Gál Petra Júlia 2025.07.02.

Így szólt hozzám Isten egy idegenen keresztül

Isten megmutathatja szeretetét egy kis sérülésben is. Így szólt hozzám a Mennyei Atya egy idegenen keresztül.

Pár napja elestem. Nem szeretek késni, de nem szokásom időben elindulni sem, így mikor a buszhoz, hévhez vagy akármihez loholok éppen, van, hogy tényleg futásnak kell erednem. Most úgy adódott, hogy kivételesen időben voltam, így komótosan sétáltam a buszmegállóhoz. Errefelé gyakran késnek a buszok, ha meg nem, akkor előbb ideérnek és el is mennek. Én azonban nem ma kezdtem: futottam le trolit, integettem a kalapommal a hévvezetőnek, szaladtam és kiabáltam a buszsofőrnek, hogy várjon meg, és persze sokszor pont akkor és annyit késik egy-egy jármű, hogy még épp elérjem. A Gondviselés itt is működik.

Most viszont sajnos nem volt szerencsém. A főútra merőleges utcáról láttam, amint elszáguld egy busz, a számát nem láttam, de nagyon siettem egy szülinapi ünneplésre, így elszántan kezdtem szaladni, bízva a legjobbakban. Pár lépés után, a 37 fokban, minden erőmmel konokul rohanva egyszercsak megbotlottam, a szandálom orra visszahajlott, a nehéz hátizsákom a nyakamba borult és estem egy nagyot. Két bal láb – mondaná Apám és igaza lenne. A lenge nyári nadrágom, amit épp aznap avattam fel, kiszakadt, a térdeimet sikeresen lehorzsoltam, kivételes tehetségemnek köszönhetően pedig a lábfejeimet is szépen összekaszaboltam. Bosszankodtam és az ijedségtől kicsit sírtam is.

Az ironikus az egészben, hogy az nem is az én buszom volt, aminek meg jönnie kellett volna, nem jött, így maradt a hév. Felszálltam rá, és nemigen zavartattam magam, csendesen pityeregtem, miközben megírtam a barátaimnak, hogy kések. Egy kis fáradtság, túlhajtottság és figyelmetlenség. Ez voltam én abban a pillanatban. Pár szánakozó tekintettel találkoztam, az utasok megcsodálhatták a vérző térdeimet, én pedig magamban imádkozni kezdtem a Jóistenhez, hogy bocsássa meg a szeleburdiságomat, tudom, hogy jobban kellene figyelnem, de segítsen gyorsan begyógyítani a sebeimet, mert nekem most nincs időm semmire, de főleg nem lesérülni.

hirdetés

Nem ez volt a legösszeszedettebb imám, de ilyenkor arra gondolok, hogy Isten nem is ez alapján ítél meg,

na meg megnyugtat, hogy Avilai Szent Teréz is azt mondta: ,,Akármilyen lanyhán imádkozzék is valaki, Isten mindig nagyon sokra becsüli azt, hogy mégis imádkozik.” És nem tagadom, jó volt kicsit sajnálni magamat és olyan megnyugtató érzés, hogy ebben a szerencsétlen, esetlen, kétségbeesett és túlhajszolt állapotomban is volt Valaki, akihez azonnal fordulhattam. Nem is sejtettem, hogy még egy megerősítő meglepetéssel is felitatja a könnyeimet.

A végállomásra érve, hozzám lépett egy hölgy, megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben. Megköszöntem, mondtam, hogy csak elestem és inkább az ijedtség miatt vagyok zaklatott, de semmi baj. Erre felém nyújtott egy cetlit és azt mondta: ,,Láttam, hogy sírsz, úgy éreztem, hogy ezt le kell írnom neked. Legyen szép napod!” Majd leszállt és elveszítettem a szemem elől.

Kihajtogattam a – látszólag egy határidőnaplóból kitépett – kis lapot, ez állt rajta: ,,Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” (Ézs 43,2) És alulra még egy dicsőítő dal címét írta fel nekem.

Meglepődtem. Nem is az igerészlet, hanem a puszta tett érintett meg.

Mennyi esély van arra, hogy mikor a könnyeidet törölgetve magadban imádkozol, valaki késztetést érez rá, hogy Isten szavát idézze neked?

Nem sok, de a Jóisten megtalálja a módját, hogy használjon minket mások életében. Teljesen idegenek voltunk egymásnak, a nő nem tudhatta, hogy én is keresztény vagyok, bátor volt, hogy megszólított, mert sokan szerintem nem mernénk ezt megcsinálni, én sem. Ám ha a Szentlélek valamire indít, szívedre helyez egy célt, elültet egy késztetést, hallgass Rá! ,,Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)

A tudat, hogy ha nem is látjuk egymáson, hogy keresztények vagyunk, mégis ott vagyunk egymásnak egy héven, egy buliban, egy gólyatáborban, egy órán, örömben és bajban, felszabadít, megnyugtat és inspirál! Volt idő, mikor az ókeresztények úgy ismerték meg egymást, hogy a homokba hal formát rajzoltak, az egyik elkezdte, ha a másik keresztény volt, be tudta fejezni. Titkos jelkép volt, hogy megélhessék a hitüket, megvédjék magukat az üldöztetéstől. Minket, legalábbis itthon, nem üldöznek, mégsem törekszünk kimondottan arra, hogy tudjuk egymásról hisz-e, nem hisz-e, miben hisz, pedig a hit nem magánügy! Jézus azt mondta: ,,Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35) Köszönöm ennek az ismeretlen hölgynek, hogy Isten szeretetének közvetítője volt felém!