Hányszor érezted magad elveszettnek? Hányszor tűnt úgy, mintha Isten elhagyott volna? Mintha a legsötétebb időkben hátralépett volna mellőled, és hagyta volna, hogy süllyedj? Így érezhette magát Péter is, amikor a vízen járt. Gondolatok a Chosen egyik legmeghatóbb jelenete kapcsán.
Újra és újra égető szükségét érzem, hogy nézzem a Chosen – A kiválasztottak című sorozatot, amikor a hétköznapok bedarálnak és imádkozni is alig tudok. Ilyenkor bekapcsolom a Chosent – ami számomra hihetetlen módon már Netflixen is fent van – és nézek belőle egy-két részt. Nyilván nem helyettesíti az imát és az elcsendesedést, de sokkal jobb ezt nézni, mint valamilyen felszínes, lelkileg egyáltalán nem építő műsort, vagy görgetni az Instát.
Az egyik kedvenc részem a 3. évad utolsó epizódja, és azon belül is az egyik legfontosabb jelenet számomra Péter vízen járása. A sztorit jól ismerjük:
„Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? És amint beszálltak a hajóba, elült a szél.” (Mt 14, 28-32)
Igaz, sokszor olvastam már a Biblia ezen sorait, de filmen látva valahogy sokkal jobban átjön a jelenet drámaisága, Péter rémülete, kétségbeesése, és Jézus válasza minderre. Ahogy Péter elsüllyed, nem telik el néhány másodperc, és megjelenik egy erős kéz, lenyúl érte Jézus, hogy felhúzza őt. Aztán Jézus szorosan magához öleli a tanítványát, aki azt azt ismételgeti a sorozatban: „Ne engedj el! Ne engedj el!”. Ezt a részt nehéz könnyek nélkül végignézni. Abszolút tudok azonosulni Péterrel, aki az epizód elején még dühös Jézusra, amiért másoknak segít, ételt szaporít, gyógyít, míg őt mintha elfelejtette volna. Aztán miután kikiabálja magából a haragját, végre feljön az alatta lévő nagy fájdalom is.
Hányszor érezted magad te is elveszettnek? Hányszor tűnt úgy, mintha Isten elhagyott volna? Mintha a legsötétebb időkben hátralépett volna mellőled, és hagyta volna, hogy süllyedj? De a Chosenben megláthatjuk: a valóság ezzel szemben az, hogy Jézus egy percre sem hagyta el őt. Ugyanígy téged és engem sem hagy el! Ő a jó Pásztor, aki utánamegy annak az egyetlen báránynak is, aki elkóborolt. Ő a Megváltó, aki mindent tud rólad és a szívedbe lát.
Ő az, aki akkor is veled marad, amikor dühösen kiabálsz vele, amikor nem érted, miért történt meg valami az életedben, amikor szidod Őt és önmagadat. Ilyen Istenünk van.
„Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.” (Zsolt 18,17)
Régebben csak arra gondoltam Péter vízen járásakor, hogy ez azt jelenti, amikor az elhívásunk, a missziónk felé kell kilépnünk a biztonságot jelentő csónakból. De rájöttem, hogy ez ennél sokkal mélyebb jelentéssel bír. Számtalan helyzetben vesz körül viharos tenger, tajtékzó víz, fenyegető hullámok – és semmi mást nem tudunk tenni, mint süllyedni, vagy Jézus Krisztusra nézni. Ha Őrá szegezzük a tekintetünket, akkor a víz tetején maradunk, akkor is, ha haragos a tenger. De ha – Péterhez hasonlóan – levesszük Róla a szemünket és megijedünk a körülményektől, a bajoktól, akkor sincs veszve minden, mert Ő utánunk nyúl.
Nem azért, mert jól csináltad. Pont azért, mert nem tudtad jól csinálni. Ő már csak ilyen. Ennyire szeret.
hirdetés
