80 éve, 1944 novemberében végezték ki Radnóti Miklóst, a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb költőjét. Az ekkor 35 éves költőt zsidó származása miatt hurcolták munkaszolgálatra, és 1944-ben erőltetett menettel vitték Magyarországon keresztül, ahonnan már nem térhetett vissza.
Radnóti Miklós a 20. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, költészete a háború borzalmainak és az emberi szenvedés ábrázolásával szorosan összefonódik. Radnóti 1944-ben, a második világháború idején halt meg, amikor munkaszolgálatosként kényszermenetben hurcolták a nyugati határ felé. Fáradtan, éhezve, legyengülten őt és társait a Győr-Moson-Sopron vármegyei Abda község határában agyonlőtték.
Halála és a „Bori notesz”
A költő halála után hónapokkal megtalálták zsebében a híres „Bori noteszt”, amely az utolsó verseit tartalmazta. Ezek között található az Erőltetett menet, amely egyszerre személyes és mélységesen emberi, bemutatja a háborús szenvedés embertelen mivoltát. A Razglednicák négy rövid versből álló ciklus, amely egyre sötétebbé válik, és Radnóti életének utolsó szakaszát tükrözi.
Költői öröksége
Radnóti Miklós költészetében meghatározó az emberi méltóság, a béke és igazságosság iránti vágy. Műveiben a háborúval szembeni erkölcsi állásfoglalása, az emberi élet és szeretet iránti elkötelezettsége tükröződik. Radnóti költészete máig hatással van nemcsak a magyar irodalomra, de az európai irodalmi hagyományra is, hiszen versei nemcsak a magyarországi, hanem az egyetemes emberi szenvedést is megszólaltatják.
Radnóti és a hit
A költő egyik legismertebb istenes verse az Első ecloga, amelyet 1938-ban írt. A vers az Istennel való párbeszédben mutatja be az emberi lét bizonytalanságát és a költő hitbeli kérdéseit. Ebben a műben Radnóti egy pásztor és egy próféta dialógusán keresztül ábrázolja az isteni és emberi sors közötti feszültséget, miközben a közelgő háború nyomasztó előérzete is átszövi a verset. Radnóti húsbavágó kérdéseket tesz fel az emberi sors értelméről és a jövő kilátástalanságáról, közben mégis reménykedik az isteni gondviselésben és békében.
ELSŐ ECLOGA
Quippe ubi fas versum atque nefas: tot
bella per orbem,
tam multae scelerum facies;…
Vergilius
PÁSZTOR
Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?
KÖLTŐ
Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!
PÁSZTOR
Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
rádvicsorít! mert április ez, sose higgy a bolondnak, –
már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.
Mért vagy olyan szomorú? nem akarsz ideülni a kőre?
KÖLTŐ
Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot
annyira, hogy már néha nem is fáj, – undorodom csak.
PÁSZTOR
Hallom, igaz, hogy a vad Pirenéusok ormain izzó
ágyucsövek feleselnek a vérbefagyott tetemek közt,
s medvék és katonák együtt menekülnek el onnan;
asszonyi had, gyerek és öreg összekötött batyuval fut
s földrehasal, ha fölötte keringeni kezd a halál és
annyi halott hever ott, hogy nincs aki eltakarítsa.
Azt hiszem, ismerted Federícót,* elmenekült, mondd?
KÖLTŐ
Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.
PÁSZTOR
Garcia Lorca halott! hogy senki se mondta nekem még!
Háboruról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő
így tünik el! hát nem gyászolta meg őt Európa?
KÖLTŐ
Észre se vették. S jó, ha a szél a parázst kotorászva
tört sorokat lel a máglya helyén s megjegyzi magának.
Ennyi marad meg majd a kiváncsi utódnak a műből.
PÁSZTOR
Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő?
Nem menekült el a drága Atilla* se, csak nemet intett
folyton e rendre, de mondd, ki siratja, hogy így
belepusztult?
Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?
KÖLTŐ
Ágyudörej közt? Üszkösödő romok, árva faluk közt?
Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, – várja, de addig is új levelet hajt.
Jó neked, itt nyugalom van, ritka a farkas is erre,
s gyakran el is feleded, hogy a nyáj, amit őrzöl, a másé,
mert hisz a gazda se jött ide hónapok óta utánad.
Áldjon az ég, öreg este szakad rám, míg hazaérek,
alkonyi lepke lebeg már s pergeti szárnya ezüstjét.
hirdetés
