mindezt tovább nehezíti, hogy a férjed nem akar visszatérni hozzád, így egyedül érzed magad még abban is, hogy tegyél a házasságotokért. Mégis mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Jézus világosan állást foglal a házasság szentsége mellett és válással szemben. Olyannyira határozottan teszi ezt, hogy a legbelsőbb köre, maga a tizenkét tanítvány sem érti, és azt mondják, hogy „ha így áll a dolog, akkor nem érdemes megházasodni.” (Mt 19,10). Jézus így reagál értetlenségükre: „aki meg tudja érteni, értse meg.” (Mt 19,12). Jézus nem vitatkozik, hanem kijelent; de azt is tudja, hogy a megértésnek van határa, ezért megérti, ha valaki nem érti. Azonban amit kijelentett, az attól még úgy van, ahogyan mondta. Mindezek fényében és a kérdésed kapcsán bátorkodom azt mondani, hogy a kitartás és az önbecsülés nem egymással szemben áll, hanem a kitartás az önbecsülés része. Ebből kiindulva közelíteném meg a megküzdésedet is.
Egy nehézség megoldása során érdemes a kérdést az idő három síkjára felosztani, és e felosztás mentén továbbgondolni, hogy mi az, amit segíthetne. A múlt kapcsán végiggondolhatod, hogy: mi az amit jól tettél és mit kellett volna máshogyan tenned. A jelen összefüggésében hasznos lehet, ha megismered és helyén kezeled a gyászfolyamatot. A jövő vonatkozásában pedig törekedhetsz arra, hogy felismerd a realitást és a remény lehetőségét, azaz hogy mik azok a konkrét lépések, amiket meg tudsz tenni. Ebben segíthet, ha elkéred imában Jézustól, hogy Ő mit kér, mit tegyél meg a házasságodért.
Hiszem, hogy Ő, aki a házasság felbonthatatlanságát kérte, mindent meg is ad annak megtartásáért, sőt a házasság örömteli és gyümölcsöző megéléséért.
Egy bölcs atyától hallottam, hogy egy házasságban mindig négyen vannak: a feleség, a férj, a Jóisten és maga a kapcsolat. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy érdemes végiggondolni, hogy hosszútávon melyik „szereplőért” mit tudnék tenni. Mit tehetek magamért, hogy a bánat ne fordítson teljesen magamba, és benne maradhassak az életben? Mit tehetek férjemért, hogyan tudnám kifejezni mégis a szeretetemet felé? Mivel mozdíthatom elő kettőnk kapcsolatának megélését ilyen nagyon is korlátozott lehetőségek között? Mit tehetek azért, hogy megmaradjak Jóistenben?
A házasságotok Istenben köttetett, ezért van és létezik. A Jóisten tesz érte, és Te is tehetsz érte akár böjttel és imával, akár áldozatvállalással vagy engeszteléssel.
Egyik papbarátom kilépése, majd rossz útra térése kapcsán tanultam meg, hogy lehet engesztelni a másikban szenvedő Krisztust.
Ha pedig nagyon nehéznek érzed a helyzeted, és hosszabb ideje megakadást, elakadást élsz meg, akkor érdemes szakmai segítséget is kérni.
Végül a jó hír az, hogy a másik ember, még a házastárs sem tud teljesen betölteni minket (ezért nem is kell ezt elvárni az emberektől). Erre csak Isten képes, hiszen Ő teremtett magának bennünket, ahogyan Szent Ágoston mondja. Jézus a válasz, és ezt megtapasztalhatjuk az újbóli Neki való önátadásunkban és szívből jövő imáinkban; odaát pedig majd át is élhetjük a maga teljességében.
László: Az édesapám évek óta iszik. Jó ember, nagyon szeretem, de egyre nehezebb vele. Kötelességem felnőttként is elviselni és segíteni, vagy néha muszáj távolságot tartani, még ha lelkiismeret-furdalásom is van emiatt?
Gájer László atya
Köszönöm! Én is írhattam volna a kérdést. A nevünk is megegyezik, és én egy ilyen helyzetben nőttem fel. Édesapánkat rajongva szerettük. De a családunk történetének egy pontján, húsz éves koromban megroppant az élet terhe alatt. Inni kezdett, menekülve a valóság elől, és hét évvel később ennek következtében elhunyt. Életem legnehezebb időszaka volt az, sok más szempontból is. Nem tudtunk rajta segíteni, sem szelíd szeretettel, sem erővel. Rabja lett ennek a szenvedélynek.
A családunkat összekovácsolta ez a tragédia. Azt hiszem, azóta sokkal jobban vigyázunk egymásra.
A napokban – egy háromhetes Dániel böjt okán – abbahagytam a kávé fogyasztását. Majd’ egy hétig fájt a fejem emiatt. Egészen meglepett. Egy vagy két kávét iszom egy nap, évek óta, és ez függőséget okozott bennem. Nehéz volt lejönni, nehéz volt abbahagynom. Azt mondják, az alkoholfüggőség ennél jóval erősebb. Akinek nincs elég belső tartása és kapaszkodója, az hallatlanul erős csapdába kerül. Szinte lehetetlen onnét kiszabadulni. Csak komoly elhatározás, a szenvedélybetegség belátása, külső segítség és nagy szenvedés által lehetséges. Ezért édesapád iránt mindenképpen légy megértő.
De a megértés és az elfogadás önmagában még nem szeretet. Ebben a helyzetben a szeretetnek néha keménynek kell lennie. Erővel kell fellépned. Fel kell ajánlanod egy terápia, egy elvonókúra lehetőségét, és fel is kell szólítanod erre. És… néha a sorsára kell hagynod, ami nem azt jelenti, hogy elfordultál volna tőle. De ha valaki önző módon csak rombol maga körül, még akkor is, ha szenvedélybeteg, azt nem kell a végtelenségig elviselni. A romboláshoz, az önzéshez senkinek sincs joga.
A szeretet ebben a helyzetben néha kemény, néha elutasító, és mindenképpen határozott.
Nem tudom, milyen erős az alkoholfüggőség mértéke az ő esetében. Nem tudom, hogy el tudja-e látni a munkáját, jelen tud-e lenni a családban stb. Az azonban biztos, hogy még egy enyhe alkoholfüggőség sem Isten akarata. Isten szabadnak alkotott bennünket, és szabadon, szeretetkapcsolatokban és alkotó életben szeretne minket látni. Ha ez az édesapád életében hiányzik, márpedig egy enyhébb alkoholfüggőség esetében is hiányozni fog, akkor a te feladatod mindenképpen az, hogy a gyógyulás felé segítsed őt. Ez egy hallatlanul nehéz feladat. Látod, elmeséltem: nekem sem sikerült. De ezen kell lenned. Imádkoznod kell érte. Beszélgetned kell vele. El kell vinned, el kell küldened helyekre. Akár olyan helyekre is, ahol megtérhet, meggyógyulhat (Szentlélek szeminárium, Tűz és fény szentségimádás…) És az is igaz, hogy néha ott kell hagynod. Meg kell védened magad. Néha pedig éppen az a terápia, hogy valakit magára nagynak. Hadd főjön a levében, hadd gondolkodjon azon a romboláson, amit véghezvitt.
Imádkozom érted, vezessen a Szentlélek, hogy jó stratégiákat találj. Imádkozom édesapád teljes gyógyulásáért.
Szilágyi Szabolcs atya:
Kedves László! Sajnálom, hogy ez a helyzet! Mindig fájdalmas látni, hogy akit szeretünk, nem tud szabadulni a függőségtől, és nehéz megtapasztalni a tehetetlenségünket.
Az Ószövetségben a tízparancsolat kihirdetésekor az Isten az egyik parancsolathoz köt egy földi ígéretet, ez pedig a negyedik: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.” (Kiv 20,12) A Jóisten az élet forrása, viszont a szüleink nélkül sem lennénk, így ők társteremtők. Ezért van az, hogy ha valaki igent mond a szüleire, akkor „sokáig fog élni”, mert igent mondott az élete forrásaira. Ha viszont nemet mond rájuk, akkor „nem fog sokáig élni”, mert a saját eredetére mond nemet, és ezáltal elapasztja önön életét. Nem véletlenül kapcsolódott ez az ígéret a negyedik parancsolathoz. Ebből sokat lehet tanulni, de most maradjunk a tényeknél: a szüleink a szüleink, ezért igent mondunk rájuk; viszont arra, amikor és ahogyan nem az életet adták át nekünk, nemet kell mondanunk, mert akkor nem az Életet, Jézust adták nekünk, és azt nem fogadhatjuk be, az nem mi vagyunk, és azt nem is adhatjuk tovább.
Jézus személyes példájában pedig két dolgot is látunk: engedelmeskedik a szüleinek, ugyanakkor elhagyja otthonát és megkezdi a nyilvános működését, amikor eljön az ideje.
Mindezeket figyelembe véve a következőket tudom neked írni. Ha a családban van alkoholbeteg, fontos és jó, ha a családtagok segítenek, és megteszik, amit emberileg meg lehet tenni. Ugyanakkor érdemes odafigyelni, hogy ne menjenek bele abba, amit a szakirodalom „alkoholista játszmának” hív. Az emberségességen túl viszont akkor segítek igazán, ha a problémát azon a szinten kezelem, amilyen szinten van. A függőségek esetén az addiktológia tud támogatás nyújtani, és célszerű elérni, hogy édesapád ilyen téren is segítséget kapjon. Itt is széles a paletta: a konkrét elvonótól kezdve, a dömösi rehabilitáción át, az AA csoportokig – mindezekben egy megfelelő szakember tud pontos eligazítást nyújtani.
Ami a te személyes hozzáállásodat illeti: a leírásod szerint többször egyfajta lojalitáskonfliktusba kerülsz, mert vagy édesapád mellett vagy, de akkor egyre nehezebb elviselned őt, vagy távolságot veszel föl tőle, de akkor meg lelkiismeretfurdalást érzel. A kérdésed tehát a határmeghúzással és annak megtartásával függ össze. Van egy nagyszerű könyv, amit érdemes elolvasni ebben a témában: H. Cloud és J. Townsend Határaink című munkája. Ők azok, akik egy félreértett kereszténységgel szemben világosan megfogalmazzák, hogy akkor tudok jól segíteni a másiknak, ha én magam is jól vagyok.
Viszont ha csak úgy tudok jól lenni, hogy a másik adott kéréseire nemet mondok, akkor nemet kell mondanom, mert hosszútávon az lesz jó mindenkinek.
Előfordul, hogy helytelenül, a másik helyett vállaltam a felelősséget, holott alapvetően mindenki önmagáért felel; vagy feladtam a határaimat és elviseltem olyat, amit nem szabadott volna. Ha ezeket fölismerem, és meghozom a megfelelő döntés, akkor utána van, hogy (hamis) lelkiismeretfurdalás jelentkezik. De ez ilyenkor pont annak a jele, hogy jó úton járok, mert határt húztam egy bántalmazó kapcsolatban, vagy mert hagyom, hogy a másik önmaga kezébe vegye az életét, és nem mentem meg ettől.
Szent Pál szépen megválaszolja ezt a kérdéskört: „”Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét […] Hiszen mindenkinek a maga terhét kell hordoznia.” (Gal 6, 2. és 5) A kettő egyszerre igaz, és akkor élhető meg, ha a határok a helyén vannak kezelve.
Végül itt is igaz, ami minden összetett kérdésnél: szempontokat lehet adni, de a végső válasz Jézusnál van, és hiszem, hogy Ő el is szeretné azt mondani neked. Ahogyan azt is tudjuk, hogy a teljes szabadulás is Jézusnál van.
Ezért a legtöbb, amit tudsz tenni édesapáért az az, hogy segíted őt, hogy mind közelebb kerüljön Jézushoz, és mindinkább átadja Neki az életét.
Ez a rovat a ti kérdéseitekből áll össze. Várjuk kérdéseiteket a kerdes@777blog.hu címre, vagy a Facebook / Instagram oldalunkra privát üzenetben!
hirdetés
