A digitális eszközök mára mindenhol jelen vannak, a munkahelyeken, az iskolákban, az otthonokban: egyre több gyermek küzd szorongással, depresszióval, figyelemzavarral. A Sorsfonalak podcast adásában Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, főiskolai tanár és Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő beszélgetnek arról, milyen összefüggés van a túlzott képernyőhasználat és a mentális betegségek között.
Milyen veszélyeket rejt, ha a gyermekek túl korán kezdik el használni a digitális felületeket? Többek között erről beszélgetett a Ridikül YouTube-csatornáján elérhető Sorsfonalak podcastben Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató és Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő.
„Amikor úgy kerülnek be az óvodába a gyerekek, hogy nem értik az emberi beszédet, akkor ott el kell gondolkodni. Ez egyenes arányban van a képernyő használattal. Már 2000-ben az Amerikai Pszichiátriai Társaság kiadott egy kiáltványt, hogy 0 és 3 éves kor között egyáltalán ne adjunk gyerekek kezébe képernyőt, mert visszafordíthatatlan idegrendszeri károsodást okoz. Ma Magyarországon 6 éves gyerekek 3 éves értelmi szinten vagy idegrendszeri fejlettségi szinten vannak” – kongatta meg a vészharangot Pécsi Rita.
Ehhez Pöltl Ákos hozzátette: „Ha a gyereknek a kezébe adom az okostelefont, akkor az válik élete legfontosabb részévé, utána azt nagyon nehéz elvenni tőle. Mindenki belátja, hogy itt mentális egészségkárosodás történik a gyerekeknél, megváltozik az idegrendszer, ami egyébként fizikai károsodást okoz. A probléma a megoldási narratívákban van. Tudatosítsuk a gyereket és akkor majd ő maga megoldja, egyensúlyozd ki a képernyőt. Ami toxikus azt nem kiegyensúlyozzuk, hanem elvesszük, késleltetjük. Megtévesztik a szülőket, majd pedig a szülő ott találja magát két év múlva a Bethesdának a pszichiátriáján a gyerekkel, mert nem tud vele mit kezdeni. Hozzám most heti szinten jön három vagy négy olyan kérés a szülőktől, hogy hova forduljon a gyerekével, mert ki akarta venni a telefont a kamasz kezéből és azt mondta, hogy megöli magát, hogyha elveszi a telefont.”
„Nagyon el kell mondani a szülőknek, hogy kialakulatlan a gyereknek az idegrendszerében a fékrendszer. Csak 21 éves kor körül alakul ki, esetleg a késő serdülőkorban már tud vele valamennyire bánni. Na de 7-8 éves nem tud.” – csatlakozott az elmondottakhoz Uzsalyné Pécsi Rita.
A neveléskutató azzal folytatta, mennyire fontos az oxitocin termelése a szervezetben: „A gyerekek nem a nézett képernyőre vágynak, egyszerűen az a kényelmesebb az idegrendszernek. Gyakorlatilag az idegrendszer nem erre vágyna, de azt részesíti előnyben. Ha azt néznénk komplex módon, hogy a gyerek mit szeretne akkor az anyja hangját és az érintést mondaná. Nagyon jól tudjuk, hogy az érintés a legfontosabb emberi szükséglet. Az oxitocin örömhormon, a kapcsolódás hormonja, a kötődést segíti. Ha a gyerek sokkal többet kapcsolódik képernyőhöz, mint valóságosan, akkor egy idő után a szervezet leáll az oxitocin termeléssel.
Aminek az a következménye, hogy a gyermeket már nem fogja érdekelni az emberi kapcsolat.”
Ezt követően szóba került a mesterséges intelligencia is, mint egy új társ.. Pöltl Ákos ezzel kapcsolatban meglepő adatokról számolt be: „Most már eljutottunk oda, hogy vannak virtuális társak. A kapcsolódás egy interperszonális dolog, ember és ember között jön létre, és az empátia a mozgatórugója. A géppel nem tudsz kapcsolódni. A kapcsolódás egy nehézségekkel járó dolog. Na most, jön a virtuális társ és azt mondják, hogy figyelj, nem kell ez az erőfeszítés, ezek a bonyodalmak. A virtuális társ érzelmeket tükröz. Ha én boldog vagyok, velem örül, ha szomorú vagyok megvigasztal, ha nincs kivel beszélnem, ő ott van és beszél velem. Egy idő után azt mondja, hogy fizess 20 dollárt és sokkal több mindenre fogok emlékezni, amiről beszéltünk. Sőt fizess 20 dollárt és fel tudsz hívni telefonon, úgy tudsz velem beszélni, mint egy fizikai társsal. Hadd mondjak egy számot ennek a témának a kapcsán. Magyarországon 15-20 százaléka a gyerekeknek már kipróbálta ezt. Amerikában ott tartunk, hogy 71 százaléka kipróbálta már a mesterséges intelligencia társat, 51 százalék napi szinten használja és a legdurvább, hogy 31 százalék szerint jobb vele lenni, mint a fizikai társaival.”
Felmerült a digitális autizmus is, amiről a következőket mondta Pöltl Ákos: „Stransky Az emberi elme felemelkedése és bukás című könyvében azt írtja, hogy konkrét összefüggés van a túlzott digitális eszközhasználat, a klasszikus családmodell szétesése és az autizmus között. Ez hajtja előre az autizmust. A 0-2 éves korú gyerekeknél a képernyő áthuzalozza az agyát, tehát fizikailag megváltoztatja az agystruktúrát és jönnek utána az autizmus jellegű tünetek. Vannak rá kutatások, hogy elveszik tőlük a képernyőt és akinek nem genetikai az autizmusa annak visszaáll, de csak akkor, ha ez időben megtörténik.”
„Amikor képernyőt nézünk, az egész testérzékelés megszűnik, tehát csak oda koncentrálunk, a felnőtt is. Ezt lehet látni is, például játszótér, löki a gyereket és nézi a képernyőt. Figyeld csak meg, hogy hányszor van az, hogy: „Anya! Anya! Anya! Anya!”. Nem érzékeli, egy ilyen burokban van. Ilyenkor megszólíthatatlan a szülő. Azt gondoljuk, hogy amikor felnőttként kezünkben van a telefon: „Á nem, én figyelek, én ott vagyok”. Nem vagy ott, és a gyerekek mintán tanulnak.” – hangsúlyozta Uzsalyné Pécsi Rita.
Végül egy új program bemutatásával zárta a beszélgetést Pöltl Ákos: „Próbáljuk megcsinálni azt a programot, ami pár éve megtörtént Írországban. Egy húszezres városban a szülők összeálltak és önként aláírtak egy nyilatkozatot, hogy ők egészséges módon fogják kezelni a helyzetet, megismerték a veszélyeket, és 13-14 éves korig a gyermekük nem kap okostelefont. Ezt közösségi szinten csinálták, be is tartotta a 80-90 százalékuk. Ez nagyon jó, mert onnantól kezdve nem azzal jön haza a gyerek, hogy anya olyan dolgokról beszélnek itt, amiket nem értek, mert nekik ott van az okostelefon.”
Azt gondolom, ez a beszélgetés nemcsak a szülők számára lehet hasznos, hanem mindenkinek, hiszen olyan témát boncolgat, amely minden ember életét érinti. A digitális eszközök már az élet minden területén megjelentek. Nagy elhatározás és fegyelem kell ahhoz, hogy jól tudjuk kezelni ezeket. Azonban, ha összefogunk, közösen biztosan pozitív változásokat tudunk elérni ezen a téren.
hirdetés